Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-358

358. országos ülés 1894. jrnűus 22-éu, pénteken. 237 Ez volt. t. ház, az, a mit ez alkalomból elmondani kívántam. (Helyeslés.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr fog szólani. B. Eötvös Loránd vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A hallott felszólalások megörvendeztettek, a mennyiben kimutatták, hogy nem szükséges ebben a házban maguknak a képzőművészeteknek fontosságáról hosszas, akadémikus diskussziókba bocsátkoznom; a mennyiben meggyőztek arról is, hogy a képzőművészetek igényei szempontjából sokaknak még nagyobb kívánságaik vannak, mint a melyeknek kielégítése ép az előttünk fekvő törvényjavaslat által kontempláltatott. (Halljuk! Halljuk!) Herman Ottó képviselő ár a képzőművészetek nagy igényeiről, képtárunk már is becses képanyagának végleges elhelyezéséről, és olyan monumentális épületekről szólott, a melyekben meglévő műkincseink és a jövőben megszerzendők is alkalmas és mindenki által hozzáférhető *és szép helyen, mely már építészeti szépsége által is hozzájárulhat a művészeti érzék emeléséhez, megőrizendők volnának. Hazánknak és fővárosunknak ezen szükséglete kétségtelenül meg van, és ezt a szükségletet teljesen érezte a kormány is akkor, mikor a millénium megünneplése alkalmából tett javaslatában ép egy ilynemű, igen nagyszabású épületnek és intézetnek felállítását hozta javaslatba. Az a képzőművészeti történeti múzeum, a mely e javaslatban kontempláltatik, s melyre nem kevesebb, mint 8,600.000 frtnyi költség van javaslatba hozva, csakugyan arra fog szolgálni, hogy magában foglalja az országos képtárt, a melynek rossz elhelyezését illetőleg teljesen egyetértek a t. képviselő úrral, hogy magában foglalja a nemzeti múzeum képtárának egyrészét, és magában foglalja az" újonnan beszerzendő képeket, és azon szobrászati műveket, melyek a képzőművészet történetét rendszeres egészben tűntetik fel. E tekintetben, azt hiszem, nem kételkedhetik a t. képviselő úr, hogy a kormányban, de különösen a kultuszkormányban meg lesz az a törekvés, hogy ezen, a jövőre vonatkozó nagyszabású feladatának eleget tegyen. (Élénk helyeslés.) Az a javaslat azonban, a mely most előttünk fekszik első sorban, nem erre a nagy dologra, hanem jóformán egy ideiglenes szükséglet kielégítésére vonatkozik, a mennyiben itt arról van szó, hogy a millenáris kiállítás alkalmából a magyar képzőművészetek történeti fejlődése előtűntettessék egy gyűjteményben, mely csarnokban helyeztessék el, és ennek már azért is, mivel a millenáris kiállításnak egy részét fogja képezni, okvetlenül a kiállítási terűlet közelében kell elhelyeztetnie. Ez az egyik főindok arra, hogy ez a kiállítási czélokra szolgálandó csarnok a városliget elején s az Andrássy-út végén helyeztessék el. Az a kedvező körülmény, hogy ezt a csarnokot az Andrássy-út végére helyezhetjük el, miáltal annak hozzáférhetősége a jövőben is ha nem is eszményi, legalább is kedvezőbb, mint volna akkor, ha még sokkal távolabb helyeztetnék az el; és az a körülmény, hogy biztosak lehetünk abban, hogy a kiállítás és a kiállítási területnek, ily épületek általi igénybevétele okvetlenül természetszerűleg, még ha törvényhozási úton nem történnék is intézkedés ez irányban, a dolog természetes folyama következtében, maga után fogja vonni azt, hogy a város a városligeten túl is ki fog terjedni, miért is az a tér szintén a városhoz közelebb eső lesz: ez tette lehetővé azt, hogy ezen ideiglenes czél megvalósítása mellett, egyszersmind a képzőművészeti társulat igényei legalább hoszszabb időre kielégíttessenek, mert ennek folytán ezen, a képzőművészeti kiállításra szolgáló csarnok, ha nem is a legnagyobb monumentális arányokban, mégis úgy fog építtetni, hogy fűthető, s a közönségre nézve télen is alkalmas, és jó helyet szolgáltató legyen, (Helyeslés.) és hogy kiállítás megszűnte után is legalább egy időre képzőművészeti csarnokként felhasználtassák. És e kettős czélnak egyesítése bizonyos, hogy kiadási többlettel jár, mert hiszen képzőművészeti csarnokot, a mely csak olyan volna, hogy abba télen nem lehetne elmenni, a mely fűthető sem volna, szoliditássaí nem birna, talán olcsóbban is lehetne előállítani; de épen ezen több kiadásnál fogva lehetséges lesz az épületet addig a fokig állandósítani, hogy ez a képzőművészeti társulat említett czéljainak megfeleljen. Azt hiszem, hogy ez egyszersmind a módja annak, hogy ezt a képzőművészeti társulatot, a melynek a magyar képzőművészetek haladásában kétségkívül igen nagy része volt, anyagilag is támogathassuk, a menynyiben a képzőművészeti társulat akkor a most tulajdonát képező épületet más czélokra használhatná, vagy más módon is fogja hasznosíthatni, s ez által is vagyoni állapotát, és evvel hatalmát gyarapíthatja. Én tehát igen kérem a t. képviselőházat, méltóztassék ezt a törvényjavaslatot elfogadni, úgy, a mint javasolva volt, nem mint az utolsó szót, a melyet a képzőművészetek pártfogására kimondunk, hanem úgy, mint egy igen üdvös és igen ezélszertí intézkedést, a melylyel egyrészt a képzőművészeti társulatot támogatjuk és czéljainak elérését előmozdítjuk, és a mely más-