Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-358
236 358. országos ülés 1894, akképen nyilatkozott, hogy nines nevetségesebb dolog a világon, mint magyar zenei stílről beszélni és a zenét ezen irányban akarni fejleszteni, mert alapjában nevetséges egy kozmopolitikus dologhoz nemzeti jelszavakat hozzáfűzni. Én, t. ház, a képzőművészetekben, a melyek arra szánvák, hogy nemesítőleg és fejlesztőleg hassanak az emberre magára, addig, a míg nemzet és haza létezik, nagy súlyt fektetek a nemzeti irányra. Ezért végtelenül örvendek azon, hogy Fenyvessy Ferencz t. barátom most a helyes révbe jutott, és ma, mikor a magyar képzőművészetek vannak napirenden, a nemzeti irányt hangoztatja. (Helyeslés.) A mi pedig magát a tervbe vett képzőművészeti csarnokot illeti: megvallom egész őszinién, hogy nem vagyok megelégedve sem a móddal, sem a mértékkel, a melyet a törvényjavaslat kontemplál, mert a képzőművészeti csarnok kérdése itt, a fő- és székvárosban, az ország szívében kapcsolatban van egész gyűjteményügyünkkel és mindazokkal az intézményekkel, a melyek hivatva vannak kultmánkra eleven és mély hatást gyakorolni. Nagyon jól tudjuk, t. ház, hogy itt van egy országos képtár az akadémiában elhelyezve; nagyon jól tudjuk, hogy itt van egy másik képtár, a nemzeti múzeumban, a melynek kifejezetten nemzeti irányúnak kellene lennie, a nélkül, hogy az volna, és végre, hogy itt van a történeti képcsarnok a városligetben. Ezeken kivűl a művészet mindennapi menetének kiállítására szolgál egy oly tarthatatlan és képtelen épület, mint a milyen a~ mostani képzőművészeti csarnok. És, t. ház, nemcsak az fontos, a mit a t. előadó úr mondott, hogy a képeket úgy kell kiállítani, hogy azok megbírálhatok legyenek, hanem fontos az is, hogy azok azt az eleven hatást is gyakorolják a nézőre, a mit azoktól várni lehet és követelni kell. Ebben a tekintetben be kell vallanunk, hogy kivévén a nagy termet a nemzeti múzeumban, a képek kiállítására szolgáló többi helyiségek valóságos képtelenségek, mert lehetetlenné teszik, hogy a képek jól legyenek megvilágítva. Ez az egyik szempont. A másik szempont pedig, t. ház, az, hogy a mi rendelkezésre álló anyagunk nem olyan nagy, és a mi valósággal becses anyagunk van e tekintetben, annak első sorban, a miként ezt gr. Zichy Jenő t. képviselő úr nagyon helyesen jegyezte meg, hozzáférhetően és úgy kell kiállítva lennie, hogy igazi fejlesztő hatást gyakorolhasson. Ha azt ;.karjuk, hogy azok a kitűnő dolgok, a melyek az országos képtárban és a nemzeti múzeum képtárában vannak, igazán elevenen és igazán helyes irányban fejlődjenek, akkor azokat oly körülmények közé kell juttatni, hogy megtehesjunius 22-én, pénteken. sék a maguk hatását, tehát feladatuknak megfelelhessenek. Ennélfogva én azon nézetben vagyok, hogy — a többi gyűjteményekről is lévén szó, úgy a múzeum túltömöttségének elhárításáról is — egyáltalában ennek az ügynek kultúránk mai állásához méltó megoldására, elérkezettnek látom az időt, hogy állíttassák fel nagy költséggel — mert ott, hol egy kulturális ág felvirágoztatásáról van szó és arról, hogy az a nemzetre hasson, fukarkodni nem szabad — oly képtár, a melyben jól legyen elhelyezhető az s a mivel bírunk, s a hol hely legyen arra is, a mit majd vásárlások útján régi korbelit és újabb korbelit szerzünk; végre a mit a saját művészeink is alkotni fognak. Hogy azután egy ilyen csarnokkal, a minő a miénknél kisebb országokban is mintaszerűen feltalálható, kapcsolatba hozható a kiállítás ügye is, az egészen érthető és egyszerű. Hogyha azután keletkeznek egyes társulatok, a melyek saját helyiségeikben még külön kiállításokat is akarnak rendezni, hát ez csak a nemes verseny értelmében történik, a mi annak kulturás hatását még csak fokozni fogja-. Én tehát, t. ház, abban a véleményben vagyok, hogy igaz, hogy az ezredéves kiállítás ötletéből szükséges lesz közvetlenül a kiállítás területén, vagy ahhoz igen közel egy képcsarnokot felépíteni, a mely az ezredéves kiállítást szervesen kiegészítő képzőművészeti dolgokat alkalomszerűen egyesítse, de én ;:em tudom elképzelni, hogy vas konstrukczió mellett, egyátalán az ideiglenesség jellegével hogyan lehetne annak olyan formát és berendezést adni, mely a ma létező nagy hiányt tartósan pótolja. Ha én arra nézve megnyugtatást kapok, hogy az az ideiglenes csarnok — mert hiszen csak ideiglenes lehet — akkép lesz berendezve, hogy az addig is, míg egy nagyszabású, a czélnak teljesen megfelelő képzőművészeti palota s benne egy igazi képtár felállítva nem lesz, megfelel, s az ezredéves kiállítás követelményeit, a melyek mindössze egy évre terjednek, kielégíti, egyszersmind megszünteti a mai visszás helyzetet, a mely tarthatatlan; végre a kiállításokat olyszerűen biztosítja, hogy ott a bírálat és a közönség- által való élvezés lehetővé váljék, és a mennyiben ez a csarnok csakugyan oly pontra tétetik, a mely könnyen hozzáférhető s beleillik az ideiglenes ezredéves kiállítás keretébe is, akkor én ezt a javaslatot elfogadom. De nem helyeslem azt az eszmét, mely azt kontemplálja, hogy itt egyáltalán képzőművészeti tekintetben ideiglenes, vaskonstrukcziós szerkezetek foglaljanak helyet; hanem kivánom a komoly, állandó, czélszertí és a nemzet méltóságának is megfelelő építmény emelését.
