Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-358

358. országos ülés 1894. juaius 22-én, pénteken. 235 stukkókon és te rakottakban, bérházakban és palotákban felénk nevet és vigyorog. Hiszen, ha van e nemzetnek egyéni, saját individualitása, ha van a magyar irodalomnak, költészetnek, sőt a zenének is a maga specziális, nemzeti, népies stílusa, kell, hogy a művészet tárgyaiban is a magyar tettek, események, természet és nép képezzék a megörökítendő objektumokat. (Helyeslés.) Szakítani kell t. ház, azzal az iránynya], hogy például a magyar kir. operaházban a freskók kozmopolitikus irányúak, és a magyar történelemmel és felfogással kapcsolatba nem hozható tárgyúak. A Kálvin-téren is van, t. ház, egy vizmedencze, allegorikus alakkal, a mely Danubius vizistent ábrázolja, holott magyar tárgyat is lehetett volna ott megtestesíteni; pl. Szent László magyar királyt, a mint vágtató paripájának patkója vizet fakaszt. Budapest fő- és székvárosa dísztermében pl. az igazság allegorikus sablonszerű képe helyett magyar tárgyat lehetett volna festeni, teszem Mátyás királyt, az igazságost, a mint trónján ül. (Helyeslés.) Ezt csak azért ecseteltem, hogy kijelentsem, hogy igen helyes azon álláspont, melyet a t. miniszter úr elfoglalni szándékozik azzal, hogy felhívja a törvényhatóságokat, hogy saját eseményeiket, történelmi tetteiket meg' örökítsék. Ezek után van szerencsém elfogadásra ajánlani a törvényjavaslatot. (Helyeslés a jobboldalon.) Molnár Antal jegyző: Gr. Zichy Jenő! Gr. Zichy Jenő: T. ház ! Hogy félre ne értessem, először is kijelentem, hogy én ezen törvényjavaslathoz hozzájárulok, a mint hogy hozzájárultam minden javaslathoz, a melyben kulturális [fejlődésünkről volt szó. Itt, t. ház, nem szabad fukarkodnunk, itt meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy a nemzet kulturális fejlődése megfelelően történjék. Ezt előre bocsájtva, nem akarom a t. előadó úr példáját követni, a midőn ő Róma és Florenez intézményeire utalt. Én igenis elvártam volna tőle annak kiemelését, hogy e városokban, mint egyáltalán Olaszországban, mindenütt intézkedés történt arra, hogy minden város működésének továbbra is maradandó őre legyen, hogy az attrakczionális pont, mely az idegeneket oda vonza, továbbra is megmaradjon. A törvényjavaslat indokolásának bekezdésében egy frázis foglaltatik, mely engem egy kissé aggaszt, s mely azt tartalmazza, hogy a mostani műcsarnok nem czélszertí, nem korszerű és nem jó. Ámde, t. képviselőház, mi ennek a hibája? Főleg az, hogy egyrészt már ez is kissé messze van, és hogy e mellett még ezer más ok miatt czélszerűtlen. De ha majd küna a városligetben építünk egy ily csarnokot, ne essünk ugyanazon hibába, mert egy vasalkofcású épületet fűteni sem lehet. Nálunk az a baj, hogy a látogató közönség vajmi gyéren mutatkozik képkiállításainkon, s ezért a mennyire csak lehetséges, mentől hozzáférhetőbbekké kellene tenni azokat, hogy ne kelljen kocsira, vagy vasútra ülni, hogy az ember oda jusson. (Igás! Ugy van! a ssélsö baloldalon.) Es mi mégis a már minden fővárosban létező ilyen kulturális institucziót az elérhetlenség zónájába akarjuk kiküldeni? A történeti képcsarnok künn van a városligetben. A már oly rég tervezett nemzeti képkiállítás nem létesült. Az a képtár, a mely az akadémiában van, a mennyek legközelebbi szomszédságában létezik. Vajmi kevesen mennek tehát oda fel, sőt sokan nem is tudják, hogy az ott van. Most pedig még a rendes kiállítást is kiviszszük a városligetbe, s beleteszszük egy olyan vasépűíetbe, melyet nem lehet fííteni. Átlátom az indokokat és nehézségeket, melyeket meg kellett oldani, átlátom, hogy a millenáris kiállításnál okvetlenül szükséges a kulturális fejlődés művészeti részének teljes bemutatása, és hogy ezt a műtárlat megteremtésének megoldásául akarjuk felhasználni. Ám legyen, de az erre szánt kiadás úgy fektettessék be, hogy az megfelelő is legyen, hogy az épület ott állíttassék fel, a hová a villanyos vagy lóvasút visz, és hogy az akként alakíttassák meg, hogy a közönségnek téli időben is meg legyen adva a látogatás lehetősége. Mert most ott van a történelmi képcsarnok, melyet télen be kell zárni, mert fűteni nem lehet. Bocsánatot kérek, avagy talán mi csak nyáron vagyunk müélvezők, midőn a közönség legnagyobb része elmegy fürdőbe? Én elfogadom, megszavazom a törvényjavaslatot, de kérem, követelem, hogy oly módon^ helyeztessék el a tőke, hogy az a czélnak meg is feleljen. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Herman Ottó képviselő úr kíván szólni ! Herman Ottó: Engedje meg nekem a t. ház, hogy én, a ki többször hozzászólottam a képcsarnok ügyéhez, most, midőn konkrét javaslattal állunk szemben, kifejthessem a magam nézeteit. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt üdvözlöm Fenyvessy Ferencz barátomat és előadó urat, ki ma oly hangokat pengetett, a minőket tőle nem vártam; mert ma a leghatározottabban a nemzeti iránynak ajándékozta figyelmét. Én jól emlékezem rá, t. ház, hogy Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársunk, a mikor a magyar zene fejlesztéséről volt szó, 30*