Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

172 353. országos ülés 1894. június 15-én, pénteken. banknak csakugyan törvényerővel biró alap­szabályai, jelesen azoknak 101. ezikke határo­zottan azt mondja 2. pontjában, hogy a bank birtokában levő értékek a deczember 31. napi árfolyammal veendők tel a mérlegbe. A bank birtokában még meglevő értékek után elért, pénztárilag még be nem folyt árfolyam-nyereség pedig a tartalékalap javára irandó. Itt tehát egy pénztárilag be nem folyt árfolyam-nyere­ségről volt szó, a mely nem pénztári kezelés, hanem egyszeríí kontírozás által állott elő, és a mely a 101. czikk értelmében a tartalékalap javára volt irandó. A t. képviselő urak azon argumentácziója abszolúte semmi súlylyal nem bir, hogy az alap­szabályokban a deczember 31-iki, és nem az augusztus 31-iki értékről van szó, mert hiszen itt nem az arany forgalmi értéke szerint álla­pítattott meg a kontírozás, hanem azon differenezia szerint, mely a lö 1 /^, a régi aranyforint és a 18 2 /IO, vagyis a koronaérték pénzlába között mutatkozott. Tehát akár deczember 31-ikén, akár augusztusban lett az kontírozva, az mindig egy­formán áll. Még ha lenne is ezen állításnak valami alapja, a szemrehányás akkor sem lenne igaz­ságos és jogos, mert hiszen bejelentettem, s azt tudomásul venni méltóztatott. De különben sincs ennek alapja, t. ház, mert hogy állott a tar­talékalap 1891-ben? A tartalékalap 18,951.000 forint volt, az alapszabályok pedig azt rendelik, hogy a pénztárilag be nem folyt árfolyam­nyereség a tartalékalap javára irandó, és nem felosztandó. Itten tehát akkor követíetett volna el talán még valami tévedés, ha ennek daczára 1892-ben, vagy 1893-ban a tartalékalap tovább kiegészíttetett volna. De sem 1892-ben, sem 1893-ban tartalékalap-kiegészítés nem történt, úgy, hogy a t. képviselő úrnak ezen állítása merőben tarthatatlan, mert épen akkor cseleked­tünk volna az alapszabályok ellenére, ha a külön­zetet nem a tartalékalap javára irtuk volna. Horánszky Nándor: Mennyi volt a tarta­lékalap 1892. évvégén? Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter ; A tartalékalap volt 18,951.000 forint plusz az az árfolyamnyereség, a mely 1892. folyamán hozzáiratott. Horánszky Sándor: Semmi plusz, mert az 32,000.000 forint volt. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Igen, mert 18,951.000 forint és 13,000.000 körülbelül kiadja a 32 mil­lió forintot. (Élénk helyeslés és derültség a jobb­oldalon.) Elnök: Csendet kérek. (Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Szóval az a pont, hogy 1892-ben, vagy azóta ezen összegen kivtíl a tartalékalaphoz más nem íratott hozzá. Horánszky Nándor: Elég szép összeg, mely jóval túlvan a 20°/ 0-on. Wekerle Sándor minisztereinők és pénzügyminiszter: Egyébként valóban farosa dolog és igen könnyelmű gazdálkodás volna, ha a törvény ellenére, tegyük fel, egy itteni külön bejelentés alapján, az történt volna, hogy annak a 135.000,000 írtnak az a része, a mely meg­haladja a húszmilliót, annak folytán, hogy hozzá nem csatoltatik a tartalékalaphoz, felosz­tatik. Ennek az lett volna következménye, hogy ezen összeg felét a bank szépen felosztotta, másik felét pedig az államnak kiadta volna. Szerintem nem támaszthatunk ez iránt jogos igé­nyeket, mert nem pénztárilag kezelt összegek­ről volt szó. Ezt, tehát a tartalékalaphoz kellett írni. Legrosszabb esetben kaptunk volna körül­belül 6 milliót. De én hivatalból így formuláz­tam a bankkal szemben azt a kérdést, hogy adja ide az egész 13 millió forintot. (Egy hang a baloldalon; Meg is kapja!) Még nem, nem is tu­dom, hogy megkapom. De egyet tudok : azt, hogy ha beadnák azt az elmarasztaló indítványt, ak­kor azt mondanám, hogy csak érvényesítsék az urak a bank irányában a 13 milliót, mert én azt az állítólagos jogot fel nem adtam. (Derült­ség és helyeslés jobb felől.) Én csak abba egyez­tem bele, hogy a tartalékalaphoz csatoltassék, de ez által olyan jogot, melynél fogva az el­veszett volna, ha csakugyan illeti az államkincs­tárt, el nem ismertem. A bank ellen is hozattak fel itten egyes kifogások. Igen divatos dolog a bank ellen most különböző pretenziókkal fellépni, és úgy tün­tetni fel azt, mint tisztán nyerészkedésre ala­kúit intézetet. Ezekre én kiterjeszkedni nem akarok, hanem csak annyit jegyzek meg, hogy a bank elleni kifogásokra indokot szolgáltat az, hogy akkor, midőn a bank nem mint végleges követelést, vagy talán egyáltalán nem is mint követelést, hanem mint tárgyalási alapot a bank­szabadalom megújítására vonatkozó propoziczióit terjesztette a kormány elé, ezen propozicziókat, a mint ez egyébként alkudozásoknál lenni szo­kott, túlzottaknak tartottuk, és olyanoknak jelez­tük, hogy azok alapján tárgyalásokba bocsát­kozni nem lehet. Ez azonban még egyáltalán nem szolgálhat indokul arra, hogy a bank úgy állíttassák oda, mint a mely egyáltalán nem lett volna tekintettel a közgazdasági igényeinkre. Hiszen számszerű adatokkal szolgálhatok, és azt hiszem, a pénzügyi bizottságban közöltem is azokat arra nézve, hogy igenis az osztrák-ma­gyar bank közgazdasági igényeinkre az utóbbi években, természetes saját előnyére is igen nagy tekintettel volt, és hogy ez által igen nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom