Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

358. országos ülés 1894. június 15-én, pénteken. 169 Igen sajnálom, hogy a t. képviselő urak ebbeli aggályaikat nem két esztendővel ezelőtt adták elő, mert akkor, midőn belementünk ezen valutatörvények megalkotásába, talán lehetett volna azt mondani, hogy a relácziót ne előre állapítsuk meg, hanem utólagosan; de kérem, akkor egy hangot sem hallottam az ő részükről e tekintetben, a mit most vádkép hoznak fel; sőt Horánszky Nándor képviselő úr, a ki tagja volt a szaktanácskozmánynak — én legalább úgy emlékszem — még csak közvetve sem gondolt arra, hogy a reláczió megállapítása ne akkor történjék, hanem későbbi időben. (Élénk tetszés jobb felöl.) Igen sajátszerű dolog tehát, hogy most a t. képviselő urak én rám hárítják a felelősséget. (Derültség jobb felöl.) Ámde, t. ház, én elfogadom ezt a felelősséget, mert ha újra kellene eljárnom, azt hiszem, hogy — a mint a világon mindenütt történt — itt is úgy kellene történnie, hogy a relácziót előre állapítják meg, és ez képezi a kiindulási pontot, mert máskép valutát rendezni nem lehet. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Igen helyes volt tehát a relácziónak megállapítása és az ingadozásoknak legalább egy irányban való korlátozása, mert ne méltóztassanak azt hinni, hogy ha a relácziót meg nem állapítottuk volna, most nem lenne diszázsió. Ép úgy lenne diszázsió, a mint van ma, csakhogy ma úgy számítunk, hogy 119-ezel megállapítottuk a relácziót, és ehhez hozzáadunk 5-öt, akkor pedig egyszerűen azt mondanók, hogy a reláczió 124, (Élénk tetszés jobb felől.) tehát ugyanez a bizonytalanság s ugyanezek a hibák meglennének, a melyekben ez a szegény reláczió tökéletesen ártatlan. És én csodálom is, hogy akkor, mikor valaki diszázsióról beszél, annak egyik okául a relácziónak megállapítását meri bizonyos szaktekintélylyel felhozni. (Derültség jobb felől.) A másik a konverziónak kérdése. Azt a konverziót is igen lehet kifogásolni, de méltóztassanak csak visszaemlékezni, hogy mi volt ezelőtt két évvel, mert hisz ha tele lett volna a zsebünk pénzzel, és nem tudtunk volna azzal a pénzzel mit csinálni, akkor azt kellett volna tennünk, a mit Horánszky Nándor képviselő úr ajánl, hogy előre szerezzük be az aranyat, s azután, a mikor megvan, gondoljunk a valuta rendezésére. Csakhogy az arany beszerzéséhez pénz, tehetség is kellett, erre pedig bennünket a konverzió képesített, és épen abban van a műveletnek eredetisége, hogy minden külön megterheltetés nélkül a konverziók útján elért nyereségből tudjuk a valutarendezés költségeit fedezni, még pedig teljes mértékben, mert nem ugyan 68 millió, — vagy nem tudom, mennyit mondott Beöthy Ákos képviselő úr, — hanem még jelentékenyebb aranyjáradék-összegek álKÉPVH. NAPLÓ 1892 — 97. XIX. KÖTET. Iának rendelkezésünkre ; ezeket bármikor emittálhatjuk. Legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy nem úgy áll a dolog, a mint ő feltűntette, hogy lehetetlen, s nem tudjuk ezeket a kölcsönöket eladni, mert nem adjuk el ezeket a kölcsönöket, mivel igen indokolatlan és helytelen finánezpolitika lenne ezeket akkor értékesíteni és eladni, mikor azokra egyáltalában szükségünk nincs, mikor ezen kölcsönök után előirányzott kamatmegtakarításban találjuk meg azon különbözetnek fedezetét, mely az aranykölcsön után megállapított 119-es reláczió és a tényleges arany-felpénz között mutatkozik. Nem hitelképességünk, hanem az a körülmény tart tehát vissza a kölcsönök realizálásától, hogy a valutarendezési czélokra arra szükségünk nines. (Úgy van! a jobboldalon.) De bizonyítékát képezi e fenmaradt összeg annak a felállított tételnek is, hogy a konverzió, a mely megfelelő és elég kiadó alapot fog szolgáltatni a költségek fedezésére, több, mint teljes mértékben, sikerűit és valósult. Felhoztam én ezelőtt egy másik — és azt hiszem — megtámadhatlan indokot, hogy t. i. igen elhibázott dolog lett volna a konverziót közvetlenül a készfizetések felvétele után felvenni és akkor oly nagy tőkéket mobilizálni, midőn mindent el kell követnünk arra, hogy az internaczionális spekuláczió tág tért ne foglaljon, mert ha valami megbuktathatná aranymegtartási képességünket, ez a veszély abból állana elő, ha nagy tőkéket mobilizálva, azon esélynek tennők ki magunkat, hogy tőlünk nagy tőkék elvonatnak. A ki tehát okszerűen és átgondoltan akar ily műveletet keresztülvinni, vagy egészen letesz a konverzióról, — de erről mi nem tehettünk le, mert ez adta a képesítést, — vagy pedig keresztfílviszi a konverziót és pedig nem utóbb, hanem előbb viszi keresztül, különben nagy veszélyeknek indult volna a valuta rendezése. Horánszky Nándor képviselő úr még egyet hozott fel e tekintetben, és ez az, hogy talán a koronajáradék visszaözönlése is okozta a diszázsiót. Megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy az a konverzió és a koronaérték visszaözönlése a diszázsióra ugyan befolyással nem volt. Először oly jelentéktelen összeg volt az, a mi nem önként cseréltetett be a konverziónál, mert hiszen 91°/o önként cseréltetett be, hogy az a fenmaradt összeg, melynek jelentékeny része idebenn adatott elő, egyáltalán nem volt befolyással a tőkék mobilizácziójára és visszaözönlésére. Másodszor megjegyzem azt, hogy ha azt a százalékot nézem, a melyben a koronaértéknek szelvényei külföldön fizettetnek, azt tapasztalom, hogy ez körülbelül épen azon pa22