Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-353
353. országos ülés 1894. jnnins 15-én, pénteken. 159 képen a dolgok természete szerint ezt a valutarendezést nem lehetett volna kezdeményezni. A miniszterelnök úr mindezek daczára nekivágott a dolognak, és mivel nem bírtunk kellő erővel, meg akarta azt csinálni — hogy úgy mondjam — olcsóbban. Ez igen szép dolog volt, de tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve. A miniszter úr tehát többrendbeli intézkedést és rendszabályt foganatosított, a melyek azonban nagy hátrányokat képeztek a valutarendezés sikerére nézve. A t. ház kegyes engedelmével rá fogok mutatni azon intézkedésekre és rendszabályokra, és mindenütt ki fogom mutatni azt a prejudieziumot, a mi abból származik. (Halljuk! bal felől.) Az első ilyen intézkedés az volt, hogy a miniszterelnök úr — s erre már tegnap Horánszky t. barátom is rámutatott — az ezüstkészletet sokkal kevesebb súlyú tartalommal verette ki, a miből — ha tavaly, vagy két év előtt jól mondotta H miniszterelnök úr — a kincstárnak 26 millió forint haszna van. Sajátszerű dolog az, hogy a mikor a valutarendezésnek az a czélja, hogy értékesebb súlyú pénzt adjon a kezünkbe, olyan operácziót tesz, a melynél a pénz kevesebbet ér, mint eddig. (Igaz! Ügy van! bal felől.) Például ki ver étnek egy koronásokat 835 tartalommal. Igaz, ez Francziaországban is igy van az egyfrankosoknál és a kétfrankosoknál. De mikor történt ez Francziaországban? 1859-ben és 1860-ban, a mikor felfedezték az ausztráliai és kaliforniai aranybányákat, a minek következtében egyszerre az ezüstnek több volt az értéke, mint az aranynak, az ezüst kezdett az országból kiszivárogni, s azért, hogy bent megtartsák, verettek csekélyebb súlytartalommal. Mi akkor veretjük csekélyebb súlytartalommal koronáinkat, mikor az ezüst értéktelenedik. (Ellenmondás jobb felöl.) Én nem hoztam ide auktoritásaimat: de ha kívánják, mindezt be fogom bizonyítani. Csak nem feltételezik rólam, hogy oly vad dolgokat mondok, melyeket nem tudok bizonyítani. A másik ily rendszabály az, hogy a valutarendezésre a miniszter úr nem vett fel kölesönt, mint a hogy azt Olaszországban tették, hanem hogy a kamatokat megtakarítsa, csinálta a konverziót. Ez ellen nem lehetne semmi kifogásunk; de a baj az, hogy a miniszter úr, úgy látszik, nem vette számba, vájjon a külföldi pénzpiacz hajlandó-e nekünk 4°/o-re kölcsönt adni. Úgy látszik, nem hajlandó; mert most sem tudjuk a kölcsönnek egy jelentékeny részét, 67 millió forintot elhelyezni. Ennek volna értelme, ha a miniszter úrnak volna elég aranya, hogy a készfizetést felvegye; de minthogy ezt nem tudja tenni, kétségtelen, hogy ez is hátránynyal jár. Egy harmadik intézkedés volt a reláczió megállapítása, melyet minden közgazdasági szak- j ember devalvácziónak tekintett, mely a hitelezőket megkárosítja. (Ellenmondás a jobboldalon.) Tessék megczáfolni; magam is szeretném az ellenvetéseket hallani. Ennek tekintette a német pénzpiacz is. Emlékezhetünk a»NorddeutscheAllgemeine Zeitung« támadásaira és arra az ellenséges magatartására, melyet a német pénzpiacz tanúsított. Ebből a reláczió megállapításából származott illetéktelen veszteség és illetéktelen nyereség is. Ilyen illetéktelen nyereség a banknak magának a reláczió-nyeresége, mely 13 l /2 millió, a miről tegnnp Horánszky t. barátom is megemlékezett. Ennél a kérdésnél egy érdekes mozzanat merült fel. Jelesül a pénzügyminiszter úr egy dilemma két szarva közül nem tud kimenekülni. Vagy nem volt arról tudomása, akkor ez előrelátás hiánya. (Felkiáltások jobb felől: Miről ?) En nem tudom, nem lehet engem érteni? (Felkiáltások a baloldalon: Dehogy nem! Nem hallgatnak oda! A kompromisszumon jár az eszük ! Elnök csenget.) Vagy volt arról tudomása, hogy a banknak a reláczió nyereségből 13,500.000 frt haszna lesz. Akkor a particzipáczió kérdését előre rendbe kellett volna hozni, és az államnak is ki kellett volna abból venni a maga qaótáját. Ez nem történt meg, és most bottal üthetjük a nyomát. A másik ily rendszabály az ezüstkuráns fentartása volt, azért, hogy a demonetizáczió veszteségét elkerüljük. Ebből származik azután a sánta valuta. Mankós valutánk lesz. Hogy ez képes lesz-e e feladatot teljesíteni, és közgazdasági életünket, közgazda ági szervezetünket fejleszteni, azt a t. ház megítélésére bízom. Van még egy ötödik rendszabály, mely még eddig foganatosítva nincs, de — hogy úgy mondjam — a háttérben leselkedik. Értem alatta az államjegyek egy részének forgalomban tartását, mert a t. miniszter úr által az eredeti törvényjavaslat mellett beadott indokolásban ennek lehetősége fenn volt tartva. Igaz, hogy Németországnak is vannak fedezetlen államjegyei, de Németországnak rossz valutája nem volt sohasem, és ő megengedheti magának azt a luxust, a melyet nekünk okvetlenül kerülnünk kell. Ha már most mindezeket tekintetbe veszszilk, akkor készen fekösznek a valutarendezésnek organikus fogyatkozásai. Egyrészt dokumentálva volt az, hogy elegendő erőnk nincs, másrészt ellenséges hangúlatot támasztott, és megtámadta valutánk épségét ; így indúltmeg a valutarendezés, és annak kimaradhatatlan következményei is bekövetkeztek. Felcííut egy jelenség, a mely a valutarendezéseknek történetében unikum, t. i. a diszázsió. Mindenütt épen ennek ellenkezője történt. (Mozgás a jobboldalon.) Mikor Olaszországban a valutatörvényt meghozták, azonnal esett az ázsió, de úgy volt ez nálunk és Ausztriában 1858-ban és 1865-ben.