Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

]„5g 353. országos ülés 1894. junins lő-én, pénteken. (Derültség bal felől.) nagy energiával tiltakozott, hogy nem fog hadikinesre fordíttatni; de attól félek, ha szorul a kapcza, az ő tiltakozását nem fogják tekintetbe venni. Azonkívül, t. ház, egy másik politikai fogyatkozás az az érdekellentét, a mely közöttünk és Ausztria között gazdasági ügyekben fennáll. Hogy ez így van, azt épen a valutarendezés is bizonyítja. Tény az, hogy igen hatalmas osztrák tényezők, mondjuk: a nemzeti bank, mondjuk : a haute fináncé és a börze és azok a nagy, hatalmas gyári és ipari csoportok a valuta ellen ellenséges állást foglalnak el. Termesze tes; hiszen ők halásznak a zavarosban. A banknak jó a valutamizeria azért, mert így monopóliuma biztos; a börzének, a haute finance-nak azért, mert annak a valuta-gpekuláczió az éltető eleme, a nagy gyári tényezőknek pedig azért, mert a behozatalt majdnem teljesen megszünteti. Valutarendezésünk kötve van ezen urak jóakaratához. Hozzájárulnak azon zilált parlamenti viszonyok, a melyek Ausztriában vannak, és melyek következtében ott a közgazdasági kérdések kompenzáczionális objektumul dobatnak a pártok közé. Hiszen ez az elhalasztási indítvány, mely Ausztriában a törvényjavaslat beadása óta elfogadtatott, és a mely által két esztendőre tolatik ki az államjegyek bevonása, szintén ily osztrák pártmanőverre vezethető vissza. (Az elnöki széket b. Bánffy Dezső elnök foglalja él.) De nemcsak politika, hanem pénzügyi politikai és technikai előfeltételek is vannak, és ezekkel sem rendelkezünk. Nagy fontossággal bir a valuta-rendezésnél megszabni azt az időpontot, hogy mikor vigyük azt keresztül. Nem habozom kimondani, hogy én a valutarendezést lehetetlenségnek tartom mindaddig, míg a nemzetközi ezüstkérdés tisztába nincs hozva. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Akkor sohasem lesz rendezve ! Beöthy Ákos : Tudjuk mindannyian, hogy a világforgalom minden országa nem tud az ezüstkészletével mit csinálni. Igen sajátszerű, hogy pl. állást foglalnak a bimetallizmus ellen, a mi semmi más, mint az, hogy az ezüstnek a pénzrendszerben törvényes helyet akarnak adni, megfelelőleg a valódi értékének, és az aranyvalutás Németország és a t. miniszterelnök úr és mi is az aranyvaluta mellett törvényes fizetési eszköz gyanánt elfogadjuk az ezüst kuranst oly értékben, mely a valódi értéknek még felét sem teszi ki. De aztán azt tartom, tisztában kell lenni különösen ezen problémának természetével, nagyságával. Már az imént mondtam, hogy ez kettős probléma, ezt együttesen még eddig egy állam sem oldotta meg, csak magában sem oldotta meg. Pro primo egyik részét, nevezetesen az ezüstvalutára való áttérést az aranyvalutára meg akarta oldani Németország. Nagy katonai, politikai prestige-zsel indult meg, birtokában volt az 5 milliárd franczia hadisareznak, és nem volt képes az ezüst démonetizacziójának költségeit elviselni, megtartotta az egyesületi tallérokát, van sánta valutája. A probléma másik részét az államjegyek bevonását, a kényszer forgalom megszűntetését két ízben 1858-ban és 1885-ben akarta oldani. Pénzügyileg jól volt a müvelet konczipiálva, de közbejöttek a háborús események, és nem sikerült. Olaszország szintén rendezni akarta valutáját, pénzügyileg igen szépen volt konczipiálva, keresztül is vitte, de nem volt képes fentartani. Tehát nagy erőre, nagy költségi feleslegekre, nagy készletekre van szükség, Olaszországnak, mikor rendezni kezdte valutáját, 5—6 éven keresztül jelentékeny költségvetési feleslegei voltak. Nekünk tavaly, gondolom, 14.000 forint feleslegünk volt preliminálva, az idén százezer forint. Nagy készletekre is van szükség. Neumann t. képviselőtársam tegnap nagy önérzettel beszélt arról, hogy nekünk 800 milliónyi aranykészletünk van. Poroszországnak kétszer annyija van, és nem meri felvenni a készfizetést. Nem elég tehát, hogy a valutát rendbehozzuk, fenn ie kell azt tartanunk. Olaszország nem volt képes fentartani, mert jelentékenyen el van külföldön adósodva. Mi is el vagyunk a külföldön adósodva. Az osztrák valuta - ankét tárgyalásai folyamán, a mely ezt a kérdést igen nagy alaposságai és szakismerettel tárgyalta, egy elsőrangú szakember, sőt többen kiszámították ezen eladósodás összegét, és szerintök ez kitett Magyarországon és Ausztriában 4000 millió forintot, a melyért évenkint 150—200 millió parázspénz megy ki a külföldre. Igaz, hogy ez megkerült részben a kereskedelmi mérleg aktivitása következtében, a minek folytán a kivitel a behozatalt felülmúlja; de nem szabad felejtenünk, hogy ez leginkább a védvám-rendszernek a folyamáuya, a mely véd vámrendszer közgazdasági szempontból Magyarországra különösen káros. Közel jár a föltevés, hogy ha erről a védvámrendszerről áttérünk a mai kereskedelmi szerződéses politikára, akkor ennek a kedvező mérlegnek vége lesz. És e tekintetben már egy kedvezőtlen jelenséggel állunk szemben. 1892ben kötöttük meg a kereskedelmi szerződéseket a mai igen magas védvám mellett, és már azóta jelentékenyen romlott kereskedelmi mér^ legünk. Ha tehát mindezeket a mozzanatokat összefoglaljuk, azt hiszem, nem túlpesszimisztikus állítás, hogy kellő erővel, feleslegekkel és rezervátákkal nem rendelkezünk, és hogy tulajdon-