Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-352

\ 34, 352. erííágo* ülés 189Í. fi elnök ár mintegy három hónapot jelzett oly időpontúi, a melyben már a kötelező számítás is be fog hozatni. De ez sem történt. Annak utána a terminusok teljesen összezavarodtak, az egymás után teljesen felfordált és nem a kötelező számítás követte az első törvényjavaslatot, hanem követi — a mi semmi jelentőséggel nem bir — az államjegyek egy részének bevonása. Annakutána tett a t. miniszterelnök úr nyilatkozatokat az iránt is, hogy már 1893. végére a kellő aranymennyiség be lesz szerezve, pedig ez nem lett megtartva, holott mindezekkel szemben mindenki azt hitte, hogy a készfizetések legfeljebb három év alatt csakugyan be fognak következni. Ezek a jelenségek mind olyanok, a melyek azt mutatják, hogy van ugyan komoly törekvés, s kell is, hogy legyen a reformra, mert sem ennek az államnak, sem a monarchiának tekintélyét koczkára tenni nem tehet, s nem szabad, s tudom, hogy ezt a kormány sem kívánja, de nem követtetett az a konzequens végrehajtás, MZ a biztonságában hivő és erre építő eljárás, a mely egyedül lett volna képes a külföldön bizalmat gerjeszteni az iránt, hogy itt a valutarendezés szolidításának és gyorsaságának oly egymásutánjáról van szó, a melynek közé egyáltalában nem lehet ékelni oly spekulácziókat, melyek az ázsió alapjára helyezkedve, természetszerűleg a külföld részéről kizsákmányolásunkra irányálnak. Pedig az ázsió nem kis dolog, és épen itt van a hiba, (Igás! Úgy van! bal felöl.) illetőleg itt van az, a mit én'diffikultálok, hogy t. i. nem előrelátó konezepczióval nem a kellő akczióval és nem a kellő erélylyel jártunk el ebben a kérdésben, s ez által az országnak és a monarchiának igen súlyos károkat okozott. Az ázsiónak egyik hátránya az, hogy ezáltal állami háztartásunkra súlyos teher nehezedik. De ennél súlyosabb baj az, hogy ennek folytán megdrágult az exiztenczia az egész monarchiában, (Igát! Ügy van! hal felöl.) mert a munka, az évjáradék, a kis exiztenczia, mind érzi ennek az ázsiónak a súlyát, sőt merem mondani, (Halljuk! Halljuk!) érzi maga a közgazdasági élet egésze is. Súlyos hiba, hogy az ázsió előnyeit bizonyára nem mi élvezzük, hanem élvezi a külföld, mert hiszen én még nem tudtam odáig emelkedni, hogy azt higyjem és lássam, a mit Neumann Ármin t. képviselő úr látott, hogy mi sokkal hatalmasabbak vagyunk, mint Ausztria, hogy mi már igen előre haladtunk az aranykészlet beszerzésében, midőn az a szegény Ausztria csak sántikál, csak kínlódik utánunk. Én ilyen nézetben nem ragyok, 8 azt gondolom, ha hátrány e téren fenforoghat, nius 14-éii, csütörtökön. az bizonyára esak a mi terhünkre és nem a külföld kontójára esik. Egy másik hátrány továbbá a termelés megdrágnlása. Világos dolog, hogy as ázsió, ha nem állandó, nem hosszabb időre kiterjedő, hanem fluktuáló gyorsan egymásután futó, váltakozó, akkor az a termelésre befolyással nincs, de ha egyszer megállapodik, a termelésnél a költségek simulnak magához az ázsióhoz, pedig Magyarország közgazdaságilag nem oly erős, hogy, ha a közgazdasági élet a relácziót túlhaladó ázsióhoz alkalmazkodik, azt a 4—6 százalékot a külfölddel szemben a termelésnél elbírja, sőt ellenkezőleg állandóan meg fogja azt érezni. Ennek folytán mondanom sem kell azt, hogy a kapitalisztikus hatalom bizonyára kizsákmányolással hat e téren is Magyarország érdekeire, és hogy mindezt a külföldnek fizetjük és nem Magyarország élvezi a pénzügyi nagy tőke azon előnyeit, a melyek az ázsió bekövetkezése folytán előállanak. Hogy a jövő e tekintetben mi lesz, az iránt tisztában vagyok. A valuta-reform sikerülni fog, bizonyára hosszabb időn keresztül és nagyobb áldozatokkal, ezt kétségbe nem vonom, de nem sikeiííl abban a rózsás színben, a melyben azt a t. pénzügyminiszter úr annak idején elénk tárta, és a melylyel szemben a közvélemény azzal a kritikanélktíliséggel viselkedik, a mely már nálunk szokás — és itt a sajtó iránt fejezem ki a magam részéről sajnálatomat, hogy ezekben a kérdésekben nem az ország igazi érdekeiből indul ki, hanem politikai érdekekből (Igaz! Ügy van I bal felől.) alárendel mindent ennek a szempontnak, (Élénk félkiáltások: Igás! tlgy van! bal felöl.) — mondom, hogy a közvéleményben nincsen egy fürkésző gondolat, a mely kifejezésre jut, a mely meghonorálná az ország érdekeit, még ha talán pillanatnyi kárára volna is a kormánynak és politikájának. Ismétlem tehát, t. képviselőház, hogy a tekintetben nincs kétségem, hogy a valuta-reform meg fog valósulni; de bizony nem abban az alakban, a mint az tervezve volt, és nem is abban az időben, a mint azt a t. miniszter úr gondolta. Mert hiszen, hogy utoljára hivatkozzam a t. miniszter úrnak a lajtántúli kollégájára, annak részéről hangok jutottak el hozzánk, sőt ezek a jelen törvényjavaslatban is kifejezésre jutnak annak harmadik czikkében, midőn a monarchia másik államának pénzügyminisztere egyebek közt ugyanezen törvényjavaslat tárgyalásánál azt mondotta, hogy: »Dieses Werk zu einem vorsichtigen und mässigeu Tempó auszuführen und es wird nichts forcirt, die Sache wird echellonirt auf eine Reihe von Jahren«, a mi válaszúi szolgálhat magának a t, előadó úrnak is, a ki a duzzadó hatalmat igyekezett ne-