Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-352
352. országos ülés 1894. június 14-én, csütörtökön. 135 künk, — igaz, minden indokolás nélkül, minden felvilágosítás nélkül — itt intonálni, a melyben egyébként hihetnek azok, a kik mindent akczeptálnak, de a melyben már ilyen kritikus, ilyen feketevéríí ember, a minőnek magamat látom, hinni adatok és kellő felvilágosítások nélkül nem szokott és nem fog. Ennek felel meg, t. képviselőház, az a módosítás is, a mely ezen törvényjavaslat harmadik ezikkében kifejezésre jut. A t. miniszter úr ugyanis ezen törvényjavaslatot úgy terjesztette be, hogy két év alatt fog a 200 millió forintnyi állanyjegy vagy függő adósság beváltatni. Ámde azután jött a monarchia másik államából egy módosítás, hogy t. i. ezen határidő terjesztessék ki, — nem imperative, hanem permiszszive — 1897 év végéig. Én, t. képviselőház, a bizalmatlanságnak nagyobb mértékét nem képzelhetem, mint képzelem abban, hogy ha már egyszer a kettős kormányok megállapodtak abban, hogy az államjegyeknek még ez az egy része is — mert nem az egészről van szó — két év alatt fog bevonatni, most ez kiterjesztetik törvényhozásilag, mert onnan jött az indítvány, 1897 év végéig. Ez a bizalmatlanságnak mindenesetre oly jele, a mely azt mutatja, hogy meglehet ugyan, hogy meg van a tehetség arra, hogy ezt az akeziót két év alatt megcsinálhatjuk, de az akarat nincsen meg rá, és így a valutarendezésnek kellő időben, kellő erélylyel és kellő mértékben való keresztülvitele nem találkozik magában ebben a monarchiában sem azzal az odaadó felfogással, a mely odaadó felfogás itt. e házban a t pénzügyminiszter úr részéről annyiszor hangoztattatott. (Úgy van! bal felöl. — Az elnöki széket Perczel Dezső alelnök foglalja él.) T. képviselőház! Most. áttérek magára a törvényjavaslatra, és a törvényjavaslattal szemben igyekezni fogok álláspontomat lehető rövidségében, lehető markáns vonásokban és kiterjeszkedő indokolás nélkül előadni. A t. előadó úrnak szólva, első sorban azt kérdem: van-e valami befolyással ez a törvényjavaslat a valuta szabályozására magára, a melyet én a készfizetések felvételében konteplálok, mert hiszen ezt a beváltást, még ha nem részletes, hanem teljes volna is, meg lehetne tenni akkor is, ha a készfizetéseket felvettük. Sőt merem állítani, hogy az államjegyek beváltása sokkal gyorsabb volna, ha azok nyomban aranynyal fizettetnének ki vagyis azok az államkasszákba bevonva aranynyal cseréltetnék be. Hogy ezek beváltására négy esztendő szükséges, ez abszolúte nem állana még akkor sem, ha a beváltás nem részleges volna. Úgy, de miért kell kétfelé szakítani ezen beváltást? Azért, hogy a világnak megmutassuk, hogy mi a valutát csakugyan rendezni akarjuk c Ezt nem kell demonstrálni, mert gondolom, a monarchia egyik állama sem akar reczedálni az egyszer kijelentett akczió végrehajtásától. Ez a monarchia tekintélyének annyira rovására volna, hogy ezt még áldozatok árán is ki kellene kerülni. Hát ez a beváltás a készfizetéseket közelebb fogja hozni valamivel, tisztelt előadó úr? Erre tessék felelni. És mivel fogja közelebb hozni? A készfizetéseket csak egy fogja kellő közelségbe hozni: a kellő aranymennyiség beszerzése, kiveretése és kellő mennyiségben való készenléte a forgalom számára. Minden közbenső stádium porhintés a közönség szemébe, hogy elhigyje, hogy haladunk a valuta-reform megvalósítása terén. Felfogásom szerint tehát ez jelentőséggel egyáltalán nem bír. A t. miniszterelnök úr mindig úgy fogta fel a dolgot, hogy a valuta-rendezés mfíveletének, (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) egyik lényeges feltételét, vagy legalább egyik feltételét képezi az, hogy ebben az osztrákmagyar bank is bizonyos közreműködéssel vegyen részt. Hát, t. ház, ezt a közreműködést minden részletre kiterjedőleg nem látjuk, és a törvényjavaslat mégis itt van. Avagy tisztázva van-e a reláczió nyereség kérdése? Tisztázva van-e az osztrák-magyar bank ezüstkészletének átváltoztatása ? Világos, hogy nincs. Tisztázva van-e a 80 millió adóság kérdése? Mindez tisztázva nincs. Hát kérdem, miért bizzuk aranyunkat az osztrák-magyar bankra, ha óhajtjuk, hogy ő is közreműködjék a valuta rendezésében? Ha közreműködni akar, vagy közreműködése igénybe vétetik, akkor előzetesen legalább ezen kérdéseket kell tisztába hozni. És itt nem térhetek ki azon sajnos vád elől, hogy a t. kormány 1892-ben a reláczionális törvény megállapítása után az osztrák-magyar bankkal szemben oly megállapodásra jutott, vagy olyan elnézést tanúsított, melyet én fennálló törvényeinkkel megegyezteíhetőnek nem tartok. Méltóztatnak tudni, hogy az osztrák-magyar bank érczkészletében 79 millió frt arany is volt azon időben, midőn a reláczió megállapíttatott. Ezen arany úgy volt kontírozva, mint az ezüst, kurzus-nyereség nélkül. Midőn 1892-ben a reláczionális törvény létesíttetett, akkor egy újabb kontírozás hozatott be, melynél a 79 millió kurzus nyeresége, ÍB 1 /^ millió forint, kiszállíttatott az érczalapból és a tartalékalaphoz csatoltatott. Az osztrák-magyar bank közgyűlése 1893ban megemlékezvén ezen tényről, a többi között ezeket mondja : »Az 1892. évben a bank aranykészlete azonban nem csupán a vásárolt aranynyal, hanem könyv szerint azon arany és aranyváltóknál beállott árfolyam-nyereséggel is emelkedett, mely a kimutatások szerint 1892-iki augusztus 10-én a bank birtokában volt és
