Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-352

352. országos ülés 1894. jimius 14-én, csütörtökön. 127 fejlődésnek, melynek örvendetes jeleit forgalmi életünk minden terén észleljük, nemcsak útját nem állni, hanem azt gyámolítani és elősegíteni is fogja. Eddig az osztrák-magyar bank ezt nem tette. Hiába hivatkoznak bizonyos urak a Lajtán túl nagy emfázissal arra, hogy a bank a számunkra megállapított dotácziót jóval felemelte, mert eltekintve attól, hogy a bank ez által első sorban jövedelmét szaporította, elvitázhatlan azon tény, hogy az eszkomptnál is Ausztriát előnyben részesítette az által, hogy neki a nyilt piaczi olcsóbb kamatláb zsilipjeit megnyitotta, nekünk pedig azokat elzárta. Egyáltalán, t. ház, nem lehet azon hangot és azon modort, melyet bizonyos urak az osztrák Eeichsrathban a magyar hitelviszonyok megbeszélése alkalmából használnak, eléggé visszautasítani és elítélni. Ezen urak, kik jó ideig hozzá voltak szokva Magyarországot Ausztria gyarmatának ég fejős tehenének tekinteni, extázisukban a fölött, hogy mi is bátorkodunk gazdasági téren saját erőnkből létezni és fejlődni, mindenféle oly koholt híreket terjesztenek felőlünk, melyeknek eléggé átlátszó czélja hitelünknek a külföld előtti diszkreditálása. Ezen urak óhajaikat tényeknek tekintik és folyton magyar krízisekről és közelgő kraehokról beszélnek, melyek mind fantáziájuk szülöttjei. Molnár Józsiás: Mely okvetlenül be fog következni! (Úgy van! bal felöl. Derültség.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. ház! Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni. Neumann Ármin: Hogy mennyire alaptalanok azon vádak, mintha a mi hitelviszonyaink egészségtelenek volnának, bizonyítja azon tény, melyről magamnak a legilletékesebb helyen meggyőződést szereztem, hogy t. i. a banknak az idők folyamán szenvedett vesztességeiből csak 10°/o esik Magyarországra, 90°/o pedig Ausztriára. Ily körülmények között ezen urakat tehát csak Gladston szavaival aposztrofálhatom: Hands off! A törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés jobb felöl.) Hock János jegyző: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. ház! Azon általánosságokban mozgó és semmitmondó nyilatkozatok után, a melyet az előadói székből hallottunk, (Igás! Úgy van! a baloldalon.) s azon, Neumann Ármin t. képviselőtársam által alkatelemeiben mozaikszerűen előadott, de kellően ki nem fejtett ideák után, a melyek egy részét én a magam részéről szívesen apprecziálom, óhajtanám a vitát a megérthetőség területére visszavezetni, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) és ebből a szempontból foglalkozni fogok, t, ház, egyfelől magával a törvényjavaslattal, ezt megelőzőleg azonban a valuta kérdésével, mert azt gondolom, hogy jogos, méltányos és indokolt, hogy azon kétévi határidő eltelte után, mióta az erre vonatkozó első törvényt megalkottuk, a szituáczió felett némi tájékozást nyerjünk. (Élénk helyeslés bal felől. Halljuk! Halljuk !) A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat a valutarendezés műveletének egy ujabb lépésével, a függő adósság egy részének beváltásával foglalkozik. Azt gondolom tehát, hogy teljesen indokolt az a törekvés, hogy magát a reformot, annak eddig is előhaladását, jelentőségét és stádiumát megvilágítsam. Észrevételeim, megjegyzéseim kritikai természetűek fognak lenni, és épen ebből a szempontból, hogy félre ne értessem, sietek mindjárt kijelenteni, hogy én a valuta rendezésének, jelesen az aranyérték behozatalának jól és komolyan megfontolt okokból barátja voltam a múltban, barátja vagyok ma is, sőt — tovább megyek -— barátja lennék még akkor is, ha előttem minden kétséget kizáró módon bizonyos volna az, hogy az aranyfém a művelt népek monetárius igényeinek kielégítésére nem elégségei, mert ez bizonyára arra utalná az államokat, hogy keressenek és találjanak módokat arra, hogy értéköket az ingadozásoktól megmentsék, és hogy ezen a téren a kizsákmányolással szemben magukat védjék, és a nemzetközi fizetések és forgalom terén egymáshoz közelebb jussanak. Ennélfogva azt tartottam mindig, és azt tartom ma is, hogy nemcsak az állami tekintély szempontjából, hanem közgazdasági szempontból is meg kell ragadnunk minden módot arra, hogy egyfelől államunkat és monarchiánkat, szemben az európai pénzpiaczczal, az alárendeltség alól emanezipáljuk, másfelől a nemzetközi forgalom terén exkluzív, izolált állást el ne foglaljunk, annakutána tributáriusai ne legyünk más államoknak azon adózások tekintetében, melyeket a közgazdasági téren az értékingadozásból kifolyólag más államoknak hozni kénytelenek vagyunk. Különben, t. képviselőház, ez a kérdés annyi oldalról és oly sokféleképen meg lett már világítva, részint az irodalomban, részint a törvényhozásban, hogy én e kérdéssel magával, mint alapkérdéssel nem foglalkozom, de egy mozzanatot mégis apprecziálni, vizsgálódás tárgyává tenni kívánok, egy oly mozzanatot jelesen, a mely az első törvény megalkotása óta napról-napra élénkebben merül fel, úgy a sajtóban, mint a közvéleményben, és ez az, hogy a valuta rendezése, jelesen az arany érték behozatala kapitalisztikus érdeket képvisel, a mit én egész hibás felfogásnak tartok. Én, t. képviselőház, ebben a kérdésben kellő megfontolás után teljesen az ellenkező véleményen vagyok. És miért? Azért, mert én, nem theoriák után, amelyeket én a magam részéről igyekszem kellően