Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-352

128 8-52. országos ülés 1894. jnniiis 14-én, csütörtökön. apprecziálni, de a gyakorlat után azt állítom, hogy mindaddig, míg a forint egyformán forint szegénynek és gazdagnak, akár aranyban, akár ezüstben, akár papírpénzben jusson is kifejezésre, addig baj nincsen. A baj ott kezdődik, ha a forint az ő értéke 8 vásárlási ereje szerint egyiknek értékesebb, egyiknek kiadóbb, mint a másiknak, és ez az értékingadozásnál, az ázsiónál kezdődik. Senkisem fogja tagadni azt, hogy ha egy munkás, egy évi járadékos, egy kis exisztenczia az ő napi foglalkozásából magának egy forintot megtakarít, a mely forint a mi relációnknak fodrozott értéke szerint 84 aranykrajczárt képvisel, a konjunktúráknál fogva holnap és holnapután, mondjuk a, 119-es árfolyamról az ázsió felemelkedvén 125-re, 80 aranykrajezárrá devalválódik, akkor bizonyos, hogy ő az ö szerzeményéből 4 aranykrajczárt kénytelen adóképen fizetni az ingadozásnak, a mi mégis csak illetéktelen adózás. Világos tehát, t. képviselőház, hogy, felfogásom szerint, a valuta rendezésére, az állandó érték behozatalára — az európai és a dirimáló pénzpiaczokat értem ez alatt — mondom, az állandó érték behozatalára törekednünk kell, ha nem akarjuk, hogy a közgazdasági életnek minden tényezője, akár kapitálissal, akár munkával foglalkozzék, ki ne legyen téve azon károsodásnak, a mely az érték ingadozásából származik. (Helyeslés bal felől.) Ezt csak magára a princzipiumra mellesleg óhajtottam megjegyezni. De tisztán optikai csalódásnak is tartom azt, ha valaki felállítja azt a sokatmondó, nagy hangzású theóriát, hogy az aranyérték behozatala kapitalisztikus érdek. Hiszen tényekre mutathatok rá, t. képviselőház. Ki fogja pl. Romániának, vagy Olaszországnak közgazdasági jellegét kapitalisztikusnak tartani ? Pedig aranyvalutája van ! És megfordítva, ki fogja például Észak-Amerikát, akár ezüst, akár bimetallisztikus alapokon nyugodjék az ő valutája, tisztán a munka közgazdasági jellegével biró államnak mondani? Senkisem! Ha valahol a kapitalisztikus érdek predominál, bizonyára Amerika az, pedig ott, a mint mondám, tiszta aranyvaluta nincsen. Optikai csalódás ez tehát, a mely magát a pénzt felcseréli a kapitalizmus fogalmával és ebből származik azon falláczia, a melylyel, azt gondolom, inkább a felületes megbírálás szempontjából, mint az alapos gondolkodás szempontjából találkozunk. De, t. képviselőház, ezeket mellékesen megjegyezve, ágy, a mint az előttem szólott t. barátom tette, én is meg akarok emlékezni magáról a valutareform műveletéről. És ebből a szempontból némely reflexiót kell fennem magára a valutarendezésre és reformra vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk! hal felől.) A valutarendezés művelete meglehetős ködös állapotba jutott. Sokat hallunk róla irni és beszélni a monarcbia másik államában épúgy, mint nálunk, a nélkül, hogy ezekben feltalálhatnék a biztonságnak azon támpontjait, a melyok egy egészséges vélemény megalkotására vallanak. Belevegyülnek a kórusba a legmeszszebbmenő naivitások épúgy, mint a legkörmönfontabb mentegetődzések, a politikai hizelgések épúgy, mint a túlzó aggodalmak, a nélkül, hogy magának a valutareform kérdésének jelenlegi jelentőségét és ezen reform — hogy %y fejezzem ki magamat — dűlőre jutásának czéljait kellő világításba helyeznék. Csak egy jelenségre kívánok mutatni, t. ház, a mely, azt gondolom, egészen alkalmas lesz a kérdésnek megvilágítására. Ezen jelenség a diszázsió kérdése, a melyre előttem szólott t. barátom is igen röviden reflektált, azon diszázsió kérdése, jelesen: a mely diszázsióban a mi törvényileg megállapított relácziónk leledzik. Sokan vannak, a kik a valuta-reform kérdésével foglalkozván, kezdetben az ázsió keletkezését pillanatnyi ós múló dolognak tekintették, a mely a monarchia nemzetközi fizetési viszonyainak kedvezőtlen alakulásából és természetesen az ezekhez simuló váltó-árfolyamok emelkedéséből származik. Azon hitben voltak tehát, hogy mivel a monarchiának kereskedelmi mérlege, azon előterjesztések szerint, melyeket annak idején a t. kormánytól kaptunk, különben is túlnyomóan aktiv, tehát a diszázsió is csakhamar el fog múlni, és pedig annyival inkább, mert az ázsió, ha nem konszolidálódik, ha nem hosszabb évekre kiterjedőleg állapodik meg, az exportra kedvezően, az importra pedig hátrálólag hatván, ez is csakhamar hozzá fog járulni a váltó-árfolyamok csökkenéséhez, tehát az ázsió leszállásához és a megfordított állapot helyreállásához. Midőn azonban látták, hogy ezen felfogás nem egészen válik be a valóságban, akkor előrántották azon másik jelenséget, hogy t. i. az országnak és a monarchiának külföldön elhelyezett értékei rohamosan jönnek be aa országba, és ezen rohamos bevándorlás megrontja a fizetési mérleget, és ezen fizetési mérleg megromlásából származik a diszázsió. Majd ismét, midőn látták azt, hogy ezen gondolat sem vezet az igazsághoz, akkor felmerült az amerikai és indiai ezüst-krizis, a melyet az igen t. miniszterelnök úr is, azt gondolom, egy alkalommal úgy tűntetett fel, mint a melynek nyakába lehetne az ázsiót akasztani, gondolom, azon intervicw alkalmával történt ez, melyet a »Neue