Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-352
352. országos ülés 1894. június 14-én, csütörtökön. 125 tolt tulajdon-átruházási szerződésről van-e itt I szó. Mert mindaddig, mig a szerződés világosan megállapítja azon jogokat és kötelezettségeket, melyek a feleket illetik és terhelik, mindaddig tényleg egészen közönbös, vájjon az elfogadott nomenklatúrák melyikével lehet ezen szerződést megjelölni; mindaddig meg kell elégednünk azzal, hogy itt egy oly sui generis-féle szerző désről van szó, melynek tartalmát a felek autonóm akaratukkal tetszésük szerint megállapították. Mihelyt azonban ezen egyezményből folyólag oly kérdések is merülhetnek fel, melyekre maga az egyezmény expressis verbis választ nem ád, akkor azon alternatíva előtt állunk, hogy vagy az általános jogelvek alapján kell a kérdést megoldanunk, vagy pedig ha az lehetetlen, akkor magát az egyezményt kell a kérdéses irányban klarifikálnunk. Pedig nézetem szerint ezen egyezmény jogi szempontból több kételynek enged helyet. Ily kétely forog fenn első sorban a veszélyviselés alanya tekintetében. Ha a kérdéses egyezmény depositum jellegű, akkor bizonyos irányban a veszélyt az állam, ellenben ha tulajdonátruházásról van szó, azt a bank viseli. Megengedem, hogy ezen kérdés inkább akadémikus, semmint gyakorlati jelentőségű, de azért annak tisztázása mégsem tekinthető feleslegesnek. Fontosabb azonban azon kérdés, vájjon akkor, ha a bankprivilegium megnem hosszabbíttatnék, bir-e akkor a bank az aranyra nézve korapenzáczionális joggal azon követelése tekintetében, mely őt a 80 millióból még fenmaradó összegből meg fogja illetni. Igaz, hogy ezen tartozás kizárólag Ausztriát terheli a bankkal szemben, és így tekintve, hogy mindegyik pénzügyi kormány külön-külön fog egyezményt kötni, a bankkal, a kompenzáczio kérdése az általunk leteendő 48 millió aranyat nem érintheti, de azért e kérdés legalább közvetve reánk sem lehet közönbös, azért, mert az osztrák pénzügyi kormány által leteendő 112 milliónak visszatartása az egész valuta-akcziót megbéníthatja, és a készpénz-fizetések felvételét lehetetleníti. Nincs végre eléggé tisztázva azon kérdés sem, vájjon azon esetre, ha a bank a letett aranyért nem bankjegyeket, hanem ezüstöt szolgáltatna ki, vájjon akkor azon idő alatt, mig az egyezmény a 3. pont szerint tart, nem használhatja-e fel az aranyat, mely esetben minden mástól eltekintve, a mai viszonyok között már az ázsióban is nyeressége volna. Mindezen kérdések, t. ház, az egyezményben foglalt elveket nem érintik, és azoknak klarifikácziójára vonatkoznak, ugyanezért tisztelettel kérem a miniszterelnök urat, mint pénzügyminiszter urat, hogy azokra a bankkal megkötendő egyezményben tekintettel lenni kegyeskedjék. Egy további megjegyzésem az egyezmény 4. pontjára vonatkozik, a mely szerint kétséges, vájjon azon esetben, ha akár az egyik, akár a másik pénzügyminisztérium bankjegyek ellenében ezüst értékpénzt fog a banktói kivenni, vájjon mivel fogja a bank az így megcsonkított érczkészletét kiegészíteni ? Ezen kérdésnek tisztázása annál szükségesebb, mert a bank alapszabályainak 84. czikke értelmében a bankjegyek teljes összegének csak 2 /5 részben kell ér.ezczel fedezve lennie, az érczalapnak minden ily megcsonkítása tehát a fizetési eszközök nagyobb mérvű és azért káros reslrikczióját vonhatná maga után. Igen kérem, hogy a miniszterelnök, mint pénzügyminiszter úr ezen pont értelmezésére a felvilágosítást megadni kegyeskedjék. T. ház ! Azon propozicziók, melyeket az osztrák-magyar bank a privilégium meghosszabítására nézve a két kormánynak előterjesztett, oly általános elítélésben részesültek, hogy sajátképen felmentve érezhetném magam azokra egyáltalán reflektálni, s ha azokat mégis érintem, teszem azt első sorban azért, mert szimptomatikus jelleggel bírnak, legjobban tükrözik vissza azon szellemet, mely a bankot a múltban átlengette és a jelenben átlengi. És itt, t. ház, már előre kijelentem, hogy a kérdés finánc iális oldalát nem tartom elsőrendű jelentőségűnek. Nem mintha a propozicziók bármely idevonatkozó részét elfogadhatónak tartanám, hanem azért, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ha egyszer a privilégium meghosszabbítására vonatkozó tárgyalások komolyan napirendre fognak tűzetni, a bank szívesen meg fogja adni a privilégium tényleges értékének az árát is. Mindenesetre rossz taktikusnak bizonyult a bank akkor, midőn a német birodalmi bankkal az Összehasonlítást provokálta, mert az az egész vonalon csak hátrányára szolgál. A német birodalmi bank nem bir kizárólagos jegykibocsátási joggal, mint az osztrákmagyar bank, hanem 190 millió márkára menő jegykibocsátási joggal bíró magánbankok versenyével áll szemben. A német bank nincs feljogosítva jelzálogügyletek kötésére, és e czímen egy krajczár haszonra sem tehet szert, holott az osztrák-magyar bank l.S93-iki mérlegében 1,112.147 frt tiszta hasznot tüntet fel. Ezen német bank a részvényeseknek 1892-ben csak 636°/o osztalékot nyújthatott, holott az osztrákmagyar bank részvényeseinek a dividendája 7"38°/o és mindezek daczára a német birodalmi bank már ^j^jo után, melyeket a részvényeseknek juttat, osztja meg felerészben nyereségét az állammal, sőt ha a részvényes osztaléka a 6°/°-ot felülhaladja^ a fölöslegből az állam 3 /4 részt, a részvényesek pedig csak x ji részt kapnak, mindezek daczára a német bank 1892-ben 3,630.000
