Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-351

351. országos ülés 1894. június 12-én, kedden. ( \ 7 •kérdés. Mi igenis alkotmányos biztosítékot kerestünk, hogy megtaláljuk a módozatokat a két ház közötti különbség kiegyenlítésére, ha arra valóban szükség van. Ez volt a kiindulási pont. Beszédem végén pedig azt mondtam, — és ezt Ugron Gábor t. képviselő úrral szemben hozom fel, — hogy igen téved, — ez volt beszédem tenorja, — a ki mathematikai kalkulus alapján akarja megoldani ezt a kérdést és szem előí téveszti azt az erkölcsi hatást, mely abban áll, hogy a törvényhozás másik két tényezője egy álláspontot határozottan elfoglal. Azzal zártam akkor beszédem ezen részét, hogy én nem tudom, mi lesz sorsa e^en javaslatnak a főrendiházban, midőn az másodszor odakerül, de egy iránt bizonyos vagyok, t. ház. Az iránt, hogy az az erkölcsi erő, mely az elvek tiszta és következetes képviseletében és a törvényhozás egyik faktora, mégpedig népképviseleti faktora által újólagosán ismételt megnyilatkozásában rejlik, ntóbb azzal a hatással lesz a főrendiházra, hogy a javaslatok politikai szükségessége előtt meghajolva, azokat törvényerőre emeli. Ez volt akkor beszédem tenorja. Tehát egy czélt tüztünk ki, melynek egyik eszközéül, — mégpedig nem is olyan értelemben vett eszközéül, hogy az alkalmaztassák, hanem inkább, hogy demonstrációjául szolgáljon annak,... (Nagy zaj. Félkiáltások a báloldalon: Humbug! Mumus!) Nem, t. képviselőház, egész határozottan kijelentettem itt, hogy ne méltóztassék gondolni, hogy ebben az értelemben, t. i. hogy alkalmaztassék, hanem abban az értelemben, hogy az a korona és képviselőház határozott egyetértésének egyik meg nyilatkozása, és ez a politikai erő fog hatni a főrendiházban, hoztam itt elő a pair-schubot. Nem tagadom, t. ház, ennek daczára, hogy ebből a kérdésből kabinetkérdést csináltam. Erre azonban jogosítva, sőt kötelezve voltam, mert a bizalom tekintetében oly állításokkal találkoztam, a melyek váddal illettek, hogy a korona bizalmát nem birom, kellett, hogy ennek a bizalomnak határozott megnyilatkozását valamely formában provokáljam. És midőn provokáltam, és megnyertem ezt a bizalmi nyilatkozatot, akkor igenis kötelességem volt elvállalni a kormányzást. Még csak egy megjegyzésére kívánok gr. Apponyi Albert t. képviselő úr beszédjének'reflektálni, és ez az, hogy az indeczens személyi részt egész nyilvánossággal . . . Gr. Apponyi Albert: A személyi részt indeczens nyilvánossággal! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, megfordítottam a sorrendet, pedig ez nagy különbség, tehát hogy a személyi rész indeozens nyilvánossággal tárgyaltatott és hangúlatcsinálás végett felhasználtatott. Legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy e személyi részben én kerültem leginkább azt az indeczens nyilvánosságot, és nekem nehezítette meg leginkább álláspontomat és eljárásomat, hogy az bizonyos nyilvánossággal tárgyaltatott. De arra bizonyítékot a t. képviselő úr, nem tudom, honnan merített. Mert a t. képviselő úr részéről az ilyen vádakat súlyosaknak kell tartanom, és azok igazolására bizonyítékokat is kell kérnem, hogy én hangúlatcsinálásra bármilyen módon befolyást gyakoroltam volna. Én az ellenkezőre igen is sok és sokszoros bizonyítékokat hozhatnék fel. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon. Nagy zaj.) Azt hiszem, engem azzal a váddal, hogy én hangúlatcsinálásra befolyást gyakoroltam volna, egyáltalában senkisem illethet, bármennyire f

üntesse is fel Péchy képviselőtársam, . . . (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: . . . mintha a manővereknek és taktikáknak egész sorozata tűnt volna fel ezen válságban. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, ha valaki ezt azért hozza fel, hogy ellenem emeljen vádat, mintha én követtem volna el manővereket és taktikákat, hogy e helyen maradhassak, (Nagy zaj.) akkor az ilyen állításokat nekem a leghatározottabban tagadásba kell helyeznem. (Nagy zaj. Felkiáltások bal felől: Gr. Bethlen András tette!) Én, t. ház, nemcsak semmit el nem követtem, hanem mint eddig, úgy a jövőre is azt az elvet fogom vallani, hogy állásomhoz igenis ragaszkodom, a míg politikai kötelesség teszi feladatommá, hogy itt maradjak, de ezt az állást valamint nem kerestem, úgy annak megtartásához se fognék ragaszkodni, ha a politikai kötelesség, mely nekem most az ittmaradást teszi kötelességemmé, ezen helynek elhagyását parancsolná. (Zajos helyeslés és éljenzés a jobboldalon. Felkiáltások: Be is bizonyította, nem ment a perronra! Hosszantartó, nagy gaj.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! Asbóth János képviselő úr kíván szólani. Felkiáltások jobb felöl: Halljuk Windischgrätzet! Nagy zaj.) Ne beszélgessenek a t. képviselő urak, csendet kérek. (Halljuk! Halljuk!) Asbóth János: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök úr szíves volt gr. Apponyi Albert azon felszólításának megfelelni, (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) hogy kitöltse azokat a hézagokat, melyeket a válságot illetőleg (Nagy zaj.) tett első nyilatkozata fenhagyott. Mindazáltal, t. ház, én azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök úr ezen második felszólalása után is és bizonyára az ő akarata ellenére, maradtak némi hézagok, és ezért óhajtom én a helyzeten beállott változásokat részemről is konstatálni, hogy azokból a konzequemziákat a saját politikai