Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-351

118 361. országos ülés 1894. , juníns 12-én, kedäen. magunk tartására lefonhassuk. (Élénk helyeslés bal felöl Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Asbóth János: A t. miniszterelnök úr argounuta-útra kelt Bécsbe egy ultimátummal kezében, hogy haza hozza a garancziákat. G-nran­cziák helyett haza hozta elbocsáttatását. Igaz, t. ház, hogy ezt a körülmény bizonyára a mi idegeink kímélése végett a múlt alkalommal a lehető legkíméletesebb és leggyöngébb módon közölte a házzal, oly módon, hogy ő Felsége, a lemondást tudomásul venni méltóztatott. Mi, t. ház, hosszasan gondolkoztunk annak a rejtélynek a megfejtésén, hogy hogyan van nz tulajdonképen, hogy a t. kabinet egy új, ideiglenes megbízást kapott 8 Felségétől, hogy ha lemondása elfogadva nem volt, az előbbi megbízatása tehát meg nem szűnt. Nem kellett sokáig törnünk fejünket ezen valóban megfoghatatlan rejtélyen, mert nem­sokára köztudomásra jutott 8 Felsége elhatáro­zása, mely megfejtette a rejtélyt, és egyúttal megnyugtathatta a t. miniszterelnök úr kételyeit az iránt, hogy van-e különbség ő Felsége szava és írása között. A rejtély megfejtése abból állt, hogy nem egészen úgy volt a dolog, a mint azt t. miniszterelnök úr mondani méltóztatott, hogy ő Felsége nem fogadta volna el a lemondást, hanem úgy volt, hogy önök nem akarták elfo­gadni az elbocsátást. (Derültség bal felől.) Nem érték be a t. urak azzal, hogy a koronára oktrojáltak egy politikát, hanem egy lépéssel tovább mentek, hogy a koronára oktrojáljanak minisztériumot, minisztereket. A mi a garancziá­kat illeti, noha ahhoz kötötték tárczájukat, miután a t. urak látták, hogy szavukon fogják őket, kijelentették, hogy olcsóbban is adják, és hajlandók a követelt garaneziák nélkül is tovább kormányozni. És akkor nekünk is alkalmunk volt meggyőződni a koronának alkotmányos érzü­letéről. A korona nyíltan megtagadta azon köve­telést, hogy a törvényhozás egyik házára, az alkotmányos testületek egyikére, nyilt presz­sziót gyakoroljon, és ámbár én sokat vagyok képes elhinni a t. urakról, de azt mégsem tudom feltételezni, hogy a t. urak feltételezzék a koro­náról azt, hogy midőn visszautasítja és nem fogadja el azt az inszinuácziót, hogy nyilt presz­aziót gyakoroljon a törvényhozás egyik fakto­rára, akkor azt alattomban megtenni hajlandó volna. A t. miniszterelnök úr azon garanezia pót­lása gyanánt mutatta be itt a házban azt, hogy ö a korona által fel lett hatalmazva azon nyi­latkozat megtételére, melyet mindnyájan hal­lottunk. T. ház! Mindenesetre egészen szokatlan fegyver az, hogy a parlamenti vitába beleboza­tik a korona nyilatkozata a vitás kérdéseket illetőleg pro, vagy kontra. (Tetszés bal felöl.) Mi a koronának oppozicziót nem akarunk és nem fogunk csinálni; mi a koronával polemi­zálni nem akarunk és nem fogunk. (Helyeslés bal felől.) Mi a felelősséget ily nyilatkozatért a koronára nem háríthatjuk. Mi ezen egészen szokatlan fegyverben nem láthatunk semmi egyebet, mint kormánynyilatkozatot, melyért a felelősség a kormányt illeti, és a mely a mi meggyőződéseinkre egyáltalán semmiféle presz­sziót nem gyakorolhat. (Űgy van! bal felől.) Ezek után, t. ház, úgy áll a dolog, hogy a t. urak kaptak egy moratóriumot, de kevés köszönet lesz benne, mert talán már egy rövid hét lefolyása után újra abban a helyzetben lesz­nek, hogy bejelenthetik újra fizetésképtelensé­güket. (Tetszés bal felöl.) A mi a t. miniszterelnök úrnak mostani nyi­latkozatát a kabinet szolidaritásáról illeti, hát a t. miniszterelnök úr ezt is azzal a szokott gyön­gédséggel és kíméietességgel a mi megviselt idegeink iránt oda diluálta, hogy a szolidaritás csak arra szorítkozott, hogy a kormány tagjai, a kik együtt adtak egy programmot, a mely­ből kabinetkérdést is csináltak, ezen programmra nézve szolidáris meggyőződésben vannak, de hogy ezen szolidaritásnak semmi egyéb jelen­tősége nem volt. Ezzel szemben konstatálni kí­vánom, hogy mindenki úgy értelmezte, és első sorban úgy értelmezték a kormánynak saját orgánumai is, hogy ezen szolidaritás jelentősége az, hogy a kabinet együtt áll és bukik, és hogy a kabinet tagjai más kabinetben tárczát nem vállalnak, egymást cserben nem hagyják, el nem ejtik. És ezzel a szótartással szemben azt látjuk, a mit már Ugron t. barátom fel­említett, hogy gróf Bethlen András búcsút vett tőlük, hivatkozva oly szolidaritásra, a mely egészen más, mint az önök által felállított szo­lidaritás. Gróf Csáky Albin személyét illetőleg én nem tudom és nem akarom vitatni azt, hogy gróf Csáky ejtette-e el önöket, vagy önök ejtették-e el gróf Csakyt ? Ezt vitatni nem aka­rom, de egyet tudok, egyre nézve van határo­zott impresszióm, és ez az, hogy olyan állam­férfiú, a kinek meggyőződései épen oly erősek, mondhatnám, makacsak, mint a milyen erős az ő kötelességérzete, nem hihetem, hogy feladta és elhagyta volna csupán saját kényelme és saját személyes hajlamai indokából a csatatért épen abban a pillanatban, mikor nem sokára másodszor döntésre kerül az ügy épen abban a házban, melynek ő is tagja. Nekem az az impresszióm, hogy a lelépett miniszter úr belátta, hogy a harcának folytatása épen olyan ezéltalan és eredménytelen, mint a

Next

/
Oldalképek
Tartalom