Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-351

851. országos ttléi 1894. június 12-én, kedden. 109 látom a szttkségbeli bárókat a kötelező szava zatokkal. (Élénk derültség bal felöl.) É« önök azt hiszik, hogy a főrendiházban győztek azért, mert mindenféle machináczióval, egyszerűen, mint a sakkpartié-nál, midőn a királynak sakkot mondtak, kiütöttek egy jó futárt, Bethlent, kiütöttek egy elmés mély meggyőződésű tornyot, Csákyt, (Hosszantartó, élénk éljenzés.) T. képviselőház! Önálló függetlenségi álláspontomnál fogva is én nem omlaszthatom el, hogy erről az oldalról, különösen Bethlen miniszter úr után egy jóakaró kívánság el ne hangozzék. Mindazok, a kik velem együtt Mezőhegyes téréin a legutóbbi hetekben lenn jártunk, láttuk azt, hogy minden kiabálás, minden reklám nélkül a jóakarat csendesen munkálkodva is mU képes tenni. O megvált a miniszteri széktől, én, az ilj kormánytól, re menyiem, hogy nem azéit vált meg, a mit beszédében mondott, hogy a korrupcziónak és a protekcziónak ellene küzdött teljes életében. (Helyeslés bal felöl.) A másik,, tisztelt képviselőház, bástyája, megteremtője volt annak a javaslatnak, melyet önök ma is védni akarnak ; és neki is mennie kellett. A kormánytól felvilágosítást e tekintetben nem kaptunk. De, t. ház, midőn a két régi minisztertől búcsúzom, nem tehetem meg azt, hogy a régi lemondott kormánynak is köszönetemet ne nyilvánítsam, melynek számára a szélső balról köszönjük meg azon ígéreteket, a melyeket a minisztérium híven beváltott. A régi kormánynak megköszönöm a magyar udvartartás feltétlen rendezését, (Zajos derültség bal felöl.) megköszönöm a választási törvényt, megköszönöm, hogy aranyat igért a valutával és nikkellel piszkítom kezemet. (Derültség bal felöl. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) Megköszönöm azt, hogy a múlt kormány a 48-as emlékek iránti tiszteletből elment a honvédszobor leleplezésére, és megköszönöm azt is, hogy Kossuth Lajos temetésén ott láttam. Most már nem lesz temetés, tehát a kormányt a jövőben nem is fogom ott látni. Tartoztam azzal, hogy megköszönjem az ígéret minisztériumának ezt. És midőn én teljes bizalommal viseltetem a mostani kormány iránt, az én bizalmam az, hogy az ily kormányt, mely a 67 es vergődések közt csak vaczillál, de sokáig magát fentartani nem tudja, egy szánalmas mosolylyal üdvözlöm. (Élénk tetszés, derültség és taps a bal- és szélső baloldalon.) Bartók Lajos jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Vártam volna, hogy az eddig elhangzott beszédekre a miniszterelnök úr megadja a felvilágosítást. Mivel ezt nem tette, kénytelen vagyok a saját kérdéseimmel is előállani, és azokat itt a törvényhozás színe előtt a kormányhoz intézni. A t. kormány azt hangoztatta, hogy a főrendiház szavazatából, ha az el is veti a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot, parlamentáris konzequencziákat nem von le. És mégis mi történt? Ezen kinyilatkoztatásával ellentétben elment és fenn a királynál a főrendiházzal szemben garancziákat kért. Mivel a garancziákat nem kapta meg, beadta lemondását. Hogyan lehet e kettőt összeegyeztetni, hogy a főrendiház szavazatából a kormány parlamentáris konzequencziákat nem vont le, és mégis a garancziák meg nem kapása miatt benyújtotta lemondását? Melyek voltak azon garancziák, miket a t. kormány kért, azt nekünk nem mondotta meg a t. miniszterelnök úr, mert úgy látszik, hogy az egész válság lefolyása nem egy parlamentáris válság természetével bír, (Zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) hanem azon természettel kell hogy bírjon, mintha a szabadelvíípártnak egy klub ügye volna, melyet maguk közt megvitatnak, elintéznek és elhatároznak, és csak a végeredménynyel számolnak be az országnak, és a parlamentnek. Ez az ország nem egy párté, az a kormány, a mely a többségből vétetik, nem egy pártnak a kormánya, hanem az egész országnak a kormánya. Mindazon tények, melyek a többségből vett kormány lemondásával szoros összefüggésben állanak, nem lehet, hogy egy pártnak a belügyét képezzék, azok a törvényhozás, a parlament színe előtt kell, hogy ismeretesek legyenek, szükséges, hogy megvitattassanak. (Zaj. Hulljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök úr, mikor innen Bécsbe ment, hogy alkotmányos misszióját teljesítse, felhangzott mindenütt a kormánypárti tryannokban, hogy most Bécset meg kell ostromolni, felhangzott másrészről, hogy Kálnoky külügyminiszternek beavatkozása tűrhetetlen, és elviselhetetlen. (Helyeslés bal felöl) Én örökké örvendek, ha a t. kormánypárt szélső baloldali jelszavakkal jön, és örvendek, midőn Bécs ellen oly erős elhatározásokat hord szívében, és igen örvendek, ha a külügyminiszter befolyását, melyet az 1867 : XII. tcz. 8. §-a határozottan kiküszöböl és kizár, megtörni igyekszik. De akkor azt kérdem én a t. miniszterelnök úrtól, minden politikai ténykedésére nézve, melylyel királyunk előtt megjelent, midőn odament, midőn onnan visszaérkezett, miért kellett neki mindig Kálnoky Gusztáv külügyminiszter úrhoz elfáradni? Talán a nagy küzdelem akként folyt, hogy előbb együtt bajt vívtak, és csak bajvívás után ment a miniszterelnök úr a felség elébe, és midőn a felségtől elment, újból bajtvívott a külügyminiszter úrral. Ellenkezőleg itt azt kell, hogy lássák, hogy az idegen befolyással szem-