Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-327

72 327. országos ülés 1894. április 17-én, kedden. nem áll az, a mit gr. Apponyi Albert képviselőtársain tegnap hangoztatott, hogy t. i. a jelen javaslat szerint a házasság felbontását csak az ártatlan fél kérheti a vétkes fél ellen. A javaslat 81. szakaszának második bekezdése világosan megengedi, hogy a házasság felbontása akkor is kérhető, ha mind a két fél vétkes. Epén ez tanúsítja leginkább, hogy a vétkesség princzipiurnának kizárólagos alkalmazása korántsem bír azzal az ethikai erővel és súlylyal, mint a minő annak tulajdoníttatott. De különben is ne feledjük el, hogy mi nem eszményi lények, hanem emberek számára alkotunk törvényt, és hogy az emberek földi boldogságát nem rendelhetjük alá bármilyen szép elvont eszméknek, ha gyakorlati politikát akarunk csinálni. A gyakorlati élet követelményei pedig határozottan az általam képviselt álláspont mellett szóínak. Tovább megyek. A morál szeinpotjából sem tartom elfogadhatónak, hogy oly házasfelek, a kik között a házasság benső előfeltételei és czéljai rég meghiúsultak, épen a törvényhozás által instigáltassanak arra, hogy vétket kövessenek el, vagy ilyet szimuláljanak, ha egymással meglenni nem tudnak, vagy nem akarnak. A törvényjavaslat indokolása azt mondja, hogy a »mutuus consensns« azért volt mellőzendő, mert ez a házassági kötelék szilárdságát veszélyeztetné, és a házasságok lazaságát idézné elő. Hát, t. ház, lehet, hogy a, konszenzusnak, mint bontó oknak mellőzése ált il csakugyan valamivel kevesebb lesz a válóper, de bizonyos, hogy sokkal több lesz a szerencsétlen ember, és még bizonyosabb, hogy a közerkölcsöknek nagy hátrányára a nyilvános tárgyalások folytán lesz seandaluiu quantum satis ott is, a hol erre épenseggel nem lett volna semmi szükség, és a hol annak az általam javasolt módszer által könynyen eleget lehetne venni. Egyébiránt nem is áll az, hogy a mutuus consensus, mint bontó ok, szükségképen a házasságok lazaságát vonná maga után, s hogy ezt bebizonyítsam, bátor leszek egy néhány statisztikai adattal szolgálni. (Halljuk!) "Beszéljenek a tények, melyeket hiteles közlés nyomán Wright »Report on Marriage and Divorce« czímíí, 1889-ben Washingtonban megjelent nagy munkájából van szerencsém előadni. Mindenekelőtt konstatálható, hogy a kölcsönös megegyezés, vagy engesztelhetlen gyűlölség alapján a müveit Európa nagyobb részében megengedtetik a felbontás. így nevezetesen Ausztriában a protestánsoknál és zsidóknál, Belgiumban, Dániában, Francziaországban, a hol ugyan a felbontást ismét megengedő 1884. évi törvény az egyszerű megegyezést, mint felbontási okot mellőzte, de azért mégis megengedi azt, hogy az annak alapján kimondott ágy- és asztaltól való elválasztás három év múlva egyik fél kérelmére teljes felbontásra változtattassék át, továbbá Németország nagyobb részében, ágy nevezetesen Poroszországban és Bajorországban a franczia Code civil és a porosz Landrecht érvényességi területén, úgyszintén Badenben, nemkülönben Hollandiában és Norvégiában, bár szintén csak 5, illetve 3 évi ágy- és asztaltól való elválasztás után; végííl Romániában és a Svájczban az 1874. évi szövetségi törvény értelmében, ha a biróság a felek közös kérelmére úgy találja, hogy az együttélés a házasság valódi czéljával ellenkezik. Ki lehet mutatni, t. ház, hogy a hol a közös megegyezés, illetve kölcsönös gyűlölség alapján helye van a felbontásnak, a válóperek nincsenek okvetlenííl nagyobb számban, mint azon országokban a hol ez a válóok nincs elismerve, így pl. Németországban a különböző terűletek következő képet adnak: Poroszországban, a melynek nagyobb részében a kölcsönös gyűlölség, illetve konzenszus el van fogadva, 1886-ban 61 esketésre esett egy válóper; Badenben 78 esketésre, Bajorországban 157 esketésre; ellenben Württembergben, a hol a kérdéses válóok nincsen elismerve, már 82 esketésre, Szászországban 33 esketésre, Hamburgban pláne 17 esketésre esett egy válópör. Norvégiában, a hol a »mutuus consensus« el van ismerve, 1884-ben 245 esketésre esett egy válóper, ellenben a szomszéd Svédországban, a hol nincs elismerve, 1886-ban már 133 esketésre esett egy válóper. Ennél még Magyarország is kedvezőbb arányt mutat, t. i. egy válóper esik 165 esketésre, pedig sokszor hallani, hogy nálunk mily könnyen megy az elválasztás az engesztelhetlen gyűlölség czímén, esetleges vallásváltoztatással. Sajnálom, hogy a statisztikai kimutatások nem igen adnak tájékozást az iránt, hogy a hol a mutuus consensus el van fogadva, hány válás esik erre más válási okokhoz viszonyítva ? Csak egyetlen egy országra nézve tudtam erre nézve hiteles adatokat szerezni, t. i. Baden-nagyherczegségre nézve, a melyek azonban fölötte frappansok és tanulságosak. (Halljuk!) Volt ugyanis 1867-től 1879-ig, tehát 13 esztendő alatt összegen 1645 válókereset s ebből mindössze csak 40 olyan, a mely kölcsönös megegyezés alapján indíttatott. Egy évre nem esett tehát több háromnál, sőt három évben egyetlen egy sem volt, mely ezen a czímen indíttatott volna. Ennél fényesebb bizonyítékot a mellett, hogy a kölcsönös megegyezés válóoknak elfogadandó, és hogy ennek elfogadása mily kevéssé veszélyezteti a társadalmi és erkölcsi rendet, valóban képzelni sem lehet.