Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-324

22 324. országos ülés 1894. április 13-án, pénte&en. áll, megvallom, ezen kivételes intézkedést, a melyet a törvényjavaslat ezen szakasza tartalmaz, megengedem kivételes jellegű, de helyes alapon nyugvó intézkedésnek tekintem, mert az csakugyan demoralizáló hatással lenne, ha mi oly törvényt alkotnánk, mely megengedi, hogy azon egyházi férfiú, ki a házasság egyházi kötésére hivatott, a ki saját egyházi törvényei értelmében házasságot saját egyházi felsőbbségének engedélye nélkül nem köthet, egyházának tanait sértő frivolítással a polgári tisztviselő előtt megjelenve, az állam törvényei szerint érvényes házasságot köthetne. Azt mondották ezen szakaszra, hogy nem lehet azt képzelni, hogy az egyházi felsőbbségek a polgári házasságkötésre engedélyt adnának. A szakaszban nem az van, hogy polgári házasságkötésre szóló engedély szükséges, hanem az engedélynek a házasságkötésre kell adva lennie; és én a kánonjogból azt tudom, hogy igenis vannak kivételes esetek, a melyekben — megengedem, a legkivételescbb esetekben — az említett engedély a házasságkötésre megadatik. Ha e szakaszt fentartjuk, ez nézetem szerint egyfelől meg fogja előzni azt, hogy valaki, a ki oly egyházi állást foglal el, melyben egyházának kötelező tanai szerint nem szabad a házasságot egyházilag se megkötnie, megköthesse azt jogi hatálylyal polgári tisztviselő előtt; de másfelől fentartja azt a mai jogunk álláspontjának megfelelően oly módon, hogy ez az akadály, mint tiltó akadály, csak addig áll fenn, a míg az illető azon egyház kötelékébe tartozik, a melynek szabályai szerint házassági akadály forog fenn, mert ha vallást változtatott, ha más hitre tért át, akkor megszűnik azon erkölcsi indok, a mely miatt a tiltó akadály fentartandó lenne. Én tehát azt a középutat, e melyet e tekintetben a javaslat elfogad, helyesnek találom, ezért kérem a szakasz fentartását. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: A kérdés az, méltóztatik-e a 25. szakaszt eredeti szövegében elfogadni s ezzel szemben Veszter Imre kihagyatási indítványát mellőzni: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik az eredeti szöveget elfogadják, szíveskedjenek felállani. (MegtörténiJc.) A ház többsége elfogadja. Molnár Antal jegyz$(ohassa a 26. szakaszt). Hock János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! Mielőtt ezen fejezetnek végéhez érnénk, s mielőtt az ezen szakaszra vonatkozó észrevételeimet megtenném . . . (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! Polónyi Géza :... habár semmi kilátásom sincs arra, hogy az általános vita berekesztésénél, a miniszteri székből hangoztatott transzakczióra való hajlandóság egyáltalán itt gyökeret verhetne, — mert láttuk az előbb, hogy egy teljesen szubordinált kérdésnél is a t. párt tömören megállt a javaslat mellett, — egy rideg kötelességet kell lerónom. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban is arra hivom fel a t. képviselőház figyelmét, hogy itt egy egészen komoly Ígéretével állunk szemben az igazságügyi kormánynak, a mely az uralkodó család házassági jogára vonatkozólag előterjesztést igért a t. képviselőháznak, hogy az az igazságügyi bizottsághoz utasítható legyen. A miniszter úr nyilatkozott is tegnap, hogy ne féljünk, majd lesz előterjesztés. Én azt megfordítom, és azt mondom, hogy ne féljen ő, és terjeszsze azt most már valahára elő. (Élénk derültség bal felöl. Zaj jobb felöl.) Elnök: Csendet kérek ! Polónyi Géza: Az a »ne legyenek kíváncsi* és »ne féljenek«-féle argumentum lehet argumentum a miniszteri büróban, de nem argumentum itt a parlamentben. (Úgy van! bal felől.) Ha az uralkodó család tagjainak házasságjogára vonatkozó diszpoziczió itt a törvényben egyáltalán felvétetni szándékoltatik, akkor nekünk ezzel most már tisztában kell lennünk, mert a bontó és a tiltó akadályok sorozata le lévén tárgyalva, épen itt merül fel a kérdés, hogy ha egy és ugyanazon uralkodó családnál, a mely két állam fejedelmi koronájának örökségére van hivatva, kétféle házassági jog áll fenn, akkor a személyazonosságot lehetetlen keresztülvinni kétféle jogalapon, mert a gyermekek törvényességének megítélése kérdésében döntő fontosságú az, hogy vájjon milyen jog szerint ítéltetik az meg. Már pedig, hogy egyebet ne mondjak, itt van az egyházi rendi fogalom, a mely Ausztriában és nálunk teljesen más jogi konzequencziákat von maga után. Ausztriában az ünnepélyes rendi fogalom nemcsak bontó akadály, de olyan akadály is, a mely nél fogva az annak ellenérejmegkötött házasságokból származott gyermekek, még királyi törvényesítés útján sem törvényesíthető'k, nálunk pedig ez csak tiltó akadály. Már most ha a házasság az uralkodó család kebelében köttetik meg, vagy valamelyik trónöröklésre hivatott főherczeg ilyen házasságot köt, hogy lehet az azon házasságból származott gyermekekre nézve a törvényesség kérdését kétféle mérték szerint megoldani, ha az iránt a törvényben diszpoziczió nincs? Csak azért hozom fel ezt, — noha nem akarom a kérdést most egész estenzivitásában tárgyalás alá vonni, — hogy a t. miniszter úr ne bujkáljon tovább ezekkel a dolgokkal. (Élénk ellenmondás jobb felől.) Tessék ezt az ügyet rendbe hozni, hiszen elég gondolkodási ideje volt a t. miniszter úrnak ezen