Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-324

324. ortzágos ülés 1894. április 13-án, péateken. 21 a mikor maga a haldokló annak a gondjába ajánlotta családját, a kiről tudta, hogy különben irányában nem járt el igazságosan. Megengedem, hogy ez nagyon ritka eset, és ne méltóztassék hinni, hogy a monarcha valami gyakran fog élni akármiféle józan miniszter tanácsa folytán ily esetekben a felmentés jogával. Az életnek annyi az árnyalata, hogy azt törvénynyel megkötni akarni nagyon koczkáztathatná a törvénynek roppant keménységét. Vájjon nem furcsa jelenség-e, hogy az európai jogászoknak és hazai jogászainknak is, a kik szintén foglalkoztak ilyen dolgokkal, legnagyobb része azon erkölcsi felfogásnak, mely e törvényben is van, a lehetőség és a helyesség határai között kifejezést akar adni. Egyébként biztosítva lehetnek a képviselő urak, hogy mivel ez csakis a fejedelem által adható kegyelmi tény, itt minden visszaélésnek, vagy erkölcsileg megbotránkoztató eljárásnak nagyon is meglehet a maga megfenyítése. Ezért ajánlom a t. háznak, méltóztassék ezt a szakaszt úgy elfogadni, a mint azt gondoltuk, mert a gyakorlati élet szükségének így inkább megfelelő. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Ha nem, a vita be van zárva. A 23. §. első bekezdése meg sem támadtatván, gondolom, méltóztatnak hozzájárulni, hogy azt elfogadottnak jelentsem ki. A kérdés, a mely felett dönteni kell, csak a második bekezdésre vonatkozik, (Halljuk! Halljuk!) melynek kihagyását Horánszky Nándor képviselő úr indítványozta. A kérdés tehát az lesz, méltóztatik-e a 23. §. 2. bekezdését úgy, a mint az eredeti szövegben van, elfogadni: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik az eredeti szöveget fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtűrténik) A ház többsége a 2. bekezdést az eredeti szöveg szerint fogadja el s a módosítást mellőzi. Molnár Antal jegyző (olvassa a 24. szakaszt, mely észrevétel nélkül elfogadtatik; olvassa a 25. szakaszt). Hock János jegyző: Veszter Imre! Veszter Imre: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Úgy tudom, hogy mi a jelen törvényjavaslatban, — illetőleg a leendő törvényben — a házassági jogot csak polgári vonatkozásaiban akarjuk szabályozni. Ebből kifolyólag, azt hiszem, nem volna helyes^ha e törvényben a felekezeti szempontok érvényesítésének helyt engednénk, vagy legalább, ha itt a felekezeti felfogások beillesztését nem a legkisebb mértékre szorítanék. Azonban, t. ház, a 25. §. tisztán felekezeti felfogásra van alapítva, a mennyiben azt mondja, hogy »tilos az egyházi felsőbbség engedélye nélkül házasságot kötni annak, a ki azon egyház szabályai szerint, melyhez tartozik, egyházi rend vagy fogadalom okából házasságot nem köthet«. A midőn mi azon vagyunk, t. ház, hogy a házassági jogot csakis polgári vonatkozásaiban szabályozzuk, akkor azt hiszem, hogy azon kérdés tekintetében, vájjon ki köthet házasságot, ki nem, más szempont döntő nem lehet, mint az, hogy az illető házasulandó magyar állampolgár-e, vagy sem, és hogy az állampolgári jogokból és kötelességekből kifolyólag megvan-e a qnalifikácziója ahhoz, hogy ezen törvény értelmében házasságot köthessen, vagy nem? Ebből a szempontból pedig azt gondolom, hogy az állampolgársággal párhuzamban semmiféle felekezeti tekintetet nem lehet tiltó akadályként felállítani. Ez oly megnehezítése volna a házasulásnak, mely az államnak egyáltalán nem is áll érdekében. Az állam érdeke véleményem szerint az, hogy a tiltó akadályok lehetőleg kis körre szoríttatván, mennél több házasság tétessék lehetővé. És én nem látom be, hogy valaki, a ki egyházi rendhez tartozik, vagy fogadalom alatt áll, ha ezen minőségének megszűntével, például papi állásának odahagyásával egyszerűen az állampolgári qualifikáczió szerint bírálandó meg, miért legyen kénytelen vallást cserélni, hogy megházaso'lhassék, holott ő akkor már nem pap, hanem tisztán csak állampolgár ? (Helyeslés.) Én tehát azt gondolom, t. ház, hogy ezt a szakaszt egészen ki kell hagyni; hiszem pedig annál is inkább, mert a mi ebben a paragrafusban mondatik, t. i. hogy az illetők az egyházi felsőbbség engedélye nélkül nem köthetnek házasságot, nem egyéb, mint üres frázis, melynek semmi tartalma nincs, mert hiszen az, hogy az egyházi felsőbbség engedélyt adjon akár addig, míg az illető pap, akár azután, ha papi köntöséből kivetkőzik, egészen ki van zárva. Már pedig azt gondolom: valakinek valamit megengedni, de azt oly feltételhez kötni, melyről előre tudjuk, hogy soha be nem teljesedik, nem is méltó a törvényhozáshoz. Egészben véve tehát oda konkludálok, méltóztassék a 25. szakaszt kihagyni. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Ha senki sem kíván szólani, a vitát befejezem. Az előadó úr fog szólni. Teleszky István előadó: T.ház! Veszter Imre t. képviselőtársam módosítványa ellenében kérném, méltóztassanak a szakaszt eredeti szövegében fentartani és annak kihagyását mellőzni. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, már épen annál a viszonynál fogva, a mely az általános tárgyalás során és több oldalról méltattatott s mely viszonyban egyfelől a polgári kötés az egyházi kötéssel, a polgári kötésre hivatott polgári tisztviselő az egyházi kötésre hivatott lelkészszel