Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-335

335. országos Ülés 1894. május 1-én, teádén. ^49 az is, hogy — a mint a gyakorlati élet bebizonyította — nagyon sok hiányt is tüntetnek fel. Igaz, hogy ezeken a hiányokon tán novelláris úton is lehetett volna segíteni, egyes intézményeket, melyek eddig a hagyatéki eljárás folyamán érvényre nem jutottak, behozni; de ez csak egygycl szaporítota volna az elősorolt törvények számát, melyek oly nehézzé teszik azt, hogy a ki speczialiter nem foglalkozik az örökösödési eljárással, e tekintetben kellő tájékozást szerezzen magának. (Altalános helyeslés.) Egyrészt ez indította az igazságügyi kormányt arra, hogy nem novelláris úton, hanem az egész hagyatéki eljárást magában foglaló törvény útján intézkedjék a hagyatéki eljárás tekintetében. Ha egyéb nem, már csak a hatáskör megoszlása is kívánatossá teszi, hogy lényeges intézkedés történjék ezen a téren. Hatás körrel bírnak a hagyatéki eljárásban a kir. törvényszékek az 1868: L1V. törvényczikk alapján, hatáskörrel bírnak a kir. járásbíróságok az 1868: LIV. törvényczikk alapján, hatáskörrel birnak a kir. közjegyzők az 1874: XXXV. törvényczikk alapján, az árvaszékek az 1877: XX. törvényczikk alapján, az árvaszéki ülnökök, a mint ép az imént volt szerencsém említeni, az 1886: VII. törvényczikk alapján, a szolgabírák az 1886: VII. és a községi elöljárók az 1877: XX. törvényczikk alapján. Nem kevesebb, mint hét hatóság bir hatáskörrel a hagyatéki ügyekben való eljárásban. Továbbá a bírói illetékesség megoszlik a kir. törvényszékek, a kir. járásbíróságok és a megyei árvaszékek között. Ezek a körülmények is kívánatossá tették, hogy nem novelláris úton, hanem a hagyatéki eljárásnak nem ugyan radikális, de lényeges átalakításával egészen új hagyatéki eljárás hozassék be. Az igazságügyi kormány azt &t anyagot, a mely az eddigi törvényekben jónak bizonyult, megtartotta, a mi felesleges volt, azt kiselejtezte, és a mi hiányokat a napi tapasztalás felmutatott, azokat a törvényjavaslatban pótolta. Az igazságügyi bizottság a javaslatnak elvi álláspontját, minthogy az a magyar jogtörténelmi fejlődéssel tökéletesen egyöntetű s erre van alapítva, elfogadta, részleteiben lényeges változtatásokat rajta nem tett, csak egy pár stiláris módosítással és rövidítéssel látta el. Ha megengedi a t. ház, (Halljuk! Halljuk!) egész rövid'n bátor leszek előterjeszteni, mit tartalmaz a tárgyalás alatt levő s az örökösödési eljárásról szóló törvényjavaslat, s mik azok a kiváló intézkedések, melyek az eddigi örökösödési eljárásban helyet nem foglaltak, s melyeknek létesítése égető szükségnek bizonyult. (Halljuk! Halljuk/) A törvényjavaslat általános rendelkezésében KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XVIII. KÖTET. megállapítja azokat az eseteket, mikor van hivatalból helye a hagyatéki eljárásnak s mikor van helye a felek kérelmére. Igen nevezetes újítást hoz be a mostani hagyatéki eljárással szemben az által, hogy mindazon esetekben, a midőn kitűnik, hogy a hagyatékhoz ingatlan vagyon tartozik, a hagyatéki eljárást kötelezőnek mondja ki. Ennek az intézkedésnek rácziója s indoka abban fekszik, hogy az eddigi hagyatéki eljárás kötelező nem lévén, különösen kisebb birtokosok, községi lakosok biztosítva találják jogaikat az által, ha ők az apáról rajok szállt ingatlanokban becsültek, lefizették az örökösödési illetéket, és egyáltalában nem törődtek azzal, hogy jogaik a telekkönyvben kifejezést nyerjenek és tulajdonjoguk bekebeleztessék, minek folytán azután nagyon sok telekkönyv nem tükröztette vissza a tényleges birtoklást, és nagyon sok ingatlan az örökhagyó nevén maradt; mikor azután az örökös vagy hitelhez fordult, vagy az ingatlant tovább akarta adni, nehézségek kerültek elő, örökösödési eljárás szüksége merült fel, és egy egész csomó hagyatékot kellett egyszerre letárgyalni, a mi —mint azt a t. ház tudja — rendkívüli nehézségekkel járt. A hatáskör és illetékesség tekintetében megvalósítja a törvényjavaslat a hatáskör nnifikáczióját, a mennyiben mindazokat a közegeket, a melyeket elősoroltam, a hagyatéki eljárásra való ingerencziából kizárja, ós a hagyatéki eljárást kizárólag a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalja, s a hagyatékok körüli tárgyalás vezetésével kizárólag a királyi közjegyzőket bizza meg, egyetlen egy esetben tévén kivételt, mikor a kir. közjegyző eljárásában hanyagságot tanúsít, mely esetben, nehogy az eljárás a közjegyző ellen indítandó fegyelmi eljárás miatt késedelmet szenvedjen, a királyi járásbiráságokat jogosítja fel, hogy a hagyatéki tárgyalást fejezzék be. A hagyatéki eljárást előkészítő cselekményekre vonatkozólag, melyek a haláleset felvételéből, a végrendelet kihirdetéséből és a leltározásból állanak, a törvény eddigi lényeges intézkedéseit fentartja a javaslat, azonban pótolja és módosítja azokat a gyakorlati élet követelményeihez képest. A haláleset felvételével a községekben rendszerint a jegyzőket, vagy a körjegyzőket, a városokban pedig a szervezés szerint bizza meg. Ennek meglehetős fontossága van, mert a haláleset felvételéhez azon adatoknak a kipuhatolása és jegyzékbevétele tartozik, melyek az örökség megnyíltára, az örökösöknek családi viszonyaira és az öröklési jogokra vonatkoznak és a melyek a hagyatéki eljárás során bizonyítékul is vehetők. Szükséges volt tehát a haláleset felvételével oly közegeket bizni meg, a kik az intelligencziának némi fokán 32