Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-333

333. országos ülés 1894. i csak indokolatlanul, a mi kárunkra ne történjék az, esak azt engedjék meg, a mit a »suum cuique« elve kíván. Mi akarjuk, hogy prosperáljon minden iparvállalat, de a »suum cuique« elvénél fogva kívánjuk, hogy első sorban a mi érdekeink vétessenek figyelembe ott, a hol arra jogosítva vagyunk. (Úgy van! a haloldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy nagyon helyesen teszik a malmok, ha spekulálnak, mert ezzel hozzájárulnak a búzaárak kedvező alakulásához- Hogy helyesen teszik-e, ha spekulálnak, ez olyan kérdés, a melybe nem bocsátkozom. Mert én is úgy tartom, hogy ha spekulálnak abból a czélból, hogy a malomüzemre szükséges nyersanyagot lehetőleg olcsón beszerezzék, no hát ez a nyersanyag-beszerzés helyes; de ha differencziális játékot űznek, és ily differencziális játékban vagy nyernek, vagy veszítenek; (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) ha ők nem mint búzavevők és lisztcsinálók, hanem mint búzaspekulánsok és börzeemberek működnek: akkor a malmok érdekében kifejtett ezt a védekezést nem tartom helyesnek. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Még egy megjegyzésem van. Azt mondta a t. képviselőtársam, hogy hiszen ott van a magyar érdek kompenzácziójaként a luxusczikkek vámja, a kávé-, a petróleum-vám, ez mind a magyar kormány kívánságára emeltetett fel, ebben kompenzácziónk van, íme, ez magyar érdek. Megengedem, hogy ez magyar érdek, de nem magyar közgazdasági érdek, hanem magyar fiskális érdek. Én pedig a magyar közgazdasági érdekeket képviselem, s azért ismétlem, hogy a szerződést nem fogadom el. (Élénk helyeslés bal felől.) Josipovich Géza jegyző: Zay Adolf! Zay Adolf: T. ház! Készségesen elismerem, hogy a túloldalról felszólalt képviselő urak sok fáradságot és időt szenteltek ezen vámszerződés megbírálásának, de bírálatukat sem méltányosnak, sem találónak nem ismerhetem el. Nem pedig főleg két okból. Az első' ok, hogy azokat u károkat, a melyeket a romániai vámháború ejtett a mi közgazdaságunkon és iparunkon, a jelenlegi kormánynak rótták fel, mintha az volna az oka a vámháborúnak és azon pusztításnak, a melyet az iparunkon ejtett. A másik ok az, hogy képviselőtársam megvonva a mérleget az új vámszerződés és a régi állapot között, az új állapotot a vámháború előtti állapottal hasonlították össze, tehát az azelőtti sokkal kedvezőbb állapottal, és nem, a mint kellett volna, a vámháború alatti helyzettel. (Helyeslés.) T. ház! Igaz, hogy a vámháború előtt csaknem boldogságos közgazdasági viszonyunk volt Romániával szemben. Románia évtizedeken, prilis 2(>-án, csütörtökön. 215 sőt évszázadokon át tisztán nyerstermelő állam volt, mely a mi közgazdaságunknak hátterét képezte, termelt nyersterményeket, a melyeket behoztunk Magyarországba, és itt feldolgoztunk, részint gyapjúban, részint bőrben, és azután ezen gyapjú- és bőrárúkat és más ipartermékeket visszaszolgáltattuk Romániának, keresve rajta egy igen tisztességes hasznot. Ez volt a vámháború előtt, és ez csaknem egészen megszűnt a vámháború által. Azután jött a ránk nézve ugyan sajnálatos, de különben egészséges és természetszerű közgazdasági fejlődés Romániában. Románia megnyerte állami függetlenségét és arra törekedett, hogy a közgazdasági téren is függetlenítse magát a szomszéd államoktói, különösen velünk szemben, a kiknek addig nagyon is tributáriusa volt. Az új román állam összes tevékenysége arra irányúit, hogy saját államában ipart teremtsen, különösen azon czikkekre nézve, melyeket eddig a szomszédos magyar államból importált. A román kormány a legnagyobb erőfeszítés és áldozat árán létrehozott Romániában különösen a versenyczikkekre nézve egy ipart, a mely által ki lett szorítva a mi iparunk, a melynek azelőtt gazdag vásártere volt Románia. így fejlődött az új viszony Romániával szemben, és természetes volt, hogy mikor Románia saját iparát megteremtette, felébredt benne a hajlandóság és kívánság, hogy elzárja határait a mi iparunk versenyétől, hogy ez által védelmet szerezzen a saját kezdetleges iparának. A mennyiben a dolog csak e keretben fejlődött volna, sajnálni kellene ugyan, de ezért még nem lehetne senkit felelőssé tenni. De, fájdalom, hozzájárult az is, hogy a mi határszéli hivatalaink a vámtarifa és kivált az állategészségügyi törvény alkalmazásánál oly praxist követtek, hogy minél jobban visszaszorították a román behozatalt, így hát a hivatalos vámliáború előtt fejlődött egy félhivatalos vámháború, melyet a kereskedelmi miniszter látott és tűrt, mert a 80-as években, úgy látszik, sokkal jobban ki volt fejlődve a kormányban az az agrárius szellem, melynek hiányát ma a túloldalon felpanaszolják. E kettő mozdította elő s keserítette meg a vámháborút: a hivatalok auimozitása és a magyar kormány ez iránti közönye. Tény, hogy a vámháború folytán kiviteli iparunk nagy károkat szenvedett, sőt néhány helyen teljesen kiveszett. Ezen a jelen kormány segíteni kívánt, és éber figyelemmel kisérte az árúforgalmi és gazdasági viszonyokat, arra törekedett, hogy előkészítsen egy oly stádiumot, melyben a nyilt vámháborúnak véget vethessen s a jelen szerződést megköthesse. Ha e szerződés belső értékét igazságosan akarjuk mérlegelni, össze kell hasonlítanunk az ez