Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-333

20R 333. országos ülés 1894. április 20-án, csütörtökön. Midőn egy kereskedelmi szerződést tárgyalunk e házban, nagyon természetes, hogy az ellenzék részéről felhangzik a vád, hogy az által nem annyira Magyarországnak, mint a monarchia másik államának érdekei vedelmeztetnek meg. Azt. liiszem, hogy ha valamelyik szerződésnél nem volt okunk e vád elől kitérni, és volt okunk azzal szembenézni, azt épen a jelen szerződésnél tehetjük. (Úgy van! tlgij van! jobb felöl.) Legyen szabad a t. ház figyelmét egy körülményre felhívnom, a mely eddig teljesen e'kerülte azok figyelmét, a kik a szerződést megtámadták, és a mely, azt hiszem, teljes mértékben mutatja, hogy Magyarország a dualisztikus szervezetben a vám- és kereskedelmi szerződések megkötésekor igenis megtudta az ország érdekeit védeni. Mert, t. képviselőház, nem puszta véletlen az, hogy ez a szerződés épen ma kerül elő. A magyar állani kormányainak következetes törekvése volt az, hogy viszonyainkat a keleti államokkal csak akkor fogjuk rendezni, ha már rendeztük kereskedelmi viszonyainkat a nyugati államokkal, azaz, hogy azon országokkal szemben, a melyek hozzánk bevivők, mi csak azután lépünk alkura, midőn már megalkudtunk azon országokkal, a melyekkel szemben mi vagyunk a bevivők. Ez következetes álláspontja volt a magyar kormánynak, és midőn ezt ezen szerződésben is megvalósítva látom, akkor, azt hiszem, egyoldalúkig arról beszélni, hogy itt Magyarország érdekei feláldoztatnak, legalább is helytelen. Nagyon örülök, hogy tegnap egy képviselő úr nemcsak erről a szerződésről, hanem általában véve a magyar kormány által követett kereskedelmi politikáról szólt, mert talán alkalmam lesz bebizonyítani, hogy midőn ö hibáztatta ez ország eljárását a vámpolitika tekintetében, akkor részben vagy tévedett, vagy olyanokat mondott, a miknek tulajdonképen ép ellenkezője áll. Gr. Zselénsky Róbert t. képviselőtársam tegnap egj csomó vámtételt hozott fel annak bebizonyítására, hogy a külföldi államok jobban védelmezik nyerstermelésüket, másrészt hogy a fogyasztási czikkekre a külföldi államokban nincsenek oly nagy vámok vetve, mint nálunk és ebből azt a következtetést vonta le, hogy míg amott a termelő részesül nagyobb védelemben, addig nálunk épen a gazda, mint fogj asztó, részesül nagyobb megterheltetésben. Bátor leszek kimutatni, hogy sem az egyik, sem a másik állítás nem felel meg a valóságnak. Nem a számszerű adatokat értem, mert azok teljesen helyesek, hanem helytelenek a következtetések, a melyeket a t. képviselő úr azokból levont. Hogy Német- és Francziaországban magasabb agrár-vám okkal kell a termelést védelmeznünk a beözönlő konkurrenczia ellen, az nagyon természetes, mert ott nem pusztán a legközvetlenebb keleti államok a versenyzők, hanem bemegyünk mi vagy Franeziaország, vagy Németországba, tehát ott egy számszerűleg magasabb vám ugyanazt a védelmet nyújtja, mint nálunk egy számszerűleg kisebb vám, mert mi kevésbbé fejlett országok behozatalával állunk szemben. Tények bizonyítják, hogy azon vámok, melyeket mi nyersterményekre vetettünk, habár azok kisebbek, mint azok, a melyek Franeziaországban és Németországban fennállanak, teljesen megfelelnek annak a czélnak, hogy a kelet termelését tőlünk távoltartsák. Ebben az állításában tehát a t. képviselő úr tévedett. A t. képviselő úr okoskodásának második része azonban nemcsak téves, hanem annyira helytelen, hogy annak éppen az ellenkezője áll. Mert például t. képviselő úr hibáztatja azt, hogy nálunk a petróleumra és a kávéra magasabb vámok vannak vetve. De ne méltóztassék elfelejteni azt, hogy épen a magyar álláspont követelte ezt, és épen Ausztria részéről elleneztetett az leginkább. A mi álláspontunk abból a felfogásból indult ki, hogy a vámnak 30°/o-átfogja élvezni a magyar kincstár, míg ellenben Magyarország fogyasztása nem teszi ki a petróleum és kávé fogyasztásának 30°/o-át, és ennek következtébe n, midőn azokat megvámoljuk, tulajdonképen az osztrák fogyasztót terheljük meg a magyar kincstár rovására. Tehát mindenre inkább el voltam készülve, mint arra, hogy Magyarország kormányának valaki szemrehányást tehessen azért, mert általános élvezeti czikkekre, a fogyasztási czikkekre, mint a petróleum és kávé, magasabb vámok vannak kivetve. Már most, t. ház, térjünk át magára a szőnyegen levő szerződésre. Azt hiszem, hogy a ki ennél a szerződésnél az egyes vámtételeket akarja megvizsgálni, és nézi, hogy valamivel több, vagy kevesebb nem lett volna-e reánk nézve elönyösebb, vagy mennyivel használ az Magyarország, vagy Ausztria iparának, az egészen helytelen úton jár. Ennek a szerződésnek megítélésénél, nézetem szerint, egészen más szempontokból kell kiindulni. Románia bizonyos ipart teremtett magának nagy áldozatokkal, azt fenn kívánja tartani, ahhoz szabta tarifáját, és ehhez a tarifájához feltétlenül ragaszkodik, épúgy, mint mi a miénkhez. De ne méltóztassanak azt gondolni, hogy a mi részünkről nem volt meg szintén egy conditio sine qua non. A mi feltevésünk az volt, hogy semmi körülmények közt sem akartuk beereszteni a román szarvasmarhát, másodszor oly vámot akartunk szabni a gabonára, a mely mellett a román gabona konkur* reneziája majdnem lehetetlen, a mint hogy