Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-333

200 333, országos ülés 1894. április 26-án, csntörtökSn. is, mint másutt, szerény eszközeimhez képest hatni igyekeztem. Békés-Csabáról és Orosházáról közelebb küldöttségek kerestek fel, az utóbbiból épen országgyűlési képviselőjüknek vezetése alatt, liogy ott a község áldozatkészségét felhasználva, cvakorlati földmíves-iskolát állíttassak. Haladéktabuiul kiküldöftem egy közeget, hogy az mihamarább létesíttessék. Oly dolog ez, mely rögtön nem termi meg gyümölcsét, de meg fogja teremni később. Különböző apróbb intézkedésekre utalhatnék, melyek, ha tetszik, közvetve a mezőgazdaság és a munkásviszonyok javítására czéloztak. Azonban nem akarom fárasztani a t. ház becses figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Csak röviden voltam bátor itt előadni azon egyes ténykedéseket, a melyeket eltagadni senkinek sem áll érdekében, a ki azon vidéknek javát akarja. Mert igaz ugyan, hogy nagy kárral jár azon professzionátus izgatóknak működése, de nem kevesebb kárral jár az, ha szóban és írásban azt hirdetik, hogy itt kizárólag a kormány van hívatva e bajokon segíteni, és hogy ax ily pozicziókért főkép a kormány felelős, akkor, midőn látjuk, hogy az ország más részeiben sokkal sanyarúbb viszonyok között a nép békésen kíízd és él. (Igán ! Úgy van! a jobboldalon.) Ezeket voltam bátor előadni, és azt hiszem, hogy ezzel az ügynek szolgálatot tettem. (ÁMílános, élénk helyeslés.) Bartók Lajos jegyző: Hoitsy Pál! Hoitsy Pál: T. ház! A legnagyobb örömmel hallgattam a t. miniszter úr előadását, a melyből méltóztatnak meggyőződni arról, hogy a minisztérium kebelében igen nagymérvű munkásság folyik arra nézve, hogy az Alföldön lévő nép sanyarú viszonyai javíttassanak, és a hol lehet, az állapot szanáltassék. De bátor vagyok a t. miniszter úrnak figyelmét e tekintetben csak két igen csekély köríílményre felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, a mit arra vonatkozólag méltóztatott mondani, hogy az alföldi nép legnagyobb része az aratásra van lefoglalva, és Békésmegyében — & mint a főispán kimutatása tanúsítja — köríílbelől 600-ra megy azok száma, a kiknek elfoglaltságuk nincs. Nem az a baj, t. ház, hogy az embereknek aratásuk nem lenne, hanem az a baj, hogy az embereknek egy nagy része tisztán erre az aratásra van utalva. Az Alföldön különösen a parasztgazdák és az egész kicsi zsidóbirtokosok között az van elfogadva általános szabályul, hogy midőn az aratást, kiadják részben, először ezt a részt évről-évre leszállítják. Most Békésvármegyében Í4 résznél egyegy ember többet nem kapott; ezenfelül arra kötelezik a munkást, hogy annak fejében, hogy az aratást megkapja, különféle, több napra terjedő ingyen munkát is teljesítsen, és ezt azután felhasználják arra, hogy a tengeri- és szőlőkapálásnál a munkást ingyenes munkával foglalkoztassák. Most az a munkás abszolúte nincs abban a helyzetben, hogy a nagy munka idejében valami csekély keresmény után láthasson, és egész keresménye jóformán csak abból áll, a mit aratás alatt tud megkeresni, s különösen a? alföldi gazdaságban a munkaidőnek egész terjedelme amúgy is nagyon csekély s nagyon rövid idő van adva annak a munkásnak, a mely alatt élelmét megkereshetné s ha ezen idő alatt is ingyen szolgálatot, ingyen munkát kénytelen teljesíteni, akkor igazán nagyon nehéz neki megélnie. Én tehát nagyon kérném a t. miniszter urat, — a kinek előterjesztéséből látom, hogy nagy jóakarattal foglalkozik ezzel az ügygyei g akarja azt megoldani, — hogy munkásságát terjeszsze ki oly irányban is, hogy a nép abban az időben is keresetképes legyen, mikor a mezei munkák szünetelnek, s valami, akár ipari, akár gazdasági foglalkozással lássa el azt a népet, hogy akkor is, mikor sem aratással, sem kapálással elfoglalva nincs, a mindennapi életre valót magának szerényebb mértékben megkereshesse. A másik megjegyzésem, t. ház, a telepítésre vonatkozik, s itt ismét csak a miniszter úr figyelmét akarom felhívni arra, hogy nemcsak egyes birtokokat vásárolhat az állam, a hol mint közvetítő szerepelhet, hanem vannak az államnak nagy terjedelmű birtokai, a melyeknek betelepítése még mindig késik. Itt van például, hogy többet ne említsek a delibláti kérdés. Méltóztassék a miniszter úr ezt is figyelmére méltatni. Erre nézve különösen arra kérem, hogy a hol nagyon exponált a hely, a hol az ország határáról van szó, a hol idegen nemzetiségűek és ajkúak lakják a vidék legnagyobb részét, a hol az idegen nemzetiségűek a külföldiekkel a legnagyobb, a legbensőbb kontraktusban vannak, nem csak telepítsen, hanem magyarokat is telepítsen. Igazsága van a t. miniszter úrnak abban, hogy reámutatott azokra a latifundiumokra, a melyek egyes városok kezében vannak, és a melyek épen nem műveltetnek úgy, mint a hogy a raczionálizmus magával hozná. Magam is tudok oly várost, melynek 32,000 holdnyi fekvősége van, s ezt mire használja? Legelőt tart rajta, s arra a legelőre azután az egyes gazdák az ő földjük és barmaik száma szerint megállapítanak bizonyos kulcsot, a szerint szabad aztán az illető gazdának oda állatot hajtani legeltetés végett. A többi lakosok, különö-