Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-332

332. országos ülés 1894. április 25-én, szerdán. 191 T. ház! Ebből egészen világosan kitűnik, hogy a mi nyers terményeink sokkal kevésbbé vannak védve, mint akár Németországban, akár Francziaországban, és mindazon czikkek, a melyekre a gazdaközönségnek szüksége van, sokkal jobban meg vannak terhelve vámokkal; pl. Németországgal szemben, lehet mondani, hogy háromszorosan sőt négyszeresen. Azt hiszem, bogy miután az autonóm tarifák bázisai minden kereskedelmi szerződésnek, a melyet mi a külfölddel kötünk, ez eléggé bizonyítja, hogy ez<n szerződések, viszonyítva a többi országok szerződéseihez, a melyekben nem a szabad kereskedelem létezik, — mert az nálunk sincsen, — a mi gazdaközönségiinkre nézve a lehető leghátrányosabbak. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Most vizsgáljuk meg, miképen hatott mezőgazdasági czikkeink bevitelére Romániával szemben követett eddigi kereskedelmi politikánk. (Halljuk! Halljuk!) Ezen tétel már többször hangsúlyoztatok. (Zaj a johboldalon. Halljuk! Halljuk !) Tudjuk, t. ház, hogy a szerződések kötése tekintetében három korszak volt: az első, mikor kereskedelmi szerződésünk volt, a második, midőn a váraháború folyt, s a harmadik, midőn szerződés nélkül, de barátságos lábon állunk, és midőn, ha jól tudom, 30 százalékkal többet fizetett Románia, mint a mennyi az autonóm vám volt, beviteli czikkek után. Lisztes anyagokból bevittünk a vámháború előtt AusztriaMagyarországba 47 millió 800.000 frt értéket. A vámháborúban ez 3,660.000 frt értékre redukálódott, és mihelyt visszaállott a vámháború utáni állapot, a mely azonban sokkal kedvezőtlenebb volt Romániára nézve, mint a jelenleg tervezett állapot, felszökkent — az adatot egy évre kiegészítve — 24,406.000 frtra az importált lisztes anyagok összege. Ebből tisztán kiviláglik, hogy a vámháború mennyire hasznára volt Magyarországnak, miután az importált 47 millió érték háromra csökkent, és a vámháború megszűntével megint 24 millióra emelkedett, s a nyersterményeket produkáló országnak érdeke az, hogy mennél kevesebb gazdasági nyersterményt hozzanak be a szomszédból. (Helyeslés a baloldalon.) Épen így áll a dolog az élő állatokra nézve is. A vámháború előtt behoztunk AusztriaMagyarországba 8,563.000 frt értéket, a vámháború alatt ez redukálódott 1,020.000 frtra, és mikor a vámháború megszűnt, a bevitel összege felszaporodott 1,880.000 frtra. A disznóknál bevittünk Magyarországba 26.126 darabot. A vámháború alatt ez redukálódott 11.000 darabra, a vámháború befejezte után pedig nem emelkedett, hanem még redukálódott 8850 darabra, de mint a miniszter úr maga megmondja indokolásában, ez onnan ered, hogy annyira tönkre tettük Románia disznóállományát a vámháború alatt, hogy annak végén kevesebb sertés esett 1000 lakosra, t. i. 180, mint í873-ban, a mikor 186 esett, holott a vámháború kezdetén 430 volt az 1000 lakosra eső sertések száma. Ezekből láthatjuk, hogy a vámháború határozottan hasznos volt Magyarország gazdáira és mezőgazdasági életére. (Úgy van! bal felől.) Ebből nem akarom azt következtetni, hogy vámháborút folytassunk. Ha tisztán csak gazdákból állanánk, ez volna a konklúzióm, de mint mondám, tekintettel kell lennünk arra, hogy nekünk is van iparunk, és hogy kereskedelmi szerződéseket Ausztriával együtt kötünk. Nekünk tehát Oláhországgal szerződést kell kötnünk, de nem ilyen szerződést, mint a melyet itt látok, és a melyben nem védetnek a magyar gazdaközönség érdekei. Pár év előtt szőnyegen volt a Szerbiával kötendő szerződés. Közgazdasági okokból is, de főkép politikai indokokból szükség volt Szerbiát megnyerni. A külügyminiszter körűi nézett, hogy ki fizesse meg ennek a megnyerésnek az árát, mert ha valakit meg akar az ember nyerni, annak rendesen ára is van. (Úgy van! a baloldalon) Hát ki fizesse megennék az árát? Ausztriában nem vállalkozott erre senki. A minisztérium azt mondta: itt nincs mit áldozni. Hát eljött Magyarországba, hol egy hatalmas kormány még hatalmasabb többség által pártolva mindent, jót rosszat, keresztül vihet, és azt mondta a kormánynak: ereszd be a szerb sertést 3 frt helyett t frt 50 krért, illetőleg, ha 10 kilón alul van, 30 krért; ereszd be a szerb bort 20 frt borvám helyett 3 frt 20 krért s akkor meg lesz a béke Szerbiával. A kormány ráállott, a többség is hozzájárult, és a magyar gazda megfizette a szerződésnek árát. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ez után következett (Halljuk! Halljuk!) az Olaszországgal kötött szerződés. Olaszországgal szintén jó baráti viszonyban vagyunk a hármas szövetség következtében, a melyet egészen helyesnek találok, s a melynek nagy barátja s híve vagyok; de az olaszoknak is volt egy nagy bajuk: az, hogy ők előbb borukat importálták Francziaországba, a hol a filloxera a bortermelést roppantul csökkentette; a filloxera pusztítás azonban leküzdetvén, oda jutottak Francziaországban, hogy soha még akkora bortermelésök nem volt, mint tavaly, s így természetesen magától elesett a borimport Francziaországba, a mely olasz borból csinálta 20 éven keresztül a frarcziaországi bordói borokat. Olaszország erre borainak másutt keresett piaczot, és a mikor szó volt arról, hogy kereskedemi szerződést