Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-331

158 331. országos ülés 1804. április 24-éu, kedden. redukálódtak. Akkor 1883-ban Ausztria csak 23 milliót vitt ki, 1884-ben 29 milliót, 1889-ben 24 milliót. De viszont romániai árú a monarchia két államának területére nem jött be, csak 1887-ben 4 millió, 1888-ban 2-8 millió és 1889-ben szintén csak 2'9 millió árú, ágy,hogy magának a kereskedelmi mérlegnek aktivitása ez által nem hogy szenvedett volna, hanem határozottan javult. 1887-ben 19 millió volt a felesleg, 1888-ban 22 millió és 1889-ben 22 millió. Tehát maga a monarchia is, ha tisztán a kereskedelmi mérleget veszszük alapúi, ezen vámliáború következtében nem hogy szenvedett volna, hanem határozottan nyert. De sokkal nagyobb a nyereség akkor, ha nem AusztriaMagyarországról, a közös vámterületről beszélünk, hanem tisztán Magyarországról. Magyarország a v ámháború előtt igen siralmas helyzetben voltRom ániával szemben; kereskedelmi mérlegét minden egyes esztendőben passzive kellett lezárnia; minden egyes esztendőben Romániából sokkal^ többet hoztunk be, mint a mennyit kivittünk. így például 1882-ben 8 millióval hoztunk be többet, mint a. mennyit oda kivittünk; 1883-ban 20 millióval hoztunk be többet, 1884-ben 10 millióval, 1885 ben 13 millióval hoztunk be többet, mint a mennyit kivitiünk. Volt ugyan némi kivitelünk 11 mi lió, 12 millió, 9 millió, 8 millió, de ennek fejében behoztunk 19—32 milliót. Szóval tény az, hogy Romániával szemben mindig passzive záratott le mérlegünk, 8—10—13 millióval mindig többet hoztunk be, mint a mennyit oda kivittiink és most, mióta a vámháború bekövetkezett, ez egyszerre megváltozott. Igaz, hogy most sem vittünk ki többet, mint 4—5 milliót, de viszont Románia sem hozott be 19 — 32 milliót, hanem behozott 2—4 milliót, úgy, hogy a mi eddig passzív mérlegünk egyszerre aktivvá változott. Addig mi a Romániával való kereskedelemre milliókat ráfizettünk, később bekövetkezett a megtérítés. 1887-ben csak 245 ezer forint volt a felesleg, de már 1885-ben 3 millió 57 ezer forint akti? behozatalunk volt és 1887-ben 2 millió 557 ezer forint. Úgy odaállítani tehát a dolgot, hogy a romániai vámháborá valami roszszá tette volna a mérleget, azt statisztikai alapokra alapítani nem lehet. Sőt ellenkezőleg, ha tisztán a kereskedelmi mérleg szempontjából indulunk ki, akkor azt kell mondanunk, hogy nekünk a romániai vámháború nem kárunkra, hanem határozottan hasznunkra volt. De én sem akarok arra a rideg álláspontra helyezkedni, hogy a két államnak kereskedelmi viszonyait tisztán a kereskedelmi mérleg adataiból kelljen megítélni. Maga a t. előadó lír hivatkozik indokolásában arra, hogy ez a szempont nem egészen elfogadható, hogy nagy súlyt kell ugyan fektetni erre is, de másra is tekintettel kell lenni, és helyesen jegyzi meg, hogy Angliának és Francziaországuak rendesen passzív a mérlege, mégsem lehet azt mondani, hogy ezek nagyon szegény államok. Igaza van a t. előadó úrnak félig, de a dolognak másik felére nézve nincsen igaza. Mert egy oly állam, mint például Anglia, melynek adósa az egész világ, mely az idegen országokba kikölcsönzött pénzei után évenkint milliókat és milliókat kap, megengedheti magának azt a luxust, hogy passzív kereskedelmi mérlege legyen, mert a mivel kevesebbet vesz be árukban, annyival többet vesz be a kamatok fejében idegen országokban kikölcsönzött pénzei után. Ugyanebben a helyzetben van Fraucziaország. De mi, Magyarország, mi, a kiknek pénzünk nincsen sehol, hanem adósok vagyunk a világ minden piaczán, mi, a kik államadósságunk kamatai után évenkint többet fizetünk, mint 100 millió forintot, és ennek legnagyobb része külföldi hitelezők zsebébe vándorol, hogy állhassunk mi fenn akkor, ha nekünk nem aktív a mérlegünk? A mit mi pénzben külföldre viszünk, azt csak úgy takaríthatjuk meg, ha sokkal kevesebbet költünk, mint a mennyi jövedelmünk van, ha sokkal kevesebb áriít hozunk be, mint a mennyit kiküldünk. Ez a rideg álláspont nálunk sokkal indokoltabb, mint Európa bármely más országában. De — mondom — mégis hajlandó vagyok ettől is eltekinteni, és belátom, hogy a vámháború Romániával nekünk más tekintetben, nem a kereskedelmi mérleg szempontjából, igen súlyos, részben helyrehozhatlan károkat okozott. E vámháború következtében történt, a mire a t. előadó úr is czélzott, hogy Magyarországnak különösen keleti részében létezett némi ipara, mely gyártmányainak nagy részét Romániába szállította, vagy egészen tönkrement, vagy csak sínylődik. Itt különösen fel kell említenem az erdélyrészi ipart, a hol szépen virágzott a közönséges, mindennapi élet szükségleteit kielégítő ipar, a mely árúit leginkább Romániába szállította. Ez a kisipar ma már nem létezik, elpusztult. Elpusztult részben az által, hogy Románia nem eresztette be az általa gyártott czikkeket, részben az által, a mire az előadó úr indokolásában szintén rámutatott, hogy Románia, saját maga odahaza állított fel ipart, a mely azokat az árúkat állította elő, a melyeket előbb Erdélyből kapott, vagyis a mindennapi életszükségleteit kielégítő tárgyakat, a melyekre a szegény embernek leginkább szüksége van. De elment Románia odáig, hogy a mi iparosainkat kitelepítette Romániába, és ez által a konkurreucziát Magyarország és Románia között lehetetlenné tette. Ha most azt várjuk, hogy ezen szerződés következtében az a kisipar ismét elfoglalja azt az álláspontot, a melyet előbb