Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-331

150 331. országos ülés 1894. április 24-én, kedden. tiiint államunk és a szomszéd államok között barátságosabb irányú egyezmények köttettek, és azon reménynyel kecsegtethettük magunkat, hogy ez egyezmények közgazdasági életünkre minden tekintetben hasznosak és előnyösek lesznek. Csak egy szomszédos állam volt még hátra, melylyel az említett időszakban szintén a legélesebb kereskedelmi harezban állottunk: Eománia. És most sikerült végre ezzel az állammal is egyezményt kötnünk. Ez az egyezmény fekszik most a t. ház előtt, hogy ahhoz a közgazdasági bizottság javaslata szerint hozzájárulni méltóztassanak. Ezen egyezmény ellen azonban, — úgy látszik, leginkább mezőgazdáink köréből, — számos ellenvetés tétetett, és különösen azon irányzat látszik túlsúlyra jutni mezőgazdáink egy részénél, hogy ha megkötöttük ig szerződéseinket a többi államokkal, ezen szomszédos államunkkal szemben tartsuk fenn az eddigi harczi eljárást, zárjuk el ellenében határainkat, és védjük meg e szerint első sorban mezőgazdasági érdekeinket. A romániai egyezmény ellenzői ezen véleményüket két okkal szokták támogatni. Az egyik ok az, bogy mivel Románia hasonlóképen agrikol állam, és hasonló közgazdasági viszonyok és körülmények között van, mint mi, ennek folytán egy ily állammal, mely az egyezményben épen olyan érdekek ápolását kívánja és követeli, mint mi, lehetetlennek tartják kedvező egyezség megkötését, mert két ellentétes álláspont összeegyeztetése nagy nehézségbe ütközik. Ez az egyik ellenvetés, t. ház. A másik ellenvetés az, hogy mivel a nyugoti államoknak kisebb-nagyobb mértékben még mindig fennálló védelmi vámeljárása előlünk a nyugoti piaezokat többé-kevésbbé még mindig elzárja, illetve kivitelünket megnehezíti, mezőgazdasági orgánumaink egy része azon véleményben van, hogy ily viszonyokkal szemben nagyon czélszerű volna kelet felé, illetve Eománia felé határunkat elzárni, hogy így a nyugati, úgy is megnehezített piaczon csak egyedül jelenjünk meg czikkeinkkel, és verseny nélkül mi magunk szabjuk meg czikkeink árát. T. ház! Én természetesen nem osztozom ebben a felfogásban, nem pedig azért, mert daczára annak, hogy elismerem, hogy Magyarország és Románia homogén közgazdaságú állam, és hogy mindkét államnak hasonló érdekek ápolása képezi feladatát, mégsem látom lehetetlennek azt, hogy ez a két homogén állam egymással mégis barátságos kereskedelmi öszszeköttetésben és viszonyban álljon. Hisz élénken emlékezetemben van még az 50-es és 60-as évek közgazdasági helyzete és az ezen években kifejlődött barátságos kereskedelmi viszony, a mely államunk és Románia között fennállott; de meg a történelem is tanúsítja, hogy a régibb időkben, évszázadokkal ezelőtt is mindkét állam kereskedelmi forgalma egymásra volt utalva, egymás nélkül el sem lehetett. Épen ezen tényekből merítem én azon okoskodásomat, hogy ha ez lehetséges volt a régi időben, misem hátráltatja azt, hogy a jövőben is hasonló barátságos és mindkét államra előnyös helyzet teremtessék. Élénk emlékezetemben van még az 50-es évek kereskedelmi viszonya, a mely nemcsak az Erdély és Románia közötti közvetlen forgalomra terjedt ki, hanem Magyarország nagy Alföldjére és délvidékére is. így például Aradnak virágzó kocsiiparä volt, melynek termékeit kiválólag Romániában értékesítették. Ezen kivül bor, sör, szesz és egyéb ily czikkek tekintetében szintén igen élénk forgalma és kereskedése volt Aradnak Romániával. Hasonló viszonyokat észlelhetünk Alföldünk többi városaiban is, mert a mint méltóztatnak reá emlékezni, Szegednek, Temesvárnak, Újvidéknek és több más városunknak a legelőnyösebb összeköttetése volt Romániával, és cssk az áldatlan vámháború, melynek pusztító és romboló hatását a bizottsági jelentés és a miniszteri indokolás is feltárja, szakította meg kedvező, barátságos és előnyös viszonyunkat Romániával, és csak ez tette lehetővé, hogy míg mi a román piaczokról teljesen kiszorultunk, és ott minden befolyásunkat teljesen elvesztettük, az alatt idegen országok árúi elözönlötték a román piaczot, minek folytán Románia egyszer annak tudatára ébredt, hogy nélkülünk meglehet akkor is, ha a harczot tovább folytatjuk is. Ebben rejlik tehát veszedelme a vámháborúnak, melyet épen ezen egyezmény kivan megszüntetni. Ugron Zoltán: Magyarország, vagy Ausztria éx-dekében ? Boros Béni előadó: Kérem, legyen türelemmel a képviselő úr. Ha Temesvárt és Aradot említem, úgy — azt hiszem — természetes, hogy Magyarországról és nem Ausztriáról beszélek. Azt hiszem, hogy a t. képviselő úr ezzel a felvilágosítással beérheti, különben fogok Ausztriáról is beszélni, épen azért, mert az urak maguk is különösen szeretnek arról beszélni, és mert Madarász József t. képviselőtársam a kérdést felvetvén, kötelességemnek tartom, hogy arra reflektáljak. Hogy minő viszonyokat idézett elő a vámháborá Romániával, azt méltóztatnak a jelentésből tudni. 1891-óta azonban, mióta ez a vámháború hatása némileg eltompult, a mióta a barátságos viszony a két állam között helyreállott, a statisztikai adatok is azt mutatják, hogy a két állam érdekei is megfelelő előnyökben és ápolásban részesülnek. Minthogy azonban ezen