Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-324

8 824. országos ülés 1894. április 13-án, pénteken. Midőn én az egyenjogúságot mondtam ki, és hivatkoztam az 1848-iki egész törvényhozás intenczióira, akkor tiszta és világos volt, hogy előttem nem lebegett más, mint az, a mi például a földbirtok felszabadítása körűi is történt. Az nem volt »kommunizmus«. Nekem nem intenczióm kommunisztikus tanokat terjeszteni, a mikor azt mondom, hogy a hol nincs, oda jásson, és történjék valódi fejlődés. És ha a t. képviselőtársam azt mondja, hogy némely felekezetnek semmije sincsen, akkor én erre azt felelem, hogy a jobbágyoknak sem volt semmijök sem, de adtak nekik valamit, s így lett belőlük későbben magyar polgár. Ez az én kommunizmusom, melyet ily hanggal illetni, azt hiszem, jogosan nem lehet. (Helyeslés a szélsőbalon.) Hock János jegyző : Asbóth János! (Hulljuk! Halljuk!) Asbóth János: T. ház! Azt hiszem, mindnyájai) nagy hálával tartozunk — én legalább azzal tartozom — Herman Ottó t. képviselő úrnak azért a nyíltságáért, melyet, elismerem, minden alkalommal megszoktunk tőle, s melylyel leleplezte azon irányzatokat és motívumokat, melyek belőle és talán elvbarátaiból is a kormány egyházpolitikájának oly lelkes híveit csinálják. (Zaj.) Nem terjeszkedem ki azokra, a miket mondott, — a szekularizáczióról különben már szólt Polónyi Géza t. képviselőtársam is, — és legfeljebb azt a rövid megjegyzést koczkáztatnám,... (Zaj.) Elnök : Csendet kérek! Asbóth János: ... Egy rövid megjegyzést teszek arra nézve, hogy a t. képviselő úr erkölcstelenséget lát abban, ha egyes osztályok elvonják magukat a családalapírás kötelességétől. Hát, t. ház, az igazságiigyminiszter rfr is elvonja magát ettől, de azért senki sem fogja ezért erkölcstelenséggel vádolni. Egyébiránt jiiem is szólaltam volna fel a czímnél, ha különben iá nem állana, jogomban és kötelességemben, hogy napirenden kívül is felszólalhassak. S ha ezt eddig elmulasztottam, ez onnan van, mert a legélesebb politikai harczban is a meggyőződésemből folyó kötelesség legszélsőbb határáig kívánok elmenni a politikai ellenfél iránti előzékenységben, és mert külön inezidensek felvetése által nem akarom megakasztani a t. ház tanácskozásainak menetét. En, t. ház, február 21-én intéztem egy interpellácziót a miniszterelnök úrhoz. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Azóta régen eltelt harmincz nap. Ezen interpelláczió vonatkozott a királyi ház tagjainak házasságára, és az én felfogásom, de mások felfogása szerint is közelről érinti a trónöröklés és a pragmatika szankezió kérdését. (Egy hang a jobboldalon! Tegnap nyilatkozott!) A t. igazságiigyminiszter úr, a mint t. barátom egész helyesen megjegyzi, nyilatkozott tegnap ebben a kérdésben, de azt hiszem, hogy egyetért velem abban is, hogy nem nyilatkozott érdemlegesen, hanem nyilatkozott kitérőleg. Igaz, hogy kijelentette azt, hogy ez a kérdés egyáltalában nem érinti a trónöröklés és a pragmatika szankezió kérdését. A t. igazságügyminiszter úr igen jól tudja, milyen nagy, személyes tisztelője vagyok; senki sem múlhat engem felül abban a nagy tiszteletben, a melylyel én az o bizonyítási képessége iránt viseltetem, de itt, a parlamenti vitatkozás terén, legalább mi, kik az ellenzék terén állunk, nem vagyunk azon helyzetben, hogy a t. miniszter urak csalhatatlan kinyilatkoztatásaival beérjük; nekünk argumentumok kellenek. (Helyeslés a baloldalon.) Ezért meg fog nekem bocsátani, ha legalább kíváncsiak vagyunk annak az indokolására, hogy a házasság érvényességének kérdése hogyan és miképen nem érinti az örökösödés kérdését, és ki itt az örökösödés trónörökösödés, hogyan nem érinti a pragmatika szankeziót. Ezen szempontoknál fogva kijelentettem már akkor, hogy az én egyéni felfogásom szerint a ház méltósága és a tanácskozások komolysága meg sem engedi azt, hogy a részletes vitát felvegyük, mielőtt a törvényjavaslat ezen lényeges, de eddig még mindig hiányzó része iránt a kormánytól felvilágosítást nem kapunk. Konstatálni kívánom, hogy daczára annak, hogy a t. kormánynak másfél esztendeig volt ideje ezzel a kérdéssel foglalkozni, úgy látszik, hogy teljesen megfeledkezett erről a kérdésről, mikor a javaslatot szerkesztette; figyelmeztették a bizottságban, és a bizottság tárgyalásainak egész folyama alatt volt ideje ezzel a kérdéssel foglalkozni, az általános tárgyalás elég hosszú ideje alatt is, s azóta is meglehetősen hosszú idő múlt el. Mindamellett még mindig nem tudjuk, hogy midőn a t. miniszter úr az igazságügyi bizottságban öt pontban — konkrét formulában is — pozitív ígéreteket tett, és javaslatokat helyezett kilátásba, vájjon akkor a t. miniszter úr, vagy a t. kormány birta-e már ehhez a korona beleegyezét; még mindig nem tudjuk, hogy máig elkészült-e a t. kormány valamely javaslata, de azt sejtjük a t. miniszter úr tegnapi nyilatkozatából, hogy még nem készült el, vagy ha el is készült, legalább még nem bírja a korona hozzájárulását. És midőn azon öt pont egyikében a t. miniszter úr azt az álláspontot foglalta el, hogy a királyi ház tagjainak házassága érvényes, ha Magyarországon a magyar törvényeknek, Ausztriában az ausztriai tövényeknek megfelelőleg köttetik, még mindig nem tudjuk, hogy a kormány lehetségesnek tartja-e az ily törvényes intézkedést a reeziproczitás biztosítása nélkül, vagy ha nem,