Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-324

4 324. országos ülés 1894. április 13-án, pénteken. Következik a napirend: a házassági jogról szóló törvényjavaslat (írom. 513., 588) folytatólagos tárgyalása, még pedig először a czím. Molnár Antal jegyző (olvassa a törvényjavaslat csimét). Herman Ottó ! Herman Ottó: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a czímhez hozzászólok, nem az a szándékom, hogy annak módosítását kérjem a háztól; felszólalok egyszerűen annál az oknál fogva, inert az általános vitában mondott beszédem némely tétele részben oly magyarázatot talált, mely ÍIZ én inteneziómmal nem egyezett meg, iészben pedig egyenesen követetetett tőlem az, hogy bizonyos dolgokra nézve felvilágosítást adjak. (Halljuk! Halljuk!) Mindenek előtt kijelenteni kívánom, hogy én szükségesnek tartom azt, hogy Magyarország jelenlegi képviselőháza . . . (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, (Halljuk! Halljuk!) Herman Ottó: . . . tartsa tiszteletben, és honorálja azon nagy szellemek müvét, a kik az 1848-iki törvényeket megalkották, tartsa tiszteletben és építse ki ezen törvényeknek azon részeit, melyek az események rohamos menete miatt kiépítetlenül maradtak ; azt is kijelentem, hogy ha most felszólalok, nem azért akarok némely dolgok fejtegetésébe bocsátkozni, hogy ezen törvényjavaslat törvényerőre való emelkedését lassítsam, mert nálamnál senki sem óhajtja sem őszintébben, sem lelkesebben, hogy ezen törvényjavaslat minél hamarább, minél gyorsabban szentesítést nyerve, menjen át a magyar nép életébe is. (Helyeslés a jobboldalon.) Polónyi Géza t. képviselőtársam felhozván, hogy ő nem érti: miként fogom én fel az 1848 : XX. tez. tulajdonképeni értelmét, velem szemben két kitételt használt: az egyik a »?zckularizá<;zió«, a másik az »étvágygerjesz;ő« jelszó. Én, t. ház, a legkomolyabb megfontolással mondottam azt, a mit mondottam, és állítom a legjobb meggyőződésem alapján, hogy az 1848 : XX. tezikkben az egyházjavak szekularizácziója impliczite benne van. Polónyi Géza: Nincs benne! Herman Ottó: Meg fogom mondani, hogy én az »impliczitásu< miben látom. (Halljuk! Halljuk!) Az 1848-iki törvénynek egész szelleme az egyenjogúsítás és az előjogok eltörlésében gyökerezik. Ezt tagadni nem lehet. S ha az egyházi javak keletkezését vizsgáljuk, arra fogunk jutni, azt a tanúságot fogjuk abból meríteni, hogy az egyházi javak épen oly e^őjogszerííeu adattak a katholikus egyházaknak, mint a hogy a földbiitok adatott bizonyos előjogokkal biró társadalmi elemeknek. (Ellenmondások bal felöl és a jobboldalon.) És abban a perezben, a mikor a Föld fölszabadult, a mikor a jobbágyság eltöröltetett, kimondatott minden előjognak még az egyházi javak terén is eltörlése. (Zaj éllenmodásoJc a jobboldalon.) Azt mondják, hogy azok, a kik így gondolkoznak, a római katholikus egyházat meg akarják fosztani javaitól. (Mozgás a jobboldalon) De, t. ház, fősztogatási szándékkal sem én nem vagyok, sem azok nincsenek, a kik ágy gondolkoznak, mint én; mert én legelőször is különböztetek, esnem vagyok hajlandó a katholikus egyházat, mint olyat, a melyet én nagyra becsűlök, s a melynek nagy szerepét és hivatását az állam életében nagyon is fölismerem, felcserélni, vagy egy serpenyőbe dobni magával a hierarchiával. Ezen túl tehát nem is a magam szavaival, s nem a magam eszejárása szerint beszélek; hanem beszélek azon férfiak szavaival és észjárásával, a "kik közé Polónyi Géza és Justh Gyula képviselőtársam és mások is tartoznak, kik azt mondják, hogy : »Előbb vagyunk magyarok és csak azután katholikusok«. Polónyi Géza t. képviselőtársam még tovább is ment, mert ő múltkori zárszavában oly kirohanást tett a magyar katholikus főklerus ellen, a melyet még én is megfontoltam volna magamnak, . . . (Derültség jobb felől.) mert a klérust egyenesen hazafiatlansággal, egyenesen azzal vádolta, hogy nem tudott a nemzettel együtt érezni akkor, mikor az egész nemzet leborult egy ravatal előtt. A t. képviselő úr tehát ne beszéljen nekem a katholikus egyház egyetemes voltáról, mert ha én az egyháznak az egyetemes voltát kezdem fejtegetni és magyarázni, oda fogunk jutni, hogy ha a képviselő ár igazán jó és komoly katholikus, akkor tartozik a maga saját főpapságát feltétlenül respektálni, és ha abban az irányban tovább megy, a melyben elindult, megérheti azt is, hogy a pápa ő szentsége ex kathedra oly villámot talál bocsátani a fejére, a melyet azután méltóztassék magának magyarázgatni, és méltóztassék az alól kibiíjni; (Tetszés a szélső baloldalon.) mert azoknak, a kik mellöket verik, és azt mondják, hogy ilyen és amolyan jó katholikusok, tadniok kell, hogy ők a római székkel szemben csak akaratlan kadaverek, és semmi mások, . . . (Élénk ellenmondások bal felől.) Gr. Apponyi Albert: Ugyan?! Herman Ottó: ... és hogy annak a legfeltétlenebbfíl alá vannak vetve. (Mozgás a baloldalon.) Beleakadt Polónyi Géz-a képviselő úr a nemzeti egyház kitételébe is. Ha mi azt a harezot vizsgáljuk, mely a nemzeteknél az események során a katholikus klérus és a nem?eti egységek közt kitört, folyt és befejeződött, vagy még folyik, igen világos tanúságokhoz fogunk jutni, és azt fogjuk találni, hogy a dogmati-