Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-324

324. országos ülés 189i. április líí-án, péntekem h c-zizmus merevsége ellentétben áll az emberi társadalom fejlődésével, különösen a felvilágosodottsággal és sok mással, sőt a társadalmi renddel magával is; azt fogjuk találni, hogy a história tanúsága szerint két módja van annak, hogy a katholikus hierarchia és a doginaticzizmus által létesített akadályokat a nemzetek el hárítsák. Az egyik mód az, (Halljuk! Halljuk!) hogy a nemzetek emanczipálták magukat Rómától, mint pl. Anglia, a hol megcsinálták az anglikán egyházat, mely ha a naaga fejlődésében néha illiberális is, ez legfeljebb csak lassítja a fejlődést a szabadság útján, de nem akasztja meg. Ennek, t. ház, minden haszna és hátránya egyenesen Angliáé. És ha látunk is anomáliákat, a melyek Angliában vannak, tudhatjuk, hogy nemcsak politikai ellentétek azok, hanem hogy az anglikán egyház mint nemzeti egyház ál! ellentétben az ir katholikusokkal. A nemzeti egyház tehát az, mely nem hittételek dolgában, hanem a külső idegen hatalom beavatkozásának megtörésével biztosítja magának az önrendelkezést. Ott, a hol ehhez nem folyamodtak, mi történt? A latin államok, még pedig a legkatholikusabbak, épen úgy ütköztek össze a katholikus hierarchiával, mint a hogy kezdenek összeütközni a mi jó katholikusaink, pl. Polónyi Géza t. képviselőtársain itt, a hierarchiával és a főpapsággal. És akkor mit tettek ? Szekularizálták az egyházi vagyont. Miért? Talán hogy a katholikus felekezetnek ártsanak? Nem; hanem, hogy a merev, minden haladással ellenkező papi befolyást megtörjék; megtörjék az által, hogy elvonják azokat az eszközöket, a melyekkel ők, eltekintve minden egyébtől, a társadalomban hatalmas állást elfoglalni bírtak, és minden fejlődésnek a szabadelvííség útján gátakat és gáncsokat vetni hajlandók. Polónyi Géza t. képviselőtársam felhozta még azt is, hogy kiket látunk itt Magyarországon a hatalommal együtt tartani akkor, mikor nemzetünk nemes érzelmeinek elfojtásáról van szó, a mikor ellentétek fejlődnek ki, és a nemzet az, a melynek éreznie kell ezeknek az ellentéteknek a súlyát. Taxatíve felsorolta a kormányt, a katholikus főpapságot és a hadsereget. T. képviselőház! Sokszorosan aláírom, hogy ez csakugyan úgy van. Ugron Zoltán: S a kormányt mégis támogatta! (Zaj.) Herman Ottó: Azonban, t. képviselőház, épen a házasságjogi törvényjavaslat tárgyalása arra int, legalább engem, hogy vegyem egészen röviden vizsgálat alá ezt a három kategóriát? Hogy miért nem viseltetem én bizalommal a kormány iránt, az egészen egyszerű. Nem állok vele egy elvi alapon; ezért ellenzem azt, a mi nem találkozik a magam nézeteivel s a magam törekvéseivel. Erről azonban ón most nem beszélek; hanem a mi a hadsereget és a főpapságot illeti, nagyon köszönöm Polónyi Géza t. képviselőtársamnak, hogy megadta nekem az alkalmat a következő fejtegetésre. (Halljuk! Halljuk!) Ez a két hatalom az, a mely nem fér meg sem az államok tulajdonképeni fejlődésével, sem az emberiség érdekeivel. Miért? Mert az egyik — s itt a katholikus papságot első sorban értem — kivonja magát a legszentebb kötelesség alól, a mely nélkül államok megerősödéséről beszélni sem lehet, t. i. elvonja magát a családalapítás kötelessége alól, és ugyanazt teszi a hadsereg is, a mikor a családalapítást megnehezíti. Madarász József: Meg kell őket nősíteni. (Mozgás.) Herman Ottó: T. képviselőház! Meg kell ezeket a dolgokat csakugyan mondani. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Herman Ottó: És ha Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam oly igen nagyon félti a nemzetet az elerkölcstelenedéstől a polgári házasság behozatala után, én ennek révén nem féltem, hanem látom az erkölcstelenség terjedését oly osztályok megtií résében, a melyek elvonják magukat a családalapítás szent kötelessége alól, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és a melyek belekontárkodnak az ő erkölcsromboló eljárásukkal az egész soron. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezzel, t. képviselőház, azt hiszem, megfeleltem azokra, a mik velem szemben e tekintetben felhozattak. De van még egy kötelességem, mely szerint saját magam táborában is tartozom bizonyos dolgokat Eötvös Károly t. képviselőtársammal szemben megjegyezni. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon jól tudom, hogy mi vezette Eötvös Károly képviselotársamat, a mikor ő kijelentette, hogy ő megvárja, hogy a feltétlenül megbízható magyar református felekezet nyerjen az államtól támogatást oly arányban, a minőben részestílnek más felekezetek, a melyekre nézve kimondotta, hogy nem épen az egész soron oly megbizhatók, mint a református felekezet. De, t. ház, ez dotaczionális dulog, és ez bizonyos jeliemi elgyengülésre vezet; mert az következik ebből, hogy a felekezetek nem az egyenjogúság alapján elégíttettek ki, hanem, hogy adományok után járjanak, és adományok bővítése által fognak kielégíttetni. En nem ezt akarom, és ha én a szekulárizáczióról beszélek, akkor az összes egyházi vagyonnak kommasszáczióját és részarányosán való elosztását értem. (Nagy mozgás.) Jól tudom, hogy Magyarorszá-