Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-321
321. országos ülés 1894. bírjon annak, hogy "ó az egységes magyar hazának fia, hogy egyenjogúsított polgára a magyar államnak. (Úgy van! Úgy van! jobb felől) E részben gróf Apponyi Albert képviselő úrral szemben hangsúlyoznom kell, hogy ily hatása csak a polgári kötésnek lehet, nem pedig az állami egységes jog szabályozásának és a judikatura egységének, a melynél, -— miként a képviselő úr megjegyezte, — az állam, mint valóságos hatalom jelentkezik. A szükségbeli házasságkötés rendszerénél ugyanis épen a nemzetiségekhez tartozók köréhen fog a lehető legritkábban előfordulni oly eset, melyben az államilag megengedett házasság egyházilag megköthető nem leszen. És ha a házasfelek a házasság megkötése végett egyházuk lelkészéhez fordulnak és ott kötik meg a házasságot, a házassági egységes államjog létezéséről még csak tudomásuk sem lesz. Maga a házasság — a házasságkötés — továbbra is, mint az egyházi jogszabályok uralma alatt álló, fog jelentkezni, s az egységes állami jogról és az állami kizárólagos bíráskodásról fogalma csak a házasfelek azon kis töredékének, átlag nem egészen i°/o-ának fog lenni, a kik boldogtalan házasságuk nyűge alól menekül emlők, az állami egységes jog szerint ítélkező állami bíróság jogsegélyét lesznek kénytelenek igénybe venni. (Igás! Úgy van ! Helyeslés a jobboldalon.) A nemzeti egység szempontjából vette bírálat alá a kötelező polgári házasságot Bartha Miklós képviselő úr, a ki bírálatának során az egyházi kötést merev ellentétbe állította a kötelező polgári kötéssel s hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat indokolására azt kellett volna bebizonyítani, hogy az egyházi kötés immár oly elavult és rothadt intézmény, melyet az emberi czivilizáezió érdekében lehetetlen fentartani. E bírálat kiindulási pontja azonban teljesen téves; mert a törvényjavaslat egyáltalán nem kívánja kizárni azt, hogy a házasságok egyházilag is köttessenek, hanem az állami jogegység követelményének, a jogintézmény függetlenítésének szempontjából előírja ugyan a házasság polgári megkötését, de e mellett a házasságnak, mint valláserkölcsi intézménynek, érintetlenül hagyásával teljesen szabad tért enged az egyházi kötésnek. Megengedem, hogy a kötelező polgári há zasságkötés rendszere nemzetiségi izgatások ürügyéül szolgálhat, különösen addig, mig a törvény végrehajtása után gyakorlati tapasztalati adatok az izgatás tárg\ talanságát ki nem fogják mutatni. De alig hiszem, hogy a t. képviselő úr beszéde, különösen beszédének az a szónoki fordulata, (Halljuk!) melyben nem őmondja ugyan, hanem, mint a nemzetiségi izgatók mondását, idézi ezeket a szavakat: »megaláj5zák papodat, április 10-én, Kedden. 865 kiűznek templomodbók alkalmas és hatékony fegyver lenne a jogosulatlan izgatás megszűntetésére. És abban a véleményben vagyok, hogy i még a t. képviselő úr érvelésének álláspontjára helyezkedve is, csak üdvös eredmény várható attól, ha nemzetiségi polgártársunk nemcsak akkor fog hallani magyar szót, a midőn borjúját adóban elíiczitálják, hanem hallani fogja a ma-, gyár államot képviselő polgári tisztviselő szavát életének ama legboldogabb perczében, midőn házassági frigyre lép. (Ügy van! Úgy van!) A tárgyalás során több lendületes felszólalás pendítette meg a vallásos érzelem rokonszenves húrját, de én azt hiszem, tévednek azok, a kik azt feltételezik, hogy e törvényjavaslat a valláserkölcsi érzetei, a népek hitvilágát megfogja ingatni. Ha a házasság egyházi kötése és a vallásosság iker-testeérek volnának, akkor meg kellett volna rendülnie a vallásosságnak már a kereszténység első századaiban, mert akkor a házasságot minden egyházi közbejövetel nélkül kötötték. A keleti birodalomban Leó császár a IX. század végén, 893-bau mondotta ki a papi áldássKükségét.Akatholikus egyházban az egyházi kötés fokozatosan jött szokásba, és az 1215. évi negyedik daterani zsinatig nem volt olyan általános kötelező szabály, mely az egyházi kötést előírta volna, azt pedig, hogy az egyházi kötés a házasság érvényességi kelléke, csak az 1563-iki tridenti zsinat állapította meg. Annak bizonyítására, hogy a kötelező polgári házasság vallástalanságot idéz elő, statisztikai adatokra szokás hivatkozni. Történt ilyen hivatkozás a tárgyalás során is. Erre nézve csak azt kívánom előzetesen megjegyezni, hogy a statisztikai adatokból vont következtetés igen szigorú bírálatot igényel. így a tárgyalás során minden közelebbi megjelölés nélkül felemlíttetett, hogy Franciaország nagyobb városaiban 35%-ra emelkedett a törvénytelen születésűek száma, holott kézzel fogható, hogy ez az elszigetelt adat egymagában véve semmit sem bizonyít, és hogy legfeljebb más hasonló nagy városok adataival egybe állítva bírna valami nyomatékkal. Ha pedig a törvénytelen születések adatait kom bináljuk, azt fogjuk látni, hogy az 1890-ik évi adatok szerint ezer születésre esik a német birodalomban 91, Belgiumban 86, Francziaországban 85, Poroszországban 77, Olasaororázágban 72 törvénytelen gyermek; mig Magyarországon 86, Ausztriában pedig 150 törvénytelen gyermek esik minden ezer születésre, a mely adatok bizonyára nem bizonyítanak a kötelező polgári házasság ellen. És ha hozzáveszszük, hogy a vegyes vallású lakossággal bíró Svájczban ezer születésből csak 49, Hollandiában 32 a törvénytelen gyermekek száma:
