Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-317
294 317. országos ülés 1894. márczlns 19-én, hétfőn. hogy a felszólalásokat abba lehetne hagyni, mert azokra abszolúte semmi szükség nincsen: bátorkodom a t. ház becses figyelmébe ajánlani a t. kormánypárt részéről elhangzott első beszédet, a mely a dolog lényegére nézve nem mondott semmi különbözőt, hanem majdnem azonos eszméket tartalmazott, azzal a különbséggel, hogy az első beszéd talán kissé döezögősebb volt,. a másik jobban be volt vágva, a harmadik pedig :i lángész virtuozitásával volt előterjesztve. Mi, a kik e törvényjavaslat ellenzői közé tartozunk, a vita elején még csak reakezionáriusok, jezsuiták, sötét fejűek, a nemzeti egység és szabadság ellenségei voltunk, mióta azonban Pongrácz Károly és Asbóth János képvisel urak felszólaltak, azóta már antiszemitákká is lettünk. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon természetes, hogy higgadt és komolyan gondolkodó ember ezt a vádat, reánk viszonyítva, nem hiszi el, de legyen bármiként, akár elhiszi, akár nem, ez leginkább csak nekünk ártana, és én nem szólalnék fel e vád megezáfolására, ha egyszersmind az ország reputáczióját is nem érintené. (Halljuk! Halljuk !) Ezen okból a dolog ezen részére, ele az egyházpolitikai javaslatok többi részére is kénytelen leszek kiterjeszkedni, és ezt annyival inkább gondolom igénybe vehetni, mivel a többi javaslat tárgyalásánál minden valószínűség szerint nem fogok felszólalni. (Halljuk! Halljuk!) E vitának nem kis részét képezték azon állítások és czáfolatok, a melyek arra vonatkoznak, hogy ezen javaslatok előterjesztésének mik voltak az indító okai? Ha már most valaki mindazon eseményeket, titkos törekvéseket, vágyakat felsorolja, a melyek ezen javaslathoz fűzhetők, akkor kétségkívül, legalább részben, eltalálta az igazat ; de legyen bármiképen, egy dolgot, egy tényezőt mindenki kétségtelennek kénytelen elismerni, és én hozzáteszem, jogosultnak is, és ez: izraelita polgártársainknak az érdekeltsége. (Halljuk! Halljuk!) Egy cseppet sem bámulok azon, t. képviselőház, ha izraelita polgártársaink tűzzel-vassal azon igyekeznek, hogy e javaslat törvényerőre emelkedjék. Ezt tartom, mondom, a jogosultabb tényezőnek, a legjogosúltabb indító oknak, mert, t. képviselőház, századokon át elnyomatva lenni, emberi jogokkal nem bírni: ily körülmények közt nagyon természetes törekvésnek tartom az ő részükről, hogy minden olyan lépést lelkük egész melegével és törekvésüknek összes súlyával karolnak fel, a mely őket a többi emberrel egyenlővé teszi. Az 1867-ben kereszttílvitt emanczipáczió ezen törekvéseket csak részben elégítette ki, és bátravan ezen beolvasztás keresztülvitele. S mivel ezen javaslat erre részben alkalmasnak kínálkozik, ennek folytán részemről nemcsak a zsidó vallás reczepezióját elfogadom, hanem a házassági jog terén is minden olyan lépéshez hajlandó vagyok hozzájárulni, a mely az izraeliták és keresztény vallásúak között eddig fennállott válaszfalat lerombolja. (Helyeslés a baloldalon.) Most, mielőtt tovább mennék, t. képviselőház, kénytelen vagyok a t, előadó úrnak ... (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! (Zaj.) Csendet kérek, t. képviselő uiv.k! Márkus József: . • - némely állításaira észrevételeket tenni. Az előadó úr a törvényjavaslatot bevezető beszédében a házassági jognak egész történetét feltárta előttünk és különösen hangsúlyozta azt, — de csak úgy megérintőleg, — hogy a katholikus vallás annak köszönhette egyeduralmi állását, mert az első király, Szent-István körűi nagyon sok püspök volt. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Hát az tény; ilyen formán látszik, de én részemről ezt az akezentuácziót nem fogadhatom el, sőt határozottan visszautasítom, mert ez tulajdonképen meghamisítása a magyar történelemnek. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Márkus József: A dolog, t. képviselőház, valamennyi történetíró egybehangzó tanúskodása és nézete szerint, akként áll, hogy Szent-Istvánnak, ez volt a legnagyobb államférfiúi ténykedése. És a későbbi korszakokban a magyar történelem folyamán küzdhettek ki őseiuk diadalmas csatákat, hozhattak bölcs törvényeket, de a magyar állam fentartására egy sem volt oly döntő befolyással, mint épen SzentIstván azon ténykedése, hogy iparkodott a katholikus institucziókat ebben az országban nemcsak életbeléptetni, hanem megerősítem is. IIa úgy lenne, mint azt a t. előadó úr említette, akkor, ha valaki e törvényjavaslat történelmét tárgyalná, azt mondaná, hogy ekkor, vagy amakkor behozatott a polgári házasság, de csak azért, mert abban az időben a magyar király körűi esetleg nagyon sok református és zsidó volt. (Derültség bal felől.) Ez sem, az sem felel meg az igazságnak. Nem azt kellene tehát, t. előadó úr, az ezredéves ünnepen a magyar történelem fázisai és szimbólumai gyanánt föltűntetni, hogy lám, hova haladt a nemzet, mert már behozták a polgári házasságot is, hanem első sorban SzentIstván ama ténye érdemelné meg, hogy a nemzet előtt, mint egy dicső államalkotó tény, mutattassák be. (Úgy van! bal felöl.) A t. előadó úr beszéde további folyamán, nála szokatlan páthosszal azt mondotta, hogy a magyar nemzet nem lehet hütelen történeti hagyományaihoz, s nem odázhatja el tovább Deák Ferencz végrendeletének végrehajtását. A t. előadó úr egy frázis-röppentyűt bocsátott ezzel a
