Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
márcziu* 16-án, pénteken. 288 S15. országos íile* 1894. kik nem azt nézték, mi válik megyéjük javára, hanem hogy mit parancsolnak onnan felülről. (Úgy van! a baloldalon.) És ezeknek aztán szabad volt minden; szabad volt basáskodniuk, mert az eltussolás rendszere divatba jött és szabad ma is. És amint szaporodott a kormány támogatóinak száma a közigazgatás tisztviselői hivatalaiban, akként szaporodtak a panaszok az országban a helyzet tarthatatlansága miatt. (Úgy van! Úgy van! a haloldalon.) Ebből pedig a t. kormány nem azt a tanúiságot merítette, hogy a megbízhatatlan tisztviselőket elejtse, hanem azt, hogy azokat szaporítsa, hogy így azután egyszerre rátehesse a lábát a vármegyei önkormányzatra. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) És eljött az idő, a mikor eszmék nélkül szűkölködvén a t. túloldal, egyszerre utánanézett, hogy hol kaphatna m;igának valami eszmét, íme ott van gróf Apponyi, ott van az ő programnija, az állami közigazgatás, sógorosítsuk össze ezt az elvet, és élni fogunk tovább. Akkor beállottak aztán önmaguk is a jaj veszékelők soraiba. És önök bizonyították be legjobban a közigazgatási vita alkalmával, hogy mennyire átkos helyzet van a vármegyék kormányzatában, hogy mennyire megbízhatatlanok a tisztviselők, s mennyire elégedetlen a közönség. Ezen segíteni kell, és pedig a közigazgatás államosításával. És hogy lelkiismeretesen megfeleljenek kötelességüknek és segítsenek a bajon, megbízták az azelőtt nyitramegyei főispánt, abban az időben már államtitkárt azzal a teendővel, hogy készítse el a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot ; azt az államtitkárt, a ki főispán korában Nyitramegyében az 1887-iki választások alkalmával a szabad elvüség és alkotmányosság szent nevében katonasággal lövetett a védtelen választókra. (Igás! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Meg is csinálta s mindenki emlékezhetik rá : milyen nyomorult volt e törvényjavaslat és miként kellett gr. Apponyi Albertnek és társainak a bizottságban kezét lábát és minden porezikáját a helyére rakosgatni. (Tetszés a bal és szélsőbalon.) A mikor ezzel a munkával készen volt, s a mikor valamelyest elfogadható formát nyert e törvényjavaslat, akkor a t. túloldalból kizökkent a gőg. (Igaz! Úgy van! Derültség a baloldalon) Visszadobták a segítséget, hogy önmaguk is meg tudják csinálni, és önmaguk akartak osztozni az Apponyi dicsőségében. De elszámította magát a t, túloldal, mert arra is emlékezhetnek, hogy nem voltak képesek elviselni ennek a pártnak csapásait önmagukon. A pattogó ütések alatt, összezsugorodtak önök, és kínjukban megették újra kezét-lábát annak a közigazgatási szörny-szülöttnek, a melyet a t. ház csak sub conditione merészkedett közigazgatási törvényjavaslatnak elkeresztelni, és úgy tette el spirituszba a formátlan törvényjavaslatot. (Derültség a bal- es szélsőbalon.) A szabadelvű pártnak akkor elakadt a lélegzete, levegő után kapkodott s telekiabálta az országot, hogy meg kell a nemzetet menteni Apponyi ultramontänizmusától, reakeziójától, és meg kell menteni a függetlenségi pártnak részben konzervatizmusától, részben radikalizmustól. Hát, t. ház, ennek értelme tulajdonképen az volt, hogy ötödik évre fordulván a múlt cziklus, megtelt a pártkassza, gróf Apponyi pedig — ha méltóztatnak emlékezni — az országban nagyon is körűijárt, hogy szervezze az ellenzéket, a minek a sikert meg kellett előznie. Méltóztatnak tudni, hogy a pénz Tisza Kálmán képviselő úr trónra lépése óta milyen nagy alkotmányos tényező az országban. Megürültek tehát a pártkasszák. Az 1892-Üu választás megtörtént, de a túloldal ismét elszámította magát, ismét csalódott, mert azt hitte, hogy elteszi a föld szinéről az ellenzéket, és az ellenzék, annak mindkét hatalmas árnyalata, a helyett, hogy apadt volna, megerősödve került ki a választásokból, önök pedig megfogyva, bár még mindig elegendő számmal. De eszméjük egyáltalában nem volt, a miből éljenek. Az igazságügyminiszter úr azt kürtölte a világnak, hogy végtelenül sgyondolgozzR magát, de ebből nem láttunk mi semmit egészen a legutóbbi időkig. A pénzügyminiszter úr akkor bajlódott a regálé megváltásával és annak utóbajaival. No de ez nem oly eszme, a miből egy párt és egy kormány megélhessen. Azután a belügyminisztérium végezte a maga hivatali teendőit, a melyek közé sorolta régi szokás szerint a visszaélések eltussolását. A föídmívelési miniszter békében élt az országgal. A honvédelmi miniszter dolgai nagyon kényes dolgok, és nem olyan feladatok, a melyekből egy jól lakott gyomor fentarthassa magát. »Hát egy országot egy eszméért!« kiáltottak fel, és ismét körűinéztek, hogy hol találhatnák azt. A minisztériumok egyikében sem találták meg, akkor azután fordították szeműket a kultuszminiszter bürójába, ott savanyodott a 68-iki fazékban a 92-ik évi hires programm savanyú uborkája — egy szabadelvű zászlóval lekötve, s raegemlékeztette arra, hogy : »tulajdonképen szabadelvűek volnánk; nézzünk körűi, hol találunk egy eszmét, a mely szabadelvű legyen, akármelyik párt programmjában; egy párttól már kölcsönöztünk, megjártuk vele; jeríink a másik párthoz ; ott van a függetlenségi párt programmjában az a töltött káposzta, a melylyel annyiszor megkínáltak, melyet annyiszor megmelegítettek, de tudjuk azt, hogy minél többször melegítik a
