Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-314

314. országos ülés 1894. márcrfns 14-én, szerdán. 217 lesz, hanem lesz igenis közös veszteségűnk. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Jelen alkalommal nem akarok mélyebben behatolni ezen kérdés tárgyalásába, és nem akarom most konstatálni, hogy mennyiben alaposak a románok sérelmei, avagy talán felelősségre vonni az illető faktorokat, a kik ezen sérelmeket okozták, vagy közbenjárásukkal meg nem akadályozták, én csupán egy tényt konstatálok, és ez az, hogy ezen sérelmek tényleg megvannak és megakadályozzák a kívánt egyetértés létesítését és az országot veszélyes lejtőre viszik. A kormánynak első sorban kötelessége lett volna ezen sérelmeket orvosolni és a haza érdekét istápolni. Ezt azonban nem oly módon kell vala tenni, mint a t. belügyminiszter úr hires kolozsvári sürgönyével tette; azaz nem színleg az állam végrehajtó hatalmát kompromittáló, hanem őszintén, a haza minden polgárát összeforrasztó és ez által az állam tekintélyét is felemelő módon kellett volna tenni. (Helyeslések.) Általánosan elismert tény, hogy a románoknál a nemzetiségi érzület a vallással a legszorosabban van összeforrva, és akkor, a midőn valaki az egyiket megtámadja, megtámadja a másikat is; innen magyarázható meg a román nép elégületlensége, midőn 49 népgyűlésben a legnagyobb elkeseredéssel tiltakozott az egyházpolitikai törvényjavaslatok ellen. Vájjon a haza érdeke és konszolidácziója kívánja-e, hogy a létező bajokat újakkal szaporítsuk, olajat öntve a tűzre? (Helyeslés a hal oldalon.) Mondhatják ezt önök nyugodt lelkiismerettel? (Mozgás a jobboldalon.) Önök jól tudják, hogy ezen törvényjavaslatok által a román papság, a mely semminemű állami segélyben nem részestíl, azon kevés jövedelemtől is elesik, a melyet híveinek tett szolgálatai fejében keservesen kiérdemelt. E jövedelem ugyan édes kevés, de a »sok« és »kerés« nagyon relatív fogalom, és még ezen »kevés* is a román klérusra nézve életkérdés. Vájjon a haza érdeke és konsieolidácziója azt kívánja-e, hogy 3500 román lelkész mintegy koldusbotra jusson ? (Helyeslés bal felől.) Mivel pedig ez így van, ne csodálkozzanak azon, hogy azok panaszkodnak és agitálnak! (Mozgás jobb felől.) Ezeken kívül jelen álláspontom igazolására bátor vagyok még egy körülményre felhívni a t. ház becses figyelmét, (Halljuk! Halljuk! bal felől.) és ez a vallási érzület, a mely nemcsak a román, hanem az összes állampolgárok közös tulajdona, és különösen azoké, a kik bizonyos magasabb kulturális fokot el nem érKÉPVH. NAPLÓ, 1892 — 97. XVII. KÖTET. tek. Az, a ki a nép között többször megfordult, és ismeri annak szokásait, meggyőződhetett arról, hogy sokan nem azért tartózkodnak a büntetőtörvénykönyvbe ütköző deliktumok elkövetésétől, mert a büntetőtörvénytől félnek, hanem a legtöbb esetben tartózkodnak ettől vallási érzületből, és ha ezen érzületüket is elveszítették, akkor hajlandók minden törvénytelenség elkövetésére. Nagyon találóan jegyezte meg tehát Szentiványi Árpád t, képviselőtársam, a nemzeti párt ezen kitűnősége, a midőn azt mondotta: »Én jelen voltam egy bizottságban, vannak itt a t. házban többen, midőn egy nemzetiségi agitátor azt mondta: Vigyázzanak ág urak, mert a magas kormány mostani valláspolitikai programmja megengedi a felekezetnélkűliséget, vigyázzanak az urak, ha a dunáninneni kerületet így osztják, nehogy az következzék belőle, hogy a felekezetnélktíliek száma legelső sorban itt szaporodjék meg.« Ez mindenesetre oly figyelmeztetés, a mely minden körülmények közt meggondolandó, de meggondolandó az más okból is. Én örömmel ismerem el, hogy Magyarországon a szoczialisták és az ú. n. anarchisták nem szaporodtak meg, és ezt leginkább a vallásnak lehet tulajdonítani. Öljék ki a vallást ebből a nemzetből is, és megfogják látni, hogy épúgy fog a dinamit és a bomba ropogni, mint a hogy ropog Francziaországban.« Legyen szabad, t. ház, ezen álláspontom illusztrálására egy eklatáns példát felhoznom, s azt egyidejűleg a t. igazságügyi miniszter úr figyelmébe ajánlanom. (Halljuk! a baloldalon.) Általánosan ismert tény, hogy a peres ügyek hazánkban bámulatosan szaporodnak. Évről-évre szaporíttatnak a bíróságok, szaporittatik a sze mélyzet, és mégis szaporodnak a restancziák. Mindnyájan keressük ennek valódi okát! Én, t. ház. ennek valódi okát az eskü letevésének formájában találom; mert addig, míg az eskü letevése bizonyos vallási ezeremóniával volt ö^eekötve, míg a peres fél gyertyák előtt a feszületre tette le az esküt, ő nem esküdött, míg ügyének igazságában szent meggyőződése nem volt. Ma, t. ház, szintén a liberálizmus'és a kultúra nevében mindezen formák eltöröltettek, mi által az eskü jelentőségét elveszítve, olyan móddá alacsonyodott, melylyeí a pert húzni-halasztani lehet; médium lett, a melylyeí szemben a nép a »reservatio mentalis* elvével él, sőt mi több, a zsidók nem is hederítenek az esküre, mióta nem papjaik jelenlétében a thórára teszik le az esküt, és maguk bevallják, hogy ezen eskü előttük semmi jelentőséggel nem bír. (Nagy saj.) Elnök: Csendet kérek! Serbán Miklós : Hivatkozhatom bárkire is, és nyugodtan állíthatom, hogy ha az eskü kivé28