Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-313

200 31S. országos Blés 1894. márczius 13-án, kedden. erőre appellálnak, ott nincs kiegyenlítés, ott megkezdődik a társadalmi harcz, a párbaj életrehalálra. Hogy vendég, szívesen látott vendég legyen valaki a családban, arra nem elég, hogy az ajtót belökje, ott a szíveknek is meg kell nyílni, hogy őket befogadják. (Tetszés a bal- és szélsőbalon.) És azt mondják önök, hogyan egyeztethető össze ezen két álláspont, a zsidóság asszimilácziója és a polgári házasság az egyház cultus disparitasával, mely a házassági jogegységnek akadálya. Én nemcsak hogy elképzelem ennek lehetőségét, de a módját is meg tudom mondani. (Halljuk! Halljuk!) Az állam egy szigorú házassági kódexet akart hozni és a vallási csere-beréknek akarta útját állni. Ezzel indokolta meg a benyújtott törvényjavaslatot. Már előbb említettem, hogy Szigorúbb házassági kódexet nem tud hozni, mint a katholikus kánonjog. Ám tessék a katholikus kánon-jog felbonthatatlansági elvét meghagyni a katholikusok és mindazon felekezetek részére, a melyek a felbonthatóságot hittételül hozzák fel, hozzon ezen elmélet alapján egy egységes kódexet. Hogy pedig a vallási csereberéknek is útját vágja, fogadja el az Ausztriában elfogadott álláspontot, hogy minden ember házassági ügye abból a szempontból ítélendő meg, minő állapotban és helyzetben kötötte meg azt a házasságot. És ha mint katholikus követte, ám a katholikus kánon-jog értelmében bírálandó el. Azt mondják, hogy hol marad akkor a jogi egység, a házassági egység? Hát az egység megmarad a felekezetek békéjében és a társadalom nyugalmában. (Úgy van! bal felől.) És ha az állam ily jóakaratú intézkedéssel közeledik az egyházhoz és nem bizonyítja léptennyomon, hogy ő az egyházzal harczot akar, hogy az egyház tekintélyét akarja megalázni s egyáltalában ellentétbe akarja helyezni a katholikus egyház tekintélyével a katholikusok millióit: akkor talán az egyház is, tekintetbe véve a mi specziális állami viszonyunkat, hogy itt nagy nemzeti és állami feladatokról és érdekekről van szó, megteszi a maga engedményeit a cultus disparitas tekintetében. Uray Imre: Nem is kérjük! (Derültség a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk !) Hock János: A t. képviselő úr nem kéri, de vannak a kik kérik. És mihelyt az erőre appellálunk, a mint említettem, megkezdődik a párbaj a haza különböző felekezetei közt. Uray Imre: Dehogy kezdődik! Hock János: És a mily sérelmes a helyzet reánk nézve most, nem tudom, hogy nem lesz-e ép oly sérelmes önökre nézve idővel. Már pedig én nem akarom, hogy bármelyik felekezet hatalmi szempontból a másik fölé emelkedhessek: nem akarom,- hogy akár a jelenben, akár a jövőben a poziezió súlya adja meg a jogot a visszaélésre. (Élénk helyeslés bal felől.) Az egyház pedig itt tehet engedményeket, merc ez az akadály sem nem természetjogi, sem nem isteni kinyilatkozta: tott tilalom, hanem inkább szokásjog. Hiszen még Szent-Ágoston anyja, Mónika is pogány volt, sőt szent Czeczilia férje, Valerianus is pogány volt. Az egyházban a cultus disparitas akadályát XIV. Benedek pápa fogadta el végkép, midőn 1744-ben »Inter omnigenas* ezímtí konstitucziójában, és rá néhány évvel később »Siugulari nobis« czímű bullájában az ilyen házasságkötést végleg megtiltotta. És ha így az egyház a maga erkölcsi tekintélyének találná szentesíteni az ilyen viszonyt a keresztények és nem keresztények között, állami viszonyainkra és nemzeti érdekeinkre való tekintettel: nem érzik-e a változást, a mely hirtelen beállana a közfelfogásokban ? Akkor lenne igazán reczipiálva a zsidóság, mert nem csupán egy erőszakos törvény törné be az ajtót számukra, hanem megnyílnának előttük a szívek is, és ennek összeforrasztó hatását semmiféle kodifikáczió, semmiféle törvény nem tudná pótolni. T. ház! Őszintén megvallom, hogy, mint magyar ember, óhajtanám, és a nemzet érdekében kívánatosnak tartanám az érdekeknek ezen kiegyeztetését, mert nem a külső akadályokat kell itt jogi törvényekkel megszüntetni, hanem a lelkiismereti sorompókat kell legelőször ledönteni. És ha megosztottam azzal a zsidóval a házamat, és ha az a nemzet, a mely neki megélhetést s egyúttal az eszményekért való lelkesedést adta, fiának fogadta öt, miért ne oszthatnám meg vele szűkebb családi fészkemet is, miért ne oszthatnám meg vele a házasság kötése által családi életemet is? (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Itt eszembe jut Grünwald Béla megboldogult barátomnak nagyon jellemző mondása, a mely kissé tréfásan hangzik, de meglepő dolog. Azt mondta: »Nem értem ezt a furcsa zsidóüldözést és gyűlöletet, mert még nem találkoztam olyan antiszemita emberrel a világon, a ki el ne ismerte volna, hogy legalább két-három jóravaló, becsületes zsidó ismerőse van. Már pedig ha így van a dolog, hazudik a statisztika. Ha Magyarországon minden embernek két becsületes zsidó ismerőse van, a zsidóság száma Magyarországon legkevesebb harmincz millió«. (Élénk derültség.) Ha ily számban nincsenek is, de kétségtelenül komoly törekvéssel iparkodnak előre nagyon sokan, és a műveltség magas fokán . álló zsidó polgárok nemzetünknek, a közügynek szolgálatot tevén, épúgy megkívánhatják a tiszteletet, mint bár-