Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-313
318. országos ülés 18M. márczius 13-án, kedden. 199 felbonthatóság fölött való bíráskodás a házasságban csupán az egyházi juriszdikeziót illeti meg. Hát hogyan jutunk mi, katholikusok oda, Imgy mi tényleg lelkiismeretünk szabadságával, egyházunk tanaival jöjjünk ellentétbe akkor, a mikor részünkre az állam e házassági kódexben protestáns felfogást szentesített ? Nem történhetnék-e meg az ellenkező, nem történhetnék-e meg, hogy itt esetleg egy nagy katholikus reakczió támad, a melyben ugyan nem hiszek, mert a katholiczizmus sokkal indifferensebb, semhogy egyháza érdekeiért síkra szállna, — de ha mégis támadna egy reakczió és ide is, mint Belgium kötelékébe, belevinné a politikába felfogásait s a katholiczizmus azzal állana elő, hogy a társadalom szempontja megköveteli a házasság íelbonthatatlanságát, hogy így állapítsuk meg a kódexet, — mit szólanának akkor protestáns testvéreink? Nem mondanák-e, hogy az sérelem egyházi felfogásuk ellen, az reakczió, illiberálizmus ? És a mi fő: igazuk volna, mert akkor azok rájuk akarnák diktálni a katholikus felbonthatatlansági felfogást; most pedig" reánk akarják diktálni a protestáns felfogást. (Úgi van! a baloldalon. Mozgás jobb felől.) Szerintem a szabadelvű törvényhozásnak a szabadságot, legyen az a szabadság akár a katholikusoké, akár a protestánsoké, egyforma mértékkel kell tisztelnie. Azért, uraim, ez a törvényjavaslat szerintem uem az igazi szabadelvűség tisztelete, ez az igazi szabadelvűség szédelgése. (Igás ! Úgy van 1 a baloldalon.) De ha tovább akarok menni, mondja meg a t. miniszter úr, ha a fentebb említett reakczionárius katholikus többség ide bejönne és miut törvényhozó feltétlen tiszteletet követelhetne is a nemzet minden rétegétől, és ha esetleg előrukkolna és azt mondaná: »a társadalom nyugalma, a társadalmi erkölcsök megszilárdítása követeli, hogy hozzuk be az általánosan kötelező polgári gyónást«, mit szólna ahhoz ? (Élénk derültség ) Én, t. uraim, mindezeket csak az eszmék tisztázása szempontjából említem fel. Ne higyje a t. ház, hogy én egy merev és egyoldalú felekezeti felfogásnak akarok a trombitája lenni. Tudom én azt, hogy ez a terem nem egyházi zsinat, a hol egy felekezet érdekeiről keli tanácskozni, ez a terem csupán az ország gyűlése, a hol az ország különböző és legtöbbször ellentétes érdekeinek kiegyenlítésére kell megtalálni a módokat, (Úgy van!) és belátom, t. liáz, hogy midőn összeegyeztetni kell az érdekeket, a kompromisszumnak nyugodtnak, tisztának és bölesnek kell lennie, épen a harmóniának megteremtése érdekében ; de az összhangot nem fogjuk megteremteni azzal, ha az orcheszterben csupán a nagy dobot ütjük, hanem egyenlő gyengédséggel kell kezelni minden hangszert. (Úgy von! a baloldalon.) Belátom, t. ház, hogy nagy állami érdek követeli meg, hogy a házassági viszonynak jogi oldalát is szabályozza törvény; mert hiszen sok polgári érdek van érintve benne. Ilyen a többek közt az örökösödés, a törvényesség, és több más ilyen kérdés. Sőt hazánkban vannak még specziális társadalmi érdekek is, melyek megkövetelik az államnak egyenes beavatkozását. Ilyen eminens társadalmi érdeknek tartom például a zsidó vallású magyar honpolgárok kázasságjogi viszonyainak szabályozását állami okokból. Nem lehet az közömbös, hogy a hazának 800 ezer polgára, és íelemlíthetem, hogy köztük a legtöbb intelligens és hazáját szereti, mintegy sztigmatizálva legyen. Ha már egyszer azt a sárga kaftánt és a ghettót eltöröltük, akkor azt az erkölcsi ghettót is szelídíteni kell, mely a »cultus disparitas« akadályával őket a keresztény társadalomtól szeparáljuk. Mert h'-i a jogegyenlítéssel át engedtük jönni a zsidókai a küszöbön, akkor ne tagadjuk meg tőlük a belépést a családi szentélybe sem. Ezt a tartózkodást még olyan népeknél raegérthehetem, a hol a zsidók magukat —- úgyszólván — izolálják s az államra ü összeforrni nem akarnak ; de itt, hol az állam testének egyhuszadrészét képezik, a hol az államalkotó magyar fajjal összeforrasztja őket a nyelvnek, a kultúrának közössége, a hazaszeretet Őszintesége: itt, uram, nem érthetek egyet Asbóth János képviselőtársam felfogásával. Én abban a zsidóban sohasem azt néztem, hogy az apja, vagy nagyapja Tarnopolból szakadt-e ide, én egyedül azt nézem, hogy abból a Tarnopolból ideszakadt ősnek unokája istápolja-e kultúránkat és nyelvünket, akar-e közösségben lenni a magyar nemzet törekvéseivel és a hazaszeretet önzetlenségével ? (Helyeslés a bal- és sséhö baloldalon.) Az én vallásom engem szeretetre oktat, nem gyűlölségre tanít, és nekem az a gondolat soha sem okozott fájdalmat, hogy ki melyik templomban imádja az Istent, hanem okozott az fájdalmat, ha valaki az Istent nem imádja. (Tetszés.) Igenis belátom, hogy a faji asszimiláezió a magyar nemzet nagy társadalmi egységének és összeforrásának érdeke, sőt talán — hogy egy kissé önző legyek — a keresztény álláspont terjesztése és propagálása is megköveteli, hogy a zsidókat lehetőleg asszimiláljuk, mert fizikai lehetetlenségnek tartom, hogy a veréb megegye a sólymot, vagy hogy a tenger vizében a só feligya a vizet. Én úgy tanultam a fizikából, hogy minden nagyobb test tömege arányában köti és vonzza a kisebbet. De viszont én a zsidóság érdekében állónak sem tarthatom, hogy erőszakkal törjenek be e szentélybe, mert ott, a hol
