Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-311
811;••országos ülés 18M. i Tehát, t. ház> úgy vagyunk' ezekkel a kérdésekkel, hogy míg rendezve nem lesznek azok a dolgok, a mik a felekezeti féltékenység indokául szolgálnak, a míg rendezve nem lesz á tanúimányi alap természeté-, a míg végre nem lesz hajtva az 1848 : XX. tez. azon rendelete, a mely 'megszabja, hogy a vallásfelekezetek fontos egyházi és iskolai ügyei megfelelő állami segélyezésében részesüljenek, "• mindaddig, valljuk be őszintén, liogy peecamur intra muros et extra. (Úgy van! Úgy van! bal felöl) É te kintetben szolgálhatok egy csattanós példával. (Halljuk! Halljuk! a hal- és szélső baloldalon.) Darányi Ignácz t. képviselőtársam minapi beszédében foglalkozott a komáromi református egyházkerületi gyűléssel, és felolvasta az akkor beterjesztett püspöki jelentésnek több passzusát. A t. képviselőtársam épen olyan hévvel és lelkesedéssel védi a t. kormány egyházpolitikai prógrammját, mint például politikai napisajtónk egyik igen t. közege, a ki nem tudom, hány századik vezérczikkét írta már meg ezen reformok támogatására, hangoztatva »az ultramontánfeudális-klerikális had undok seregeinek mielőbb való legyőzésének"^ elodázhatatlan szükségét.« (Élénk derültség.) Én, t. ház, kijelentem azt, hogy nem akarok semmiféle nézetet nyilvánítani ezen gyűlésre nézve, bár meg van erre nézve a magam pozitív nézete, ele erről egy árva szót sem szólok, hanem tisztán csak a t. kormány egyházpolitikájáért eléggé melegen lelkesedő lapnak a komáromi gyűlésről szóló vezérezikkéből fogok egy-két részt felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Beöthy Ákos: Melyik lap' volt? A »Pesti Hírlap* ? Nagy István : Szól pedig ez a t. lap vezérczikkében arról, hogy azon a gyűlésen határozat hozatott és erre vonatkozólag következőket mondja: (Olvassa) »Mit tett" Papp Gábor, a mikor már jelentésével tűzvészt okozott s Tiszát üdvözölve, a magyar hazafiság és felvilágosodás nngy kincseit 3000 jó magyar úr és nem úr fejesóválásai közt kizárólag a protestánsoknak foglalta le. Ekkor cselekedte a legrosszabbat. Még egy nagy köteg szalmát dobott a tűzre. Azt indítványozta, hogy a törvény szerint protestáns, de elkeresztelés, tehát a szülők akarata szerint is katholikus gyermekek a »hatóság segélyének igénybevételével*, tehát kényszer útján szoríttassanak a saját de jure legális hitoktatójuk, tehát a protestáns hitoktató hittani leezkéinek hallgatására. A dunántúli ref. egyházkerület közgyűlésének tagjai közül igen sokan, mint azt egyenesen bevallják, bensőleg elszörnyűködtek erre az indítványra. A »poliezáj-vallás« gondolata árczius 10-én, szombaton. 135 csaknem minden jelenlevő lelkében mint egy exorbitáns szörnyűség sejtelme jelent meg, és világos volt, hogy ez semmi más, mint a reformált ultramontánizmus, a mely türelmetlenségében túlhajt minden katholikus ultramontánizmuson; sőt még ennél is sokkal rosszabb. Az a nagy valami, a mitől minden jobbérzésfí magyar ember félve-félt, s a mi ellen az ünnepelt Tisza Kálmán csak imént emelte fel óvó szavát: a kulturharcz, még pedig annak legbrutálisabb alakja. Fájdalom, ezt az indítványt a kerületi közgyűlés »egyhan í ,úlag« elfogadta. Tudjuk, hogy hasonló közgyűléseken a belső béke és a vallási érzés gondolata dominál, s értjük, hogy Papp Gábor szuperintendens indítvány-szörnyetege ellen a gyűlés belátó liberális fiérfiai csak azért nem" szólaltak fel, mivel a református egyház ezen ünnepélyes közgyűlésén a meg-' hasonlás és belső viszály látszatát is kerülték. De azért ez az indítvány mégis el van fogadva, s be van írva az idők könyvébe, hogy a magyar protestánsok azt most és azután, évrőlévre keserűen megsirassák, mint emlékét azon időnek, a mikor egy szerencsétlen egyházi férfiú a legszebb jubileumok egyikét a türelmetlenség fojtó füstfellegébe fullasztotta, Ha a magyar katholikus klérusnak valaha volt alkalma egy reá nézve biztos diadalt kináló kulturharezot kezdeni, úgy ez a pillanat alkal mas volt arra. Lehetett-e volna valaha kedvezőbb pillanatban ütközetet kezdeni, s lehetett volna-e, vagy lehet-e majd valaha ezután az egyháznak biztosabb diadalt aratnia, mint a milyen ez lett volna. Ilyen helyzetben és ilyen pillanatban jelent meg Vaszary Kolos herczegprimás pásztorlevele egyházmegyéje papjaihoz. Ilyen pillanatban hirdeti Vaszary Kolos forró lánggal égő magyar szívével, nagy jelszávái: a békét a harcz helyett. És, — a mi legfőbb, — ilyenkor hirdeti ki mély és bölcs hazaszeretetével, mely megrázza minden magyar ember szívét gyökeréig, hogy a hazát' veszélybe dunteni nem szabad. Milyen szavak ezek, — óh Papp Gábor! — azokhoz képest, a melyeket te mondottál, s a melyekért most híveid megsebzett szívvel s a vesztesség lesújtó érzetét czipelve búslakodnak, módokat keresvén ezen hallatlan balfogás kiengesztelésére!* (Derültség bal felől. Felkiáltások: Melyik lap volt 9 ;) A »Pesti Hírlap.« (Derültség bal felöl.) Ismétlem, e tárgyról én magam semmiféle nézetetnem nyilvánítok. De azt elhiszem, mit e t. lap mond: ha igen sokan nem féltek volna attól, hogy koilizióba jutnak a püspök úrral,
