Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-310
124 S10. országos ülés 18W. márcüitis 9-én, práiteken. Elnök: (Csenget) Csendet kérek, t. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nedeczky Jenő: T. képviselőház! Mielőtt áttérnék . . . (Zaj.) Elnök: (Csenget) Méltóztassanak csendben lenni. B. Andreánszky Gábor: Tessék csendet csinálni ott a túloldalon! Nedeczky Jenő: T. ház! Mielőtt én is foglalkoznám az előttünk fekvő törvényjavaslattal s azzal kapcsolatosan az igen t. igazságügyminiszter úr nagy beszédével, melyről el kell ismernem, hogy egy passzusát kivéve, teljesen tárgyilagos volt: legyen szabad nekem is azokkal az elnevezésekkel szemben, a melyeket a t. túloldal ránk halmoz, egynémely megjegyzést tennem, (Halljuk! Halljuk !) különösen azért is, mert az előttünk fekvő törvényjavaslat úgy ajánltatik s bíráltatik, hogy szabadéivfíek, a kik elfogadják, és reakczionáriusok, ultramontánok azok, a kik el nem fogadják. Nincs szükségem védekezésre; de épen politikai gondolkodásom illusztrálására, a reakcziót illetőleg, legyen szabad némely, magamra vonatkozó tényt felhoznom. (Halljuk! Halljuk! balról.) Igaz, hogy a szabadságharczban részt nem vettem; mert bár kilencz éves koromban beálltam honvédnek, egy heti vitézség után fedezet alatt hazakísértettem. (Éljenzés a balés szélső bálóídalm.) Életem további folyamában politikai működésemért három izben fogságra vettettem. Az a rendelet, a mely engem Pest városából mindenkorra kitiltott, tudtommal még ma gines visszavonva. (Éljenzés a bal és szélsőbalon.) Ezt azért szükséges megjegyeznem, hogy konstatálhassam azt is, hogy az én politikai felfogásom között s a t. kormány és kormánypárt felfogása között legalább is lényeges eltérés van. (Úgy van! a ha 1- és szélső baloldalon.) A mi az ultramoíitánizmusfc és klerikálizmust illeti, legyen szabad erre is néhány rövid megjegyzést tennem, (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Midőn a boldogult Deák-párt az elvtelenseggel polgári házasságot kötött, megszületett a szahadelvűség. (Derültség balról.) Ezt a szabadelvííséget a szabadelvüpárt addig magyarázta az országnak, addig magyarázták egymásnak, és a t. szabadelvű vezérek is addig magyarázták a szabadelvű pártnak, míg oda jutottak, mint a porosz hallgatók a tanáraikkal, a ki addig magyarázta hallgatóinak a különbséget a »mir« és »mieh« használata között, míg végre fölkelt egyik hallgatója s azt kérdezte, hogy hát: »tulajdonképen tanár úr, hogyan van helyesebben mondva: »Kazimir«, vagy »Kazimich«? (Derültség a szélső baloldalon.) A t. túloldalnak egyik kitűnő tagja is, a ki a társadalomban is a legkiválóbb helyet foglalja el, azt volt kénytelen nemrégiben kérdezni a t. szabadelvüpárt vezérétől, vagyis a legszabadelvtíbbtől, hogy vájjon azonosítja-e magát a pártorganumokban foglaltakkal, vagyis szabadelvű politika-e az, hogy kötelezi itt a házban az az ígéret, mit szóban, vagy írásban kint tett. No, t. képviselő u»ak, ha a Szahadelvűség fogalma ilyen zavart, hát elfogadom, hogy mondhatnak engem ultramontánnak, vagy klerikálisnak, de arra kérem, egynek ne mondjanak: olyan szabadelvűnek, mint a milyen a t. szabadelvüpárt és kormány. (Helyeslés balról.) Ezek rövid előrebocsátása után áttérek, t. ház, magára a javaslatra, melyből éa is elfogadom az egységes házasságjogot, elfogadom az állami bíráskodást, elfogadom pedig azért is, mert ez szabadelvű, és azért is, mert ezt szükségesnek találom. Csak az a különös, hogy épen a t. túloldal erre, a mi tulajdonképen szabadelvű, nem fektet súlyt, nyilván azért, mert ezt gróf Apponyi Albert is elfogadta, (Derültség balról.) de szabadelvű súlyt fektet a kötelező po'gári házasságra, a melyhez már gróf Apponyi Albert nem járul. Hátha az elsőket a t. kormány átveszi és elfogadja, arra nekem más megjegyzésem nem lehet, mint ez: ha a kormány az ellenzékek szellemi kincsének elsajátítását bokros érdemnek tekinti, (Egy hang balról: Bokross ! Derültség balról.) azt én egészséges parlamentarizmusnak nem tekinthetem. De áttérek most a kötelező polgári házasságra, a mely egyedül képezi a vita anyagát. Midőn én azt kerestem, hogy talán megtalálom a czímben azt a bizonyos szabadelvűséget, — minthogy a czím rendesen meg szokta jelölni az egész tárgy tartalmát, — és midőn erről elmélkedtem, a véletlen, vagy lehet talán a kíváncsiság is, sétámban a tüntetők közé ve, zetett, a hol meglehetősen felvilágosított a véletlen. (Halljuk ! Halljuk!) A tüntetők köréből, azt hiszem, épen a dohánytőzsdében volt két egyén, a kikkel találkoztam, mert még kezökben volt a szivar, és midőn engem elkerültek, igen mélyen köszöntöttek, hát azt hiszem, hogy ők nem az én személyemet akarták megtisztelni, hanem — a mely kitüntetésben már többször részesültem — engem gróf Apponyi Albertnek néztek, (Általános, élénk derültség) mert sajnálatomra belő] ugyan nem, de körűi igenis hasonlítunk egymáshoz, (Élénk éerültség.) bár ez sem szolgál gr. Apponyi t. vezérem előnyére, dö mivel én a tisztesség okáért is kénytelen voltam ezt a tisztességet a magam rovására venni, illőnek tartottam őket egy szóra megállítani; megszólítottam őket, s azt kérdeztem, — ép akkor vitték előttem az *éljen a polgári házasság* • zászlaját, — hogy hit, mi éljen, t. barátaim? És
