Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-310

114, 310. országos ülés 1894. márczíns 9-én, pénteken. lódás volt, akkor mi volt az utolsó órában a kártya, a melyet kivágtak ? Az a kártya, t, ház, a felekezeti utczai harez volt. Nem a kormány érdeme, hanem úgy sikerűit, mint a hogyan gondolva volt. Súlyos összeütközésre vezessen több helyen és zsandárok intervencziójára. De hogy semmi kétség ne legyen a szándék iránt, engedje meg nekem a t. ház, hogy felolvassam azt a felhívást, (Halljuk! Halljuk!) a melyet a t. belügyminiszter úr után e téren a legelső auktoritás, a sajnálatomra távol levő belügyi államtitkár úr a Terézváros magyarjaihoz és jó katholikusaihoz intézett. (Zajos derültség a bal- és szélső baldalon. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk !) Rosenberg Gyula: Legalább is olyan jó magyarok, mint a képviselő úr! (Helyeslés jobbról.) Asbóth János: Hitelesség szempontjából konstatálnom kell, hogy a »Nemzet«-ből olvasok. (Derültség bal felöl.) Azt mondja a t. belügyminiszteri államtitkár úr: (Olvassa) »A kormánypártnak egyesülnie kell a reakczió megdöntésére más pártokkal, (Derültség bal felől.) fel kell fegyvereztetnie a társadalmat is a reakczió ellen. Ki kell mutatni, hogy az egész magyar nemzet öntudatosan akarja a szabadelvű reformokot, akarja minden magyar, tekintet nélkül pártpolitikai állására, vallására!« Márkus József: Hát mi nem vagyunk magyarok? (Zaj. Halljuk!) Asbóth János: »Nem arról van szó, ki katholikus, ki református, ki zsidó, hanem arról, ki a szabadelvű, ki a reakczionárius. Ki kell mondani, hogy a politikus első sorban nem katholikus, hanem magyar!« Tehát, t, ház, a kormány reformjavaslatát akarja minden magyar. Mi ez egyéb, mint a világnak két részre osztása? Az egyik szabadelvű, a melyik akarja a kormány reformjait, a másik, a melyik ellenzi a javaslatokat, reakczionárius. Az, a melyik támogatja a t. kormányt, az magyar, a melyik nem támogatja, az nem magyar. (Derültség bal felöl.) Hát, t. ház, lehet-e ennél hathatósabb, lehet-e ennél gyűlöletesebb bevádolása a politikai ellenfeleknek a tömeg előtt ? Méltóztassanak óvatosan bánni a tömegek mobilizácziójával, mert, t. ház, én is elismerem, hogy igen szépen sikerült a sugár-úti liberális díszmenet- (Derültség bal felöl.) nem kívánok abba a kontroverziába bocsátkozni, hogy abban mennyi része volt a t. függetlenségi pártnak, mennyi a főispánoknak és mennyi a jókedvű adakozóknak, (Derültség bal felől.) gratulálok a rendezőknek, úgy a nagy tömeg felhozatalához, mint a példás rend fentartásához. Mégis méltóztassanak meggondolni, hogy nem mindig lehet az biztosítva, hogy az utczai tömegek úgy vonuljanak fel, mintha régen komandó szóra szoktatott fegyelmezett veteránok volnának; könnyen megtörténhetik, ha ily tömegekben több lesz az impulzus, akkor kevesebb lesz a rend, és méltóztassanak figyelembe venni azt, hogy eddig ellenzéki részről semmi sem történt a tömegek mobilizálására; a mi történt, az nem helyezhető ezzel paralellába, azok zárt gyülekezetek voltak, mert lelkiismereti dolgot csináltunk belőle, hogy ily fegyverhez és eszközökhöz nyúljunk addig, a míg önök nem kívánják az agitácziót arra a térre vinni. (Úgy van ! Úgy van! bal felől.) A mi a kormány reform akcziója ellen történt, az inkább a tömegek visszatartása, fékentartása volt, és a hol megjelentek zárt üléseken, ez a legnagyobb skrupulózitással, előre kiczirkalmozott keretek megtartásával történt, és méltóztassék elhinni, hogy nekünk is vannak eszközeink és fegyvereink, ha erre e térre akarunk lépni. (Felkiáltások jobb felől : Lássuk !) T. ház! Ha a t. miniszter urak egyikét arra viszi útja, kérem alázza meg magát, és lépjen be az én falusi hajlékomba. Ott az egyik falon látni fog egy csataképet: a Bécs felé nyomuló magyar fegyvereknek utolsó diadalát, az 1849. június 20-dikán a peredi csata első napját. A vezérlő tábornok a kétszer visszavert honvédeknek egy zászlóját ragadja meg és harmadik diadalmas rohammal behatói Peredbe. A kép mellett lóg egy kard, ugyanaz a nehéz lovaskard, a mely ott a magyar fegyvereknek a diadal útját megmutatta. A kard mellett lógnak bilincsek, egy karperecz és egy lábkarika vaslánczal összekötve. A karperecz úri módon ki volt bélelve fekete bársonynyal, mely ma már csak mint taplóforma czafat tapad a vashoz, megette az idő. Az egész felett egy zászló van, egy tépett, golyóktól átfúrt zászló, épen olyan zászló, mint a minő alatt harczoltak oly férfiak, a kiket ma ultramontánoknak, reakcziouáriusoknak neveznek: Máriássy altábornagy, a nemzeti pártból, gr. Károlyi Sándor, gr. Szapáry Géza. Ezen zászló egyik oldalán rajta van a magyar ezíiner, ugyanaz a czímer, (Az elnöki emelvényen lévő czimerre mutat.) nézzék meg jól, ki tudja, mikor fogják abból kidobni a kereszténység jelvényét, mely úgyis anachronizmus a dekrisztiánizált, felekezetnélktíli államban, és talán sértheti a más valláson levők kényes érzetét. A másik oldalon van egy kép, a mely rajta volt szent Istvántól V. Ferdinándig minden magyar zászlón: Szűz Mária, Magyarország védőasszonya. Ha mi ilyen zászlókat vinnénk a tömegbe, jöhetne akkor dr. Wekerle összes Szivák <. jaival, Grajáryjaival, Tenczer Páljaival és vörös zászlajaival. (Zajos derültség a bal- és szélsőbalon.) Mert én, t. ház, a ki a jóhiszemű meggyőző*.