Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-310

310. országos ülés 1894. márczius 9-én, pénteken. 115 désemet soha sem akarom kétségbe vonni, elhiszem azt, hogy önök azt képzelik, hogy az nemzeti zászló, a mely alatt harczolnak. De ez is csak optikai csalódás, mert az a zászló, a melynek érdekében, habár öntudatlanul harczolnak, a hazátlan, kozmopolita radikalizmus vörös zászlaja. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Gyakran nehéz megvonni az éles határvonalat, mely elválasztja azt, a mi szabadelvű, attól a mi radikális; de induktív xíton e határvon lat mindig könnyen meg lehet találni, s úgy lehet konstatálni, mint a jódnak jelenlétét a keményítőlisztlel. A szabadelvííség, — persze nem az, a mi csak pártjelszó, hanem az, a mely a szabadságnak szeretete, — mindig tiszte- létben tartja a politikai ellenvéleményt és mindenek fölött tiszteletben tartja a nyilatkozás szabadságát, mely minden szabadságnak alapja. (Úgy van! a baloldalon.) A radikalizmus ellenben a politikai ellenvéleményt mindig ledorongolja, terrorizálni igyekszik morális eszközökkel, a mig hatalomra nem kapott, de ha egyszer uralomra jutott, akkor materiális eszközökkel. (Úgy van! a. baloldalon.) Mert, t. ház, a radikalizmus a filozófok, tudósok és professzorok zsarnoksága, az a zsarnokság, a melyről Mon tesquieu azt mondotta, hogy rosszabb és kegyetlenebb minden egyébnél, mert az ázsiai despotia ép azért, mivel önkény, még mindig sok tért enged az egyéni szabadságnak, de a filozófoknak ezen zsarnoksága még azt sem akarja tűrni, hogy valaki másként gondolkozzék, mert a radikalizmusnak lényege és ereje a logikának azon fanatizmusában van, mely nem a gyakorlati élet valamely követelményeiből, hanem az absztrakt okoskodásból merített princzipiumért, megrögzött ideáért kész mindenen keresztülgázolni, mindent legázolni, (ügy van! bal felöl.) És' most már engedje meg nekem a t. ház, hogy egy rövid pillantást vessek azokra, a komoly és nyomatékos argumentumokra, a melyek a javaslat mellett felhozattak. (Halljuk! Halljuk!) És itt előtérbe állíttatott a t. háznak tradicziója, a tradicziók közííl pedig ismét első sorban előtérbe állíttatott egy kitűnő államférfiúnak, Horvát Boldizsárnak a neve. Megvallom, hogy nagy zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy azon kitűnő államférfiú díszes politikai pályájának melyik fázisához fíízzem azt a tradicziót? Ahhoz a fázisához-e, a mikor a kitűnő férfiú mint igazságügyminiszter be akarta hozni a kötelező polgári házasságot és ennek folytán azonnal megbukott, nem is itt a házban, de a kabinetben, mert a többség őt támogatni hajlandó nem volt? Vagy talán ott kell a tradicziót keresnem, a mikor aztán megalakult a szabadelvű" párt, a melyhez ő is nagy lelkesedéssel csatlakozott, és nemsokára azt látta, hogy kiszorult belőle? Vagy pedig a Horvát Boldizsárral kapcsolatba hozott tradicziót ott kell keresnem, a mikor utolsó beszédében, a melyet e házban tartott a múlt országgyűlés vége felé, sürgette az egyházpolitikai reíormok megvalósítását, a kötelező polgári házasságot, és azután a t. szabadelvű párt végrehajtó bizottsága gondoskodott róla, hogy a következő választásnál mandátumot se kapjon? (Derültség és tetszés bal felöl) T. ház! Tradicziója van ebben a tekintetben a t. függetlenségi pártnak, tradicziója van Irányi Dániel évről-évre megismételt határozati javaslatában. De merem állítani hogy Irányi Dániel sem tulajdonított elvi súlyt a polgári házasság kötelező formájának; merem állítani, hogy ő is egyetértett gr. Apponyi Alberttel abban, hogy ez a kivihetőség és a czélszerűség kérdése. Elhiszem, hogy ő óhajtotta a kötelező polgári házasságot, de utolsó határozati javaslatából törölte a »kötelező« szót. Már pedig Irányi Dániel az elvek hajthatatlan embere volt, a ki nem volt sem politikai üzér, sem üzérkedő politikus, (Derültség és tetszés a baloldalon.) abból, a minek ő elvi súlyt tulajdonított, el nem alkudott volna soha semmit. (Igaz! Úgy van! bál felöl.) Az önök tradicziója ezzel a tradiczióval szemben mindig az volt, hogy leszavazták és nemcsak leszavazták, hanem kinevették, kigúnyolták. (Igás! Úgy van! bal felöl.) De van egy másik hivatkozás, egy másik nagy névre Deák Ferenczre. (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) És én elismerem, hogy ez sok, több mint sok, mert elég. De mi volt az önök tradicziója a Deák Ferencz programmjával szemben? Részesítették abban az elismerésben, melyet succés d'estime-nek neveznek, de semmi gyakorlati érvényesítését meg nem engedték. Kivévén azt az egyet, — s ezt elismerem, mert én mindig elismerem, a mi igaz — hogy gyakorlati érvényesítését megengedték és felhasználták arra, hogy korteseszközííl szolgáljon az akkori Sennyey-párt ellen. Tisztelettel meghallgatták ; de ugyanazon tisztelettel félretették. Ha most kiássák, vigyázzanak, hogy önök ellen ne támadjon. (Tetszés a baloldalon.) Mert Deák Ferencz programmja vita tárgya lehet, hogy menynyiben kivihető és mennyiben opportunus, de nem szenved kétséget, hogy Deák Ferencz programmja a »szabad egyház a szabad államban« volt, az egyház és állam teljes elválasztása és ugyanazon szabadság minden vallás számára. A t. miniszter úr javaslata a vallások szabad gyakorlatáról, egy bonyolódott, fokozatos skála, a melyben minden vallás számára más-más privilégiumok statuáltatnak. Megengedem, hogy a legteljesebb és a lehető legmesszebb menő vallásig*