Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-295
56 296. orsaégos ülés 1894. február 20-ÍU, kedden Mielőtt a napirendre áttérnénk, jelentem, hogy a naplóbíráló bizottság megalakult és elnökké Grulácsy Dezsőt és jegyzővé Ováry Ferenczet választotta meg. Méltóztassanak ezt tudomásul venni. (Helyeslés.) T. ház! Következik a napirend: a házasságról szóló törvényjavaslat általánosságban való tárgyalásának folytatása, (írom. 513, 588.) és pedig tekintettel a házszabályokra, a kisebbségi vélemény benyújtóját, Veszter Imre képviselő urat illeti meg a szó. Veszter Imre: T. Láz! (Halljuk! Halljuk!) A mint az a kisebbségi vélemény szövegéből, különösen pedig annak utolsó pontjából — a konklúzióból — is kitűnik, külön véleményem nem az ügy érdemére, hanem csak arra vonatkozik, hogy az igen t. igazságügyminiszter úrnak azon eljárása, mely szerint ő a királyi ház tagjainak házasságaira nézve a jogügyi bizottságban nem írásbau és nem kimerítőn, hanem csak általánosságban és szóbelileg tette meg előterjesztését, nem felel meg parlamenti gyakorlatunknak s azon bizottsági eljárásnak, amelyet a törvények kellő előkészítése szempontjából szükségesnek és szabályszerűnek tartok. (tlgy van! bal felöl.) Én t. i. azt hiszem, hogy a bizottság arra való, hogy a hozzá utasított javaslatok tárgyában a háznak mindenre kiterjedő beható véle ményt adjon; s hogy a bizottság ezen feladatának csak úgy felelhet meg, (Halljuk! Halljuk!) ha az általa megbírálandó törvényjavaslatnak egész anyagát a legkisebb diszpoziezióig alaposan ismeri. A t. miniszter úr azonban a királyi ház tagjainak házasságaira vonatkozó javaslatait — még pedig egyedül Szóbeli úton — csakis főbb vonásaiban ismertette meg a bizottsággal, kijelentvén, hogy erre vonatkozó részletes írásbeli előterjesztését közvetlenül a házban fogja megtenni, még pedig úgy, hogy ott, t. i. a házban »többek között« a bizottsági jelentésben reprodukált irányelveknek megállapítását és elfogadását fogja indítványozni. Miután én ezen irányelvekkel egyetértek és azok nézetem szerint a mi közjogunknak megfelelnek, nekem ez ellen a dolog érdemében nem is volt s nincs is semmi ellenvetésem. Minthogy azonban a miniszter űr, azon kívül, hogy csak szóbelileg nyilatkozott, a bizottság jelentése szerint is a bizottságban nem mondott meg mindent, a mit a kérdéses dologban az általa előadott főelveken kívül a házhoz még ezután beterjeszteni szándékozik: a dolgot úgy kellett felfognom, hogy tehát a bizottság — ha minden megjegyzés nélkül elfogadja a miniszter úr által közvetett tárgyalási módszert —• tulajdonképen oly törvényjavaslat fölött mond bírálatot 6 oly törvényjavaslat elfogadását ajánlja a háznak, a melynek összes anyagát az utolsó részletig még nem ismeri, de nem is ismerheti. így állván a dolog, Polónyi Géza t. képviselőtársam a bizottságban azt indítványozta, hogy a bizottság a tárgyalásokat fügffeszsze fel mindaddig, míg a kormány az említett kérdés tárgyában kimerítő írásbeli javaslatát meg nem teszi. Én azonban ezen indítványhoz nemcsak hogy nem járultam hozzá, de tekintettel arra, hogy én a szőnyegen levő reform mielőbbi megvalósítását az ország érdekében akkor is sürgősnek tartottam s most is annak tartom: a halasztási indítvány mellőzése mellett kijelentettem, hogy a fenforgó esetben épen az ügy sürgősségénél fogva, kivételesen megelégszem ugyan az igen t. miniszter úr szóbeli nyilatkozataival is, de múlhatíanúl szükségesnek tartom, hogy a miniszter úr kijelentései a bizottsági jelentésbe felvétessenek és hogy a miniszter úrnak ezen — mindenesetre legalább is szokatlan eljárása — nehogy belőle más alkalomra is kiterjeszthető preczedens keletkezhessek és ez által a bizottságok parlamentáris pozicziója és hivatása alteráltassék, — legalább is megjegyzés tárgyává tétessék. A bizottság megfelelt ezen kérelmem első részének, de nem felelt meg a másodiknak is; s ennélfogva nem maradt más hátra, mint az, hogy említett aggodalmamat, mely azonban — ismétlem, csak a tárgyalás formai oldalára vonatkozott, — külön vélemény útján érvényesítsem, így keletkezett s így áll a dolog. S ennélfogva tévesnek kell kijelentenem a bizottsági jelentésnek azon passzusát, mely szerint Polónyi Géza képviselőtársam halasztási indítványához hozzájárultam volna. Ellenkezőleg. A mikor Polónyi képviselőtársammal közöltem, hogy én az általa szerkesztett kisebbségi véleményhez magam is hozzájárulok, ha abban tisztán a tárgyalásban előfordult szabálytalanság egyszerű hangoztatására szorítkozunk: ő maga is a legnagyobb előzékenységgel és készséggel elejtette halasztási indítványát, illetve azon indítványát, hogy a ház a javaslatot a bizottsághoz utasítsa vissza, a mint azt eleve kontemplálta volt. En tehát, t. ház, nemcsak nem akartam és nem akarom a jelen javaslatnak törvénynyé váltát elodázni, (Élénk helyeslés jobh felől.) de sőt ellenkezőleg felette sürgősnek és fontosnak tartom és tartottam mindig, hogy a jelen javaslat mielőbb és mentül nagyobb többséggel elfogadfcassék. (Élénk helyeslés jobb felöl.) S hogy ezt miért tartom annak, azt a t. ház kegyes engedelmével azonnal el is mondom. (Halljuk! Halljuk!)