Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-295

3»5. országos ülés 1894, február 20-án, kedden. v házba kötelességszerűleg" megjelenni akartam, szemembe tűnt, hogy a képviselőház környéke épen ágy, mint a boldog emlékezetű véderővita alkalmával, rendőrség által van elállva. Akkor is azok közé -tartoztam, t. ház, a kik azt mond­ták, hogy a képviselőháznak nyilvánossága nem egy pártunk a joga, hanem az összesé, még pedig olyképen, hogy úgy a képviselők, mint a közönség közül azok, kiknek a kép­viselőházba bejutni joguk van, ne akadályoz­tassanak abban, hogy ide bejuthassanak. (Úgy van! a szélsőbalról.) Ez volt az álláspontom régebben akkor is, ez az álláspontom jelenleg is. Az, t. ház, hogy abban a régebbi időben Tisza Kálmán akkori miniszterelnök úrnak és a többi minisztertársainak szólott az abczug, abszolúte nem alterálja az én meggyőződésemet, ha az most nekünk is szól, hogy Magyarország képviselőháza rendőrök által ne környeztessék. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Én ezennel felszólítom a képviselőház'einökét, tartsa elnöki kötelességének, hogy mivel Magyarország kép­viselőházának nincsen szüksége rendőri beavat­kozásra, a képviselőház elől a rendőrök eltávo­líttasssinak. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Hieronymi Károly belügyminiszter: T. ház! (Élénk mozgás a bal- és szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! jobbról. Felkiáltások a bal- és szélsőbalon: Nem kell rendőrségi) Ivánka Oszkár: Ez hivatalos dernonstrá­czió; a rendőröket oda, parancsolják (Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek! Hieronymi Károly belügyminiszter: Minthogy az előttem szólott képviselő úr az állami rendőrség egy fényéről, az állami rend­őrségnek a képviselőház előtt való eljárásáról tett említést, azt hiszem meg fogja engedni a t. ház, hogy egy pár felvilágosító szót mondjak. (Élénk mozgás a bal- és szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A tegnapi napon a képviselőház ülésének megkezdése előtt közvetlenül, — a mint magam is személyesen láttam, —• meglehetős ember­csoportosúlás volt itt az utezában. (Zaj a bal- és szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. Egy hang balról: Mi nem félünk a néptől! Moz­gás. Halljuk! Halljuk ! jobbról. '' Elnök csenget.) Minthogy pedig a rendőrségnek egyik első rendű kötelessége az utczákon a szabad közle­kedés fentartása és minden csoportosulásJ meg­akadályozása . . . (Felkiáltások a bal- és szélső bal­oldalon : He nem elállani az utczát! Halljuk! Halljuk ! jobb felől.) . . . ennélfogva, mikor a rendőrség embercsoportosúlást a, képviselőház előtt, vagy bárhol nem akar megengedni, azt hiszem, tisztán kötelességének teljesítésében jár el. (Helyeslés a jobboldalon.) Arról, hogy az uteza vagy a képviselőházhoz való hozzájutás rend­őrök által el lenne zárva, szó sincs, s a rendőrök egyebet nem tesznek . . . Polónyi Géza: Nincsen rájuk szükség! (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Hall­juk ! Halljuk! jobboldalon. Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Hieronymi Károly belügyminiszter: ... nem tesznek egyebet, mint azt, hogy a Sáiidor­utczában a csoportosulást megakadályozzák. (Élénk helyeslés jobbról.) Egyébiránt a mint a képviselő urak közül valaki közbeszólt, hogy nincsen rá szük­ség, úgy viszont biztosíthatom a képviselő urat, hogy engem tegnap több képviselőtársam meg­szólított, hogy a rendőrök ne engedjék meg az ilyen csoportosulást. E tekintetben az egyik vé­lemény előttem épen annyit nyom, mint a má­sik. (Helyeslés jobbról.) Én tisztán azt tekintem, hogy a rendőrség törvéoyszabta kötelességének megfeleljen, az pedig, hogy a közlekedést sza­badon tartsa, törvényszabta kötelessége. Kérem a t. házat, méltóztassék nyilatkozatomat tudo­másul venni. (Élénk helyeslés jobbról.) Elnök: Onody Géza képviselő úr kíván szólani. Ónody Géza: T. ház! Nekem az ellen egyáltalában semmi kifogásom nincs, ha a rend­őrség a belügyminiszter úr nyilatkozata szerint az utczán csoportosulások alkalmával a rendet fentartja. Ez nézetem szerint mindenkinek köz­érdekét képezi; de az ellen van kifogásom, hogy a mikor a képviselők kötelességük teljesítése végett az ülésre jönnek, a Sándor utcza sarkán csoportosuló rendőrök az illető képviselőket megszólítják, feltartóztatják és igazolásra szó­lítsák fel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen eset történt velem és több képviselőtár­sammal. Pap Gréza t. barátommal jöttem, a mikor a rendőr feltartóztatott. (Hosszantartó, nagy derültség. Elnök csenget.) Én azt egyáltalában megengedhetőnek nem tartom, hogy a midőn a képviselő urak az ülésre jönnek, bármely rendőrközeg őket igazolásra felszólíthassa. Ennélfogva kérem a t. belügymi­niszter urat, hogy arra nézve intézkedni mél­tóztassék, hogy hasonló esetek többé elő ne forduljanak. (Helyeslés a szélső baloldalon. Felki­áltások: Halljuk az elnököt!) Horánszky Nándor: T. ház! Az egész dolog olyan csekély jelentőséggel bír, hogy ne­kem kérnem kell a t. házat, hogy térjünk napi­rendre, (Általános helyeslés,) Elnök: A mennyiben részbea az elnökre is méltóztattak hivatkozni, méltóztassanak nyu­godtak lenni, hogy a házszabályok 206. §-ában biztosított jogommal s elnöki kötelességemmel mindig élni fogok, hogy a nyilvánosság, vala­mint a biztonság a házban fentartassék. (Helyeslés )

Next

/
Oldalképek
Tartalom