Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-303
292 103. országos öles 1SU. mireeins 1-én, estttCrtotön. részemről a javaslatot e szempontból sem tarthatom megfelelőnek és kielégítőnek. S nézetem szerint hiába történik itt az általános indokolásban hivatkozás akár Francziaország, akár Belgiumra, akár Olaszországra, ahol a kötelező polgári házasság behozatala a népre nézve nagy mérvben és széles keretekben állítólag nem volt hátrányos erkölcsi visszahatással. Mert a párhuzam esak hasonló viszonyok, hasonló körülmények közt állhat meg a épen annak ezen előfeltétele nincs, meg ez esetben. Mdrt azon államokban már azon körülmény is, hogy lakossága túlnyomólag egy vallást követ, igen kis töredékeket képezvén ott a más vallásúak, ezen erkölcsi hátrányos visszahatást nagy mértékben mérsékelni alkalmas; de sokkal nagyobb súlylyál esik e tekintetben a latba az a másik körül meny, hogy azon államok népénél igen nagymérvű a vallásos buzgóság, sőt a túlbuzgóságra való hajlantlóság is, a mi továbbra is fentartotta bennük az egyházi intézményekhez való szoros ragaszkodást. A mit igazol épen az általános indokolás által is idézett azon jelenség, hogy Olaszországban, a hol a polgári kötésnek nem kell az egyházi kötést megelőznie, daczára a pusztán egy házilag megkötött házasság állami érvénytelenségének, a lakosság igen nagy száma néhány, 5—6 év alatt 120.000-nél többre menő házasságnál, azt kizárólag egyházilag kötötte meg. A magyar nép zöménél ez a nagymérvű vallásos buzgóság, mint már gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam is kiemelte, épen nincs meg, sőt igen nagy mértékben terjed ma már a nép közt is a vallási közönyösség iránti hajlandóság, a mi épen a nép körében ezen erkölcsi visszahatást igen is veszélyesnek tünteti fel. Sajátszerű, hogy most ezen törvényjavaslat az általános kötelező polgári házasságot mégis nemcsak az erkölcsi szempontoknak megfelelőnek, hanem azokat épen előmozdítónak állítja; míg az 1881-ben beterjesztett keresztény-zsidó házasságról szóló javaslat indokolása a kötelező polgári házasságot azért sem tartja behozhatónak, mert az sérti a népnek vallásos érzületét. Miben akkor különben a szabadelvű párt nagyon elterjedt, mondhatni, általános felfogása tükrö zödött vissza, mit megerősít Tisza Kálmán t. képviselőtársam és sok mások akkori felszólalása. És különösen erős kifejezést adott ezen nézeteknek a kormánypártnak ma is egy oszlopos tagja, a hontvármegyei főispán, báró Roszner Ervin, a Magyar Igazságügy 1881. évfolyamában megjelent egyik jeles értekezésében, a melyből aktualitása és érdekességénél fogva bátor leszek néhány idézetet a t. háznak felolvasni. Azt mondja a többek közt: (Olvassa.) »Minden oly kísérletet, mely jelen viszonyaink között a kötelező polgári házasságnak azonnali behozatalát tervezné, korainak és következményeiben végzetes kisérletnek tartanánk.* »1870-ben és 1873-ban még nem jutottak köztudomásra azon kedvezőtlen tapasztalatok, melyekre a kötelező polgári házasság behozatala — már akkor is, de még inkább azóta — több külföldi államban vezetett.« »Legelső indokunk az, hogy a viszonyok hazánkban a kötelező polgári házasság behozatalára még megérve, előkészítve nincsenek, ezen intézmény meghonosítása a magyar népnek vallási érzületébe ütköznék, s ennek következtében a ezélzott hatással ellenkező visszahatást idézne elő.« Én, t. ház, nem látom, hogy azóta a viszonyok lényegesen változtak volna: de méltóztassék csak tovább hallgatni, mert igen érdekes. »A szerződós-kötés és polgári anyakönyvvezetés eszméje itt-ott már felmerülhetett egyikmásik tanúit embernek, a bölcselkedő kézművesnek, vagy a gyármunkásnak agyában, a gondolkodó és érző népnek nagy része azonban nem ismeri, vagy legjobb esetben teljesen közönbös a polgári házasság iránt. Ezen szavak, melyeket Grneist a porosz képviselőháznak 1859. április 8 án tartott ülésében mondott, híven ecsetelik hazánk állapotát u.« így folytatja tovább (olvassa): »A magyar nép a kötelező polgári házasság behozatalát pedig támadásnak tekintené, mely a házasságnak keresztény, erkölcsi és egyházi jellege elleti irányúi.« »A kötelező polgári házasság elhamarkodott; behozatala — folytatja tovább — még mindenütt veszélyes kisérletnek bizonyult. Németországban ezen intézmény 1876. óta van hatályban s ezen rövid idő is elegendő volt arra, hogy egy nagy s a társadalomnak minden rétegeit átható mozgalmatidézzen elő, mely az egyházi házasságkötést és anyakönyvvezetést kívánja előbbi érvényébe visszahelyezni. Ezen mozgalom különösen protestáns körökből indul ki s monstrepeticziókban, zsinatok és egyéb egyházi gyülekezetek határozataiban és számos röpiratokban nyilvánul. Nevezetes pedig ezen mozgalom azért, mert abban nem vonják kétségbe az államnak azon jogát, hogy a házasságkötést törvény alti! szabályozhassa, hanem az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján specziális német szempontból támadják az intézményt.* És végre még csak egy passzust leszek bátor felolvasni, (olvassa): »Végre azt sem szabad figyelmen kivűl hagyni, hogy a társadalomnak kiváló érdeke, hogy az anyakönyvek rendesen vezettessenek s teljes megbízhatósággal bírjanak. Az egyházi anyakönyvek ellen e tekintetben legalább eddig alig volt panasz: ellenben a polgári anyakönyvek behozatala esetében nem tudni, hogy mindezen kellékek
