Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-303

288 808. országos fllés 1894. márcztas 1-én, esütürtÖkSn. Géza t. képviselőtársam tegnap rendkívííl szellemesen egy kalamburt állított fel, azt fejtegetvén, hogy benne van-e, nincs-e benne, és megint: meg vau-e benne, vagy nincs. Ha Horvátországra vonatkozólag semmisem lett volna benne, mégis benne lett volna a rá vonatkozó intézkedés«. Elvileg így áll a dolog. (Ellenmondások a jobboldalon.) Tessék csak meghallgatni. Előbb mondottam, hogy általában véve áll ez, de kifejtettem, hogy e részben a házasság intézménye más magánjogi intézményektől lényegesen különböző szempont alá esik. Ép azért szükséges e tekintetben a törvényben külön intézkedés, hogy ne az következzék belőle, a mi ilyen nélkül következnék, hogy más intézkedés kontempláltassék, mint a mi a jelen törvényjavaslatban foglaltatik, a mi úgy közjogi szempontból nagyon hátrányos visszahatása lehet, mint a- magánjogi viszonyok tekintetében is sok veszélyt rejt magában. De hiszen más oka is volt annak, hogy még akkor is, ha ez az intézkedés — a mi különben talán magától értetődnék — fentartatni czéloztatik, kifejezetten is bele kellett foglalni azt a törvényjavaslatba. Tudniillik az, hogy nem képzelhető különben, hogy ha e tekintetben különleges intézkedés nem történik, hogy ugyanazon elv, a mely Magyarországon ezen törvényből önként fogna folyni, Horvátországban is önként érvényesüljön. Azt gondolom, hogy ezt csak nem méltóztatik máskép képzelni. Hiszen Horvátországban egyházi bíróságok működvén, azok a magyar házasságokat, ha csak nincs külön törvényes intézkedés Horvátországban az iránt, hogy a magyar jog hatálya alá eső házasságokban világi bíróságok ítélkezzenek, sohasem fogják érvényeseknek elismerni, mert az egyházi bíróságokat, habár azok állami funkeziót végeznek, nem lehet az ilyen házasságokban más alapon való ítélkezésre kényszeríteni, mint a kánonjog alapján, a mely alapon való bíráskodásra egyedül vannak kötelezve. Ezért szükséges a külön intézkedés e részben, ha erre nézve a törvényjavaslat teljes homályt nem akar fenhagyni. Azt helyeslem, a mit Wlassics t. képviselőtársam felhozott, hogy ne az országgyűlés regnikoláris bizottságok útján érintkezzék, hiszen Polónyi t. képviselőtársam is, a midőn ezt fejtegette, csak úgy érthette helyesen, hogy a két kormány nem oly időben, s így nem a kellő előre való gondoskodással eszközölte a megegyezést, akkép, hogy a javaslatok legalább egy időben terjesztettek volna elő úgy a magyar országgyűlésen, mint a horvát tartománygyűlésen. De hát lássuk, fogja-e e törvényjavaslat, ha az törvényre emelkedik, másik bevallott czélzatát, tudniillik a felekezeti békét valójában meghozni és előidézni? Hát első sorban is azt kérdezem, hogy lehet-e várni egy oly törvénytől a megzavart felekezeti békének helyreállítását, hogy lehet-e azt a béke eszközének, a béke olajágának tekinteni, a melyet tulajdonképen egyik felekezet sem óhajt, egyik felekezet sem tart érdekei előmozdítójának? Hogy pedig ez így van, arra klasszikus tanúul hivatkozom Tisza Kálmán t. képviselőtársamnak 1883. évi november 22-én a képviselőházban tartott beszédére, melyben egyenesen kimondja, hogy »nemcsak egyik-másik felekezet klérusa, nemcsak & különböző felekezeti lelkészek, hanem igen sokan vannak az országban mások is, kik nem óhajtják a kötelező polgári házasságot*. És nem állítható, hogy e tekintetben a viszonyok változtak volna, és hogy akármelyik felekezetet követőknek is, vagy az egész országnak általános óhaja volna ennek létesítése, mert a jelenségek ellenkezőt bizonyítanak. Hatalmas hangok emelkedtek az ellen minden felekezetek köréből, annak jeléül, hogy az épen nem általános óhaja a felekezetek összeségének, vagy valamely felekezetnek, még kevésbbe az egész országnak. És bár konczedálom azt, hogy ha a kormánynak nézetem szerint teljesen elhibázott egyházpolitikai eljárása által a felekezeti béke fel nem zavartatott volna, az a létező békét egymagában talán meg nem bontaná; de azt már csak akkor tudnám elhinni, hogy ez a megzavart békének helyreállítására alkalmas eszköz lenne, ha valamennyi felekezet érdekében levőnek tekintené és azért valamennyi egyaránt kívánná annak létesítését. Vagy úgy képzeli magának a t. kormány a felekezetek megbékítését, mint mikor az egymással hajba kapott, panaszra menő gyermekeket szülőik az által akarják kibékíteni, hogy valamennyitől egyaránt elvonják az ebédet, vagy az ozsonnát, vagy valamennyit jól elpáholják ? A kormány egyházpolitikája legalább nagyon hasonlít az ilyen eljáráshoz; mert az nekem erős meggyőződésem, hogy ez a javaslat egyik felekezetnek sem ad semmit, hanem mindegyiktől vesz el valamit, egyiknek se használ, hanem mindegyiknek árt. S még is aránylag legkevesebbet fog ártani, ha törvénynyé leszen, azon egyháznak, mely azt ma talán leghevesebben látszik ellenezni s talán leghevesebben ellenzi is, a mi fokoztatik az által is, hogy a javaslat előterjesztésének történeti előzményei s az azt megelőző és kísérő körülmények nagyon is azt a kiszínezést adják annak, hogy a kormány részéről e javaslat főleg ezen egyház ellen van irányítva, mert az tagadhatatlan, hogy e feltevés bő támpontot nyer a kormány eddigi eljárásában s abban, hogy a kormány méhében ezen törvényjavaslatnak kétségtelen szülőoka az elkeresztelési rendelettel szemben tanúsított renitenezia