Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-303
30ä. orsMfflS Kié* t*9é. m*rr«1ns Lén, «W5tt*lrfti! <$~f csak ideiglenes 8 nem véglegeg megoldása a kérdésnek, és még abban a hibában is szenved, hogy maga gr. Apponyi sem mondta meg, hogy meddig fog ez az ideiglenes állapot tartani. Nem említve, t. ház, azt, hogy a nap alatt minden ideiglenes és semmisem örökkétartó, még a kötelező polgári házasság sem az, én szívesen megmondom a kíváncsiaknak, (Hátijuk! Halljuk!) hogy, ha gr. Apponyi határozati javaslata elfogailtatik és azt ő instituczióvá alakítja, meddig fog az tartani? (Halljuk! Halljuk!) Engem ugyan gr. Apponyi nem bizott meg azzal, hogy ebben a tárgyban valami kijelentést tegyek, de ez nem is szükséges. Ulyan egyszerű dolog ez, hogy akárki könnyen kitalálhatja. Engedje meg a t. ház, hogy midőn ezt meg akarom mondani, egy rövid kitérést, egy rövid visszaemlékezést tegyek, ;i melynek tanulsága fogja képezni a kérdésre a felelet. (Halljuk! Halljuk!) Mikor gr. Csáky kultuszminiszterré lett, én rövid idő alatt nagy örömmel, az előzmények által megmagyarázható örömmel ismertem fel a nemes grófnak oly kitűnő tulajdonságait, m u lyek által ennek a hazának képes le*z nagy szolgálatot tenni; és mikor először intéztem hozzá beszédemet, talán kevesebb frázissal és kevesebb hízelgéssel, mint némelyek, de melegebb és talán súlyosabb szavakkal adtam ennek az elismerésemnek kifejezést. Egyúttal azonban felismertem a t. miniszter úrnak rendkívüli tettvágyát is, rendkívüli szívós akaraterejét, talán némi makacsságát. Úgy ítéltem, hogy ha ezen erők a cselekvés ólján meg nem tévednek, kitűnő eredmé nyéket fognak létrehozni. De aggodalommal gondoltam arra, hogy ha a t. miniszter úr a maga ref orma tori törekvését az egyházi térre is ki találja terjeszteni, no hát akkor ott baj lesz belőle. Épen azért, midőn 1890. január 22-ikén itt a házban egy beszédet tartottam, ezen aggodalmamnak a következőleg adtam kifejezést: »Én a korábbi kultuszminisztert sohasem vádoltam az egyházpolitikai téren való mulasztásokkal, sohasem is biztattam valami tevékenységre e körben, mert az egyháztörténetből azt tanultam, hogy e téren a csendesség a legjobb politikai állapot, ez pedig Magyarországon ma megvan. A csendes állapotot, nyugodjék az bármin, itt megzavarni sohasem tanácsos. Á légiiéi) esebh egyházpolitikai programúi ez: quieta non movere.« Fájdalom, egy hónappal később megjelent a híres februári rendelet. A t. miniszter úr kevesebb súlyt tulajdonított szavaimnak, mint a mennyit megérdemeltek volna. Ügy hiszem, hogy az azóta tett gazdag tapasztalatai alapján| most már maga is jól tudja, hogy a felekezetek közti békesség megzavarása szerfelett könnyű, helyreállítása szerfelett nehéz, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és ha ma tennék eléje azt a fetanáTi rendeletet, nem hiszem, hogy még egyszer aláírná. Ha a t. miniszter úrnak ezelőtt" 6 — 7 évvel boldog szepesi kastélyában valami Lenormand azt jövendölte volna, hogy ő lesz Magyarországon az a férfiú, a ki az egyházakban levő konzervatív erők ellen vezérelni fogja a támadást, ezen épúgy nevetett volna, mint az a gr. Károlyi, a kinek a hires jósnő azt jövendölte, hogy étlen fog meghalni. Pedig mindkettő beteljesedett. T. ház! Én az egyháztörténetből azt tanultam, hogy a. felekezetek közötti béke minden országban bizonyos időszakokban még bölcs kormányzás mellett is megbomlik. Ennek oka az, hogy a felekezetek közt bizonyos elvi ellentétek, bizonyos érdek-ellentétek vannak, a melyek koronkint zavart idéznek elő, és ezen zavaroknak úgynevezett örök időkre való lecsendesítése, a mint azt a t. kormány most kontemplálja, ép oly értékkel bit, mint háború után az örök békekötés, a melyre néhány év múlva ismét kitör a háború. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Viszont azt tanultam az egyháztörténetből, hogy mikor az interkonfesszionális béke, vagy az egyházpolitikai béke — mert ez két, különböző dolog — megzavartatott, a bölcs kormányok a legnagyobb gonddal igyekeztek arra, hogy javító munkálkodásukat csupán csak arra az egy térre szorítsák, a melyen H zavar keletkezett, és nem vagyok képes egy másik példát idézni arra, a mi nálunk most töriént, hogy midőn a béke egy ponton megzavjirtatott, akkor a kormány a felekezetközi és egyházpolitikai kérdéseknek a meg nem háborított egész óriási tömegét is egyszerre a napirendre dobja. Szívesen megmondanám, ha ismernék ily példát, mert abban bizonyosan igen hasznos tanúságok rejlenének számunkra. Hiszen ezekből a kényes kérdésekből még egyetlenegy is elég gondot ád; bölcs kormány nem komplikálja másokkal. (Ügy van! bal felől.) Magyarországon, — hogy sem régi, sem külföldi példákat ne idézzek, — í791-ben az országgyűlés egy ily egyházpolitikai konfliktust igazított el. A harcz abból keletkezett, hogy az állam illetéktelenül beavatkozott a protestáns egyház ügyeibe. És a XXVI. tez. csak ezt az egy kérdést igazította el. Később, a harminczas években, a vegyes házasságok megkötéséből állott elő zavar és az 1843 : 111. tez. csak ezt az egy kérdést oldotta meg. Később a vegyes házasságokból származó gyermekek vallásos neveléséből keletkezett a harcz, és az 1868-iki törvény csak azt az egy kérdést oldotta meg. Most 25 évvel később a t. ház ismét egyházi konfliktus megoldásával foglalkozik. És bátran megjósolhatom, hogy két-három évtized múlva fiaink ugyanezt a munkát fogják végezni, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) akár a kötelező, akár a
