Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-302

252 802. oruság** ülés 18M. fobrwár i8-áii

s seeräto. tette be, melyek az államigazgatás természetét tekintve, e törvényjavaslattól egészen különtermészetííek, de politikai jelentőségük tekintetében egyek, egy keretben és egy rendszerben valósitandók meg. Én. mint e párt tagja, e törvényjavaslat politikai jelentősége elől nem zárkózhatom el, és hozzájárulásomat e törvényjavaslattól nem tagadhatom meg, és e tekintetben engem semmiféle párttaktika, semmiféle más körülmény, más szempont álláspontomtól nem tántoríthat el. Nem akarom mindazokat ismételni, a melyek e törvényjavaslatra vonatkozólag már e t. házban felhozattak; csak egyet bátorkodom megjegyezni, t. i. azt, hogy mindazon érvek, a melyek e törvényjavaslattal általánosságban, különösen pedig az e törvényjavaslatot pártoló ellenzék magatartásával szemben felhozattak, az objektív bírálatot és az igazságoséiig szempontját nem állják meg. Először is konstatálni kívánom azt, hogy a függetlenségi és 48-as párt, bár közjogilag Haját álláspontja van, sohasem zárkózott el attól, hogy részt vegyen amaz alkotásokban, a melyek a nemzetet előbbre viszik ég bizonyos kulturális szükségletek megteremtésére indítják a törvényhozást. E pártnak azon kívül, hogy a közjogi kérdésekben progranimot adott, a belügyi kormányzatra, is mindenkor megvolt a saját szabadelvű programmja, és azok a viták, a melyek e házban folytak, bizonyítják, hogy párt máskor is elfogadott fontos, kiváló jelentőséggel biró törvényjavaslatokat, noha azok nem is képezték a párt különös prograinmját. A mi pedig azt illeti, — és ezzel az ellenvetéssel a leggyakrabban találkozunk, — hogy e törvényjavaslat időelőtti volna, hogy Magyarországon nincsenek meg az alkalmas elemek, a melyek e törvényt végrehajtanák: e tekintetben valósággal csodálkozásomat kell kifejeznem, akkor, a midőn ama katonai uralommal állunk szemben, a mely egész Európában dívik, és mikor a nemzet a legerősebb küzdelmekkel s a legnagyobb anyagi gondokkal egybegyűjtött filléreit és tőkéit kénytelen a hatalmi állás szem pontjából a militarizrnusiiak áldozatul dobni. Es midőn épen ezen padokról annyiszor és annyi vehemencziával hangoztatták, hogy már egyszer kulturális czélokra is áldozni kell : igen sajnálom, hogy épen az ellenzék ezen részérői ily körülmények 1 özt a kérdésnek ezt az oldalát hangsúlyozzák és állítják előtérbe. De azt is mondják, t. ház, hogy túlságosan gyorsan történt ez a dolog. Polónyi Géza t. képviselő úr pláne a német polgári törvénykönyvet hozta fel példaképen, melyet már 1888 óta csinálnak és még mindig nem készítettek el. Én, t. ház, nem törődöm azzal, hogy a parlamentnek másik pártja az időszerűségre nézve milyen álláspontot foglal el ; de ha azon párt részéről történik folyton hivatkozás az időelőttiségre, a melynek politikája a nemzet lelkesedésére és érzületének gyors felbuzdulására van alapítva, azt hiszem, ez mégsem felelhet meg a politikai következetességnek. (Helyeslés a jobb és szélső baloldalon.) És én bátorkodom igen t. párthíveimet egy körülményre felhívni. Miről van most szó ? Szó van mindenesetre egy nagyfontosságú törvényjavaslatról, a mely társadalmilag átalakító erővel bír. És mi a mi programmunk ? A mi programmunk képviseli azokat az elveket, a melyek az alkotmányt s az Ausztriával való viszony egész rendszerét átalakítják. Igaz, hogy itt házassági jogról van szó, nálunk pedig szó van egy önálló hadseregről, önálló külügyről. De mi történt? Ugron Gábor t. képviselő úr azt mondta, hogy fokozatosan kell ezeket életbe léptetni. Ezen fokozatosságot, az idő ezen lassú folyását nem tartották és nem tartottuk megfelelőnek a mi programmunkkal, és miután Ugron Gábor t. képviselő úr a pártból kilépett, határozattá vált, hogy az önálló hadsereget, a mely az átalakító intézményeknek egész sorrendjét kívánja, s a mely a hadseregnek legnagyobb fokú átváltoztatását involválja, új vezérkart s az összes csapatokhoz új felügyelőket, továbbá új fegyvernemek felállítását, tüzérséget, arzenált és intendaturát, legalább is 400,000 embert egész nemzeti felszereléssel, egészségügyi csapatokat, új diplomácziai képviseletet, magyar nagyköveteket, magyar konzulokat kíván: ezt mind egyszerre kívánjuk életbe léptetni. Ha tehát ugyanazon oldalról, a mely mindezen intézményeket egyszerre kívánja életbe léptetni és a fokozatosság ellen van, azt hozzák fel ellenérvül és indokul, hogy a polgári házasságnak ezen intézményét túlgyorsan hozták a törvényhozás elé, mert a nemzet kebelében nem érlelődött meg, és hogy azon negyedszázados előkészítés, a mely határozati javaslatokban és egyéb manifesztácziókban megnyilatkozott, még mind nagyon is rövid idő: akkor azt kérdem, hogy vájjon ezen állásfoglalást lehet-e tisztán elvi konzequencziákra visszavezetni ? (Úgy van! a szélsőbalon.) Magam is elismerem, hogy a parlamenti életben és különösen az alkotások terén a módszerre nézve egymástól eltérhetnek a pártok; hiszen épen a módszer képezi a határvonalat az egyes pártok között. De ezen módszerre nézve a benyújtott törvényjavaslatra vonatkozólag lehetnek ellentétesek a nézetek ott a jobbfelé induló párfoknál, melyek a gyorsaságot, a nemzeti élet lüktetését és gyors felbuzdulását nem szeretik ; de azt hiszem, a szélső padokról ilyen