Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-300

800. országos filés 1894. február 26-án, hétfőn. Í97 veszélyeztessék. Legyen meggyőződre a t. ház arról, hogy ha ezen törvényjavaslat itt nálunk törvényerőre fog emelkedni, a katholikus egyház itt sem fog más állást elfoglalni. (Zaj. Hulljuk! Halljuk !) Elnök: Csendet kérek! Tódor József: A katholikus egyház és annak főpásztorai itt is ki fogják bocsátani a pásztori körleveleket, a melyekben kijelentvén azt, hogy Isten előtt törvényes házasság csak az egyházi törvények szerint köthető, utasíttatni fognak a liívek, nem azért, mintha érvényes házasságot polgári törvények szerint is lehetne kötni, hanem egyedül azért, nehogy az egyházi törvények szerint érvényesen megkö tendő házasságok polgári jogi következményei veszélyeztessenek, engedelmeskedjenek a törvénynek mindaddig, míg az fennáll. (Helyeslések.) Herman Ottó: Hát Kopp érsek ? (Zaj.) Tódor József: Épen most jövök rá. Elmondottam, s hangsúlyoztam ezeket rektifikáezióképen azon téves magyarázattal szemben, melyben a nevezett bíboros püspöknek pásztorlevele részesíttetett a félreértés és az ügyben való — tisztelettel legyen mondva — járatlanság miatt. De, t. ház, áttérek most azon állításom indokolására, hogy ezen tárgyalás alatt levő házassági javaslatot és annak ez alakban való megvalósítását magára az országra nézve is károsnak és veszélyesnek tartom. Károsnak és veszélyesnek tartom pedig úgy vallás-erkölcsi és társadalmi, mint itt, különösen Magyarországon nemzetiségi szempontból. (Halljuk! Halljuk!) Azok után, a miket ide vonatkozólag gr. Apponyi Albert, gr. Szapáry Gyula, Hortoványi József, Szacsvay Sándor részéről hallottunk, igen rövid lehetek. Kiválóan viszonyainkra találó volta miatt hivatkozom Nagy István t. képviselőtársamnak 1893. márezius 9-ikén tartott beszédének következő részletére: »Ismerve a magyar nép bizonyos fokú kényelmi hajlamait, ha hatósággal van dolga, melyekhez általában nem szívesen fordul, attól tartok, hogy ez a nép, ha egyszer megérti azt, hogy a házasságot polgári hatóság előtt is érvényesen megkötheti, ha nem is mindjárt kezdetben, de idővel hsaan-lassan egészen abba fogja hagyni házassági frigyének egyházilag leendő meg áldását; és a mint azután az egyház közbenjárását nélkülözhetŐnek látja a házasságkötésnél, úgy idővel nélkülözhetŐnek tartja egyéb, eddig híven teljesített, más vallásos kötelmeinek teljesítésénél is, szóval tért foglal majd idővel a vallási közöny, az indifferentizmus, melyet nyomon követ azután a teljes vallástalanság, mely utóbbi irány ha egyszer gyökeret vert ebben az országban, akkor aztán be is áll ám oly állapota a társadalmi szétzüllődésnek és általános dekompozicziónak, melynek megfékezésére többé semmiféle erő nem leend képes.« T. ház! Nem az elmék megtévesztésére, vagy tán a gyöngék megfélemlítésére számító jövendőmondónak szavai ezek, hanem magának a magyar népnek jelleméből merített igazság, mely való tényeken alapszik, és melyről, fájdalom, csattanós bizonyítékot szolgáltatnak azon államok, melyekben a nép vallásos hite megingattatott a kornak szabados szelleme és intézményei által. Nem hivatkozom statisztikai, vagy történeti adatokra annak kimutatása végett, hogy a polgári házasság társadalmi tekintetben sem szülte sehol azon eredményeket, melyeket attól vártak, hanem épen ellenkezőjét, meri; hisz ezt megtették már előttem többen képviselőtársaim közül, és meg fogják tenni bizonyára utánam is; én csak a kultuszminiszter úr elve előtt hajlok meg-, s annak alapján, hogy az igazság mindaddig ismétlendő, a míg az mindenkinek meggyőződésévé nem válik, hivatkozom ismételten gr. Andrássy Gyulának gr. Apponyi Albert által idézett e szavaira: »Azt tapasztaltam, hogy ez intézmény a családokban, a társadalomban a türelmetlenséget, a vallási viszályt a legnagyobb mértékben fokozza, és ezért őszintén megvallom, hogy behozatalát nálunk nemcsak most, de sohasem kívánom.« De nemcsak valláserkölcsi és társadalmi, hanem különösen nemzetiségi szempontból látom veszélyesnek e javaslatot, főkép nálunk. Megvallom, hogy azon érvtk közt, melyekkel a polgári házasság behozatalának szükségét indokolni szokták, a legkomolyabb és leginkább megfontolandónak azt tartom, mely a miniszteri előterjesztésben is igen előkelő helyet foglal el, és mely azt állítja, hogy a házassági jognak mindenkire nézve egyenlően kötelező formában való létesítése a nemzeti egységet hatalmasan előmozdítaná. A mennyire óhajtom a nemzeti és állami egységnek, a magyar állam minden irányban való megerősödésének, vagy hogy e felkapott szóval éljek, konszolidácziójának megteremtését: annyira sajnálom, hogy ez állítást a polgári házasság melletti érv gyanánt nem tehetem magamévá. Nem tehetem magamévá azért, mert — ég itt mellékesen legyen megjegyezve, nem annyira a magam véleményének, mint a sajtó által is nyilvánítóit közfelfogásnak adok kifejezést — a kötelező polgári házasságnak bevallott és szándékolt czélja a házasságnak egész területén elválasztani, szétkülöníteni Magyarországon az államot az egyháztól. Én ezt az operácziót, ezt a műtétet épen nemzetiségi szempontból nagyon veszélyesnek látom. E kettéválasztás a nemzetiségi alapon szervezkedett