Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

Igg 299. országos ülés, Í&H. február 24-én, szombaton. a tájékozás útját, nemcsak nem hárította el ennek akadályait, hanem saját maga igyekezett ez akadályokat, melyeket látott és tudott — mert nem tételezhetem fel, hogy azóta váll óztak meg nézetei — leplezgetni. (Úgy van! bal felől.) Ez az, t. ház, a mi engem a dolog megítélésénél vezet, nem személyes tekintetek, hanem mert keresem a kibontakozás útját és azért nem tartom Lelves menedéknek azt, a mit a t. képviselő úr tegnapi beszédében méltóztatott elmondani. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy az országban senki sem volt elkészülve az egyházpolitikai reformokra még 1892-ben, a választások idején. Remete Géza: Igaz! (Halljuk! Halljuk!) Horváth Gyula: Ha ez igaz, akkor mire kérték 1892-ben a reverzálist? (Élénk tetszés és éljenzés a jobboldalon. Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) k7Á hiszem, az igen t. képviselő úr nem fog engem megczáfolni és igazat fognak nekem adni a szabadelvű párt tagjai, (Halljuk! Halljuk!) hogy 1892. évi május hó 25-én, midőn gróf Apponyi Albert itt a házban Irányi Dániel javaslata mellett felemelte szavát,— s a mit el kell ismerni és megtagadni nem lehet, hogy ez adta meg az én felfogásom szerint a bátorságot az egész országnak, ez adta meg a bátorságot a kormánynak és a szabadelvű pártnak is arra, hogy az egyházpolitikai reformokat teljes erélylyel kézbe vegye, midőn ezt az örökké emlékezetes beszédet tartotta gróf Apponyi Albert, a melylyel Irányi javaslatának elfogadását ajánlotta, — épen az igen t. képviselő úr volt az, a ki mint miniszterelnök, azt a maga részéről nemcsak hogy elfogadta, hanem pártja tagjainak, mint olyan dolgot, mely elől kitérni nem lehet, elfogadásra ajánlotta. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Nem egy tagja a pártjának támasztott azokra vonatkozólag aggályokat, de igen helyesen mondta az igen t. képviselő úr, hogy azon euuncziácziók után, melyeket gróf Apponyi Albert képviselőtársam tett, azt visszautasítani nem lehet. Igen helyesen volt az, t. ház. Már most méltóztassanak megmondani, vájjon akkor, és pedig 1892. május 25-én, vájjon Irányi javaslatainak elfogadásánál azt méltóztatott-e a t. képviselő úr gondolni, hogy azok alatt azon szabadelvű egyházpolitikai reformok, melyek megvalósításánál munkálkodunk mi, nem értetnek? Hát akkor mi volt Irányi javaslata? (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon és a szélső baloldalon.) Hát akkor mi volt annak a tiszteletre méltó férfiúnak 20 éves küzdelme ? (Igaz ! Úgy van! a jobboldalon és a szélső baloldalon.) Mi volt mindazoké, a kik ő hozzá csatlakoztak a múltban? Mi volt az a momentum itt a házban, mely az egész házat a legnagyobb lelkesül!ségbe hozta, mikor elfogadta azokat a javaslatokat, ha az alatt nem azt értette, hogy Magyarország a liberális egyházpolitikai reformok útjára tért és a nemzet színe előtt egy erős kötelező Ígéretet tett ? (Igaz! Úgy van! a jobboldalon,) De nem vitatkozom én a felett, t. ház, hogy néhai Irányi Dánielnek ezen javaslatában a kötelező polgári házasságot értette-e, vagy pedig a polgári házasságnak egy másik nemét? Én soha sem tartottam, és nem tartom ma sem, hogy — és ezt nem azért mondom, hogy összeköttetést keressek azon párt tagjaival, a melyhez tartozni szerencsém van, mert azelőtt, mielőtt e kérdés fel vettetett volna, máiszóval megmondottam s megírtam számtalan szór — a, házasság formája a liberalizmus kérdése. (Helyeslés.) Mindig azon állásponton voltam, hogy ez ezélszerííség szempontjából Ítélendő meg. (Igaz! Úgy van! a jobb és a baloldalon ) Igaz azonban, hogy azt a jogot fen tartottam magamnak, hangsúlyoztam és mindig igyekeztem érvekkel bebizonyítani, hogy egyedül a kötelező forma az, a mely a felekezeti konfliktustól megóv, a mely tiszta helyzetet teremt, és a mely az állam egységét minden tekintetben érvényre emeli úgy a felekezeti, mint nemzetiségi szempontból. És engedje meg az igen t. képviselőház, hogy itt, mert több oldalról a nemzetiségi kérdéssel hozatott e kérdés kapcsolatba, én is egy rövid kitérést tehessek. (Halljuk! Halljuk !) Magam is veszedelmesnek tartom, ha a magyar állam fejlődését képező kérdések megítélésénél a nemzetiségi tekintetek figyelmen kívtíl hagyatnak, de én csak egy irányt ismerek, a melyben a nemzetiségi tekinteteket részesíteni akarom és fogom is, a mennyire tőlem függ; ez pedig az, hogy a nemzetiségi kérdéseket megzsongítani az által nem lehet, hogy egyik, vagy másik törvény megalkotása által a magyar állam szupremácziáját biztosítjuk. Ennek egyetlen módja az, hogy a nemzetiségek minden tagja azon közintézményeknek, a melyek a magyar állam intézményei, részese lehet. Gr. Zichy Jenő: Iskolákat kell felállítani ! Horváth Gyula: Jelenleg — bármikép akarom is különben — nem tudok iskolákat felállítani. (Derültség.) A polgári és egyéni szabadság azon egész mértékével, a mely a magyar fajt megilleti, akarom én a nemzetiségeket kielégíteni ; de nem azon az úton, hogy a nemzetiségek intézményeit s a polgárok és egyének szabadságait megnyirbáljuk, hogy kikerülhessük a nemzetiségi konfliktusokat. (Helyeslés a baloldalon.) Ezt én sem okos, sem helyes politikának nem tartom. (Derültség a baloldalon.) Magyarországon a nemzetiségi kérdést, fájdalom, sohasem akkor veszszük elő, a mikor el lehet intézni, hanem mindig akkor, a