Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-299
186 "29 9- WMágos ttles 1894. február 24-éB, smMkatosi. minden, de az én felfogásom és meggyőződésem szerint liberálisak nem voltak. És most, t. ház, ha összehasonlítom a helyzetet, igenis tény most jelenben is az, hogy annak a pártnak, a melynek tagjai közé szerencsés vagyok tartozhatni, a vezére és igen számos tagja az én nézetemtől eltérő nézetet követ épen ebben a kérdésben, és én annak daczára, hogy az ő nézetük az enyérntől eltér, annak daczára, hogy én ennek minden időben nyilt és világos kifejezést adtam, cseppet sem érzem magam indíttatva arra, hogy ezért annak a pártnak a kötelékéből kilépjek, hogy ezért azon párt vezérének vezetését el ne fogadjam, (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) a kit én teljes joggal tartok ma is azon szabadelvű eszmék egyik hű követőjének, a mely a szabadelvű eszmékért való küzdelemben részt vettem eddig, és részt fogok venni a jövőben is. (Élénk helyeslés és tetszés bal felöl.) Ám mondhatjuk azt, t. ház, hogy azok a szempontok, melyekre gr. Apponyi Albert helyezkedett, czélszertíség tekintetében meg nem állhatnak. Én e tekintetben, — és azt hiszem, ezzel nem homályosítom el a helyzetet, — ezen kérdésnek vitatásába nem bocsátkozom. Ha szükségét látnám, hogy belebocsátkozzam annak megvitatásába, megtenném ezt is. De nem arravaló komoly kérdések tárgyalása, hogy itt érdekes jeleneteket csináljunk, hogy érdekes szituácziókat teremtsünk, a hol azok közt, a kiknek egyetértésre kell közreműködniök, az ellentéteket keressük ki, és azt higyjük, hogy ez által a kérdés maga előmozdíttatik. (Tetszés.) Ezt nem tehetem, kivált azon beszéd után, melyet a t. igazságügyminiszter úr tartott épen ezen kérdésben. Azt az objektív hangot, azt a komoly mérlegelését az érveknek, azt a tisztes. seggel és becsűíéssel való méltatását az embereknek és kijelentéseknek nem megdicsérni kell, mint ezt tette gr. Szapáry Gyula képviselő űr, hanem követnie kellene mindenkinek, a ki ezt a nézetet helyesnek találja. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon és jobb felől.) Azt gondolom, t. ház, hogy azon nagyfontosságú kérdésben, mely felett ma a vita foly, azon törvényjavaslat alapján, melyet most tárgyalunk, egy egész eszmetábor, azoknak az elveknek egész tábora kél egyszerre harczra, a melyekért a magyar nemzet az utolsó 50 év alatt küzdött. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ha pusztán csak arról volna szó, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk-e, igen, vagy nem; ha csak arról volna szó, hogy a házasságnak kötelező formája hozassék-e be, igen, vagy nem, akkor nem haboznám egy pillanatig sem, hogy opportunitási szempontokat, pártszempontokat és mindazon szempontokat magam belevigyem a harczba, a melyek a politikai küzdelemben egyik, vagy másik szempontból tekintetre érdemesek. De nem erről van szó, t. ház, hanem arról, hogy abban a küzdelemben, mely 50 éven át Magyarország minden fiát lelkesítette, s a mely 1848-ban először, és később akkor, a midőn a magyar alkotmány újból helyre lett állítva, a kiegyezés után és az azóta lefolyt 26 év óta szakadatlan küzdelmét képezi nemzetünk legjobbjainak, azok az eszmék diadalra vitessenek(úgy van ! Tetszés a jobb- és baloldalon.) Az a kérdés, hogy vájjon akkor, a midőn ezen eszmék közöl az egyik felmerül, a mely ellen a legtöbb szempontból lehet a harczot felvenni, — mert legtöbb oldaláról lehet megsebezni, — magam is elismerem, hogy vájjon akkor ezen eszmékből szabad-e egyet is kiejteni, hogy abból a lánczból, abból a gyöngysorból, a mely egészében a mienk volt, szabad-e, hogy egy is kihulljon, vagy az egészen megszűnjék. (Élénk tetszés a jobb- és szélsőbalon.) Nem, nem lehet abból egyet sem kiejteni, mert annak az egésze az, a melynek megvalósítását, diadalravitelét elérnünk kell, s abban a meggyőződésben vagyok, — ezzel azonban senkinek meggyőződését nem sértem, — hogy ezen eszméket a maga egészében kell diadalra vinni, azért, hogy ez a nemzet megszilárduljon, erős alapokra álljon, és ez az állam megrendíthetetlen legyen azon támadásoktól, a melyek belülről és kívülről akárhányszor fenyegetik. (Élénk helyeslés és tetszés a jobb- és szélsőbalon.) Elismerem én, t. ház, hogy az 1848-iki törvényekben van a magyar alkotmány lefektetve, s elismerem, hogy azon törvényekben a nemzet legdrágább jogai vannak lefektetve. De ha mérlegelnem kell, hogy vájjon azon törvények közül, a melyek egyfelől a polgári jogok, az egyéni szabadság, másfelől az állami jogok, az állami szabadság és függetlenség kritériumait mind magukban foglalják, ha mérlegelnem kell, hogy melyik ér többet, melyik drágább a nemzetnek, igazán nem tudom, melyik drágább ? De azt érzem, hogy azok közül egyiket sem szabad elveszteni, érzem, hogy ha azt, mi minden egyénnek, minden polgárnak legdrágább, elve szítjuk, érvényre emelni nem bírjuk, akkor bizony a nagyobbakat, azokat, a melyek az államot illetik meg s a melyeknek a maguk teljességében való visszaállítása még eddig nem sikerűit e nemzetnek egészen, ha az a másik alap, az egyéni és polgári szabadság alapja megingott, ennek a nagyobbnak megszerzése bizony nehezebben fog menni. (Élénk helyeslés és tetszés a jobb- és a szélső baloldalon.) Ezért van az, t. ház, hogy a szabadság azon feltételeihez, a szabadság azon kritériumaihoz, a melyek mindenütt egyforma mértékkel
