Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

184 299. országos Ülés 1894. február 24-én, szombaton. már az unokák, az a kötelék, mely erősebb mindennél, de a mely örökre szét lesz tépve, ezek jövője tönkretéve, ha az állam maga adja meg az utat és módot arra, hogy az elválások könnyíí és gyors keresztülvitelével e szétdúlt családi boldogság újbóli helyreállításának a lehetősége is kizárassék. Ez intézménynyel a magyar nemzet őseitől öröklött lovagiasságának utolsó tradiczióját romboljuk szét. A magyar nemzet mindig büszke volt arra, hogy törvényhozásaiban a magyar nő joga, mint féltett kincs, oly biztosítékokat nyerjen, a mnel egy nemzet törvényhozása se dicsekszik. Most kitörlik egyszerre, vagy legalább U aláássák e jogok alapját, a midőn megdöntik azon erkölcsi alapot, a hova a nőt a felbonthatatlanság erős köteléke helyezte a családban, s azt a kötést, a melyben a nő mindenét feláldozza egy életre, közönséges üzleti kötéssé degradálják, mely ezentúl az állam előtt egyedül bir majd kötelező erővel, mehet az oltárhoz is, az többé nem ér semmit, az ott fogadott eskü csak üres vallási szertartás, a melyet az állam nem véd s nem vesz figyelembe, mintha csak meg se kötötte volna. Méltóztassék végig nézni évezredes történetünket, mindenütt találkozunk e momentummal, és most, t. ház, e nagy reformokkal ezek mind romba dőlnek, mert igaza volt Polónyi Géza t. képviselőtársamnak, hogy akkor, midőn ezen intézmény behozatik, legalább látnunk kell azon kereteket, hogy hogy fognak alakulni a nő eddig biztosított jogai, mi lesz a házastársi örökösökkel, s a többi ezzel összefüggő családjogi kérdésekkel, a melyekkel együtt lehetne e kérdést elbírálni. Mindezekről nem tudunk semmit, s tájékoztatni sem tudjuk magunkat. Előttünk fekszik egy törvényjavaslat, melyből látjuk a házasságkötést, a felbontást, de nem a többit; (Igaz! Úgy van! baloldalon.) s ép fezért, mert a javaslat a többitől elkülönítve adatott be, nézetem szerint ezt az egész javaslatot, a melyben csak kötésről és felbontásról van szó, bátran be lehetett volna sorozni a kereskedelmi törve nyék különböző fejezetei alá, hisz ott sem beszélnek egyébről mint árú és értékről, a kereslet és kínálat viszonyairól, és határidő-üzletekről szóló jogviszonyokról. Egy felvilágosítással tartozom a t. igazságügyminiszter urnak. (Halljuk/ Halljuk!) Eddig ugyan azt hittem, hogy én magam maradok ultramontán, azonban Pulszky Ágost képviselőtársam mai felszólalása engem is ettől a díszes ezéltől megfosztott. 0 ugyanis azt állította, hogy a reakcziónak éa az ultramontánoknak az a törekvésük, hogy a régi egyházjogi intézményüket kitérjeszszék, az egyházat az állam fölé emeljék, a többi felekezeteket s azok jogait az egyház domináló állása fentartása érdekében elnyomják. Ez, t. ház, nem áll, erre mi nem törekszünk. (Halljuk! Halljuk!) Mi védjük az egyház jogait, védjük annak hitelveit minden támadás ellen, de elnyomni nem akarjuk egyik felekezetet sem. De tartozom egy más kijelentéssel is; ha e javaslatból törvény lesz, nagyon csalódnak abban, ha azt hiszik, hogy akkor, mikor a javaslat törvénynyé válik, akármelyik felekezet papja azt fogja mondani az állam polgárainak, hogy »ne menj az államhoz, gyere hozzám, és ne higyj az államnak, hanem higyjél nekem«. Nagyon jól tudjuk, hogy számos jogviszonyunk ettől függ, és e kérdéssel áll kapcsolatban. Mi fog tehát történni? Az, hogy minden felekezet követelni fogja híveitől, hogy tegyenek eleget polgári kötelességeiknek, valamint Németországban is azt mondják, hogy »menj, és irasd be, s azután jöjj hozzám«. De a kérdésnek lényeges része az, a hol ez elvek összeütköznek azokkal az elvekkel, melyekről az egyház soha le nem mondott. Ezek azok az elvek, hogy mi a házasságot szentségnek tartjuk; s mert szentség, e felett jogosan az egyház bíráskodhatík, ezért az állami bíráskodási jog érvényét jogosnak s érvényesnek nem fogjuk elismerni soha, s nem fogjuk elismerni házasságmak azt a házasságot, a melyet a polgári ügylet szerint csupán az állam köt, s a melyek az egyházat elkerülve, egyházilag érvényes házasságot meg nem kötik. T. ház! Felállítom tehát azt a kérdést, hogy megérthessük, hogy mi ellen küzdünk, úgy, a mint azt az igazságügyminiszter úr jelezte. Állítsuk fel a javaslat alapjait megfordítva. Nagyon jól tudjuk azt, hogy bennünket e kérdésben homlokegyenest ellenkező alapelvek választanak el a protestáns állásponttól és egész beszédem alatt nem volt szándékom ezt kiélesíteni, de most sem, mert a mely elvből én beszélek, ebből az elvből támadják e javaslatot az Összes buzgó protestánsok, mint a többi felekezetek. De, t. ház, legyen szabad egy kis fikczióval élnünk. Tegyük fel, hogy a t. igazságügyminiszter úr ezt az egységes házasságjogot felépíti úgy, hogy azt mondja: »ebben a felbontatlanságot teszszük alapelvük, sőt tegyük fel, hogy tisztán a katholikus felfogás alapján építené fel ez intézményt, úgy, hogy egy katholikus se mondhassa, hogy ez az Ő hitelvéivel ellenkezik, ha ilyet előterjesztene, én lennék az első, a ki azt ímondauám, hogy nem fogadom el, nem azért, mert meggyőződésem szerint a felbontatlanság elve sérti a protestáns felekezetnek hitelvi meggyőződését, mert a házasság nekünk szentség, nekik nem az, nálunk felbonthat-