Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

176 299, országos ttlés 1894- február 24-én, Biombaton. lönösen idegen nemzetiségi vidékeken legyen egy pillanat: az a pillanat, melyben mindenki örvend, melyben érzelmeinek, szivének heve kitör, a melyben ifjú korának álmait megvalósulva véli látni, a mely pillanatban valami az egész nemzetre emlékeztesse? És vájjon admi nisztrativ szekatúrának, zaklatásnak nevezhető-e csupán azon eljárás, mely a házasságkötésnél is figyelmezteti az illető nemzetiségű vidéki lakosokat: »Ti Magyarországnak vagytok polgárai; a magyar haza, a magyar nemzet színe előtt, annak nevében kötitek meg ezen házasságot, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) az fog őrködni eztn házasság gyümölcsei felett, az fog őrködni ennek érintetlensége, biztonsága felett!« (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Vájjon lemondjunk-e ily eszközről? Lemondjunk-e azért, mivel esetleg aggodalmak merülhetnek fel, hogy ez által talán megcsorbíttatnak az illető felekezet lelkészeinek jövedelmei, a melyekre nézve most már ki lett mondva, hogy azokat bizonyos mértékben kárpótolni kell? Vájjon lemondjunk-e ezen előnyről tisztán e szempontból? Pedig ez a kérdés magában véve nem oly nagy jelentőségű, mint a hogy azt gr. Apponyi Albert és gr. Szapáry Gyula t. képviselő urak feltüntetik. Ennem fogadom el azon álláspontot, hogy a kötelező polgári házasság intézménye lényegesen csökkentené az egyházak lelkészeinek jövedelmét. Mert mi az, a mi által a jövedelmek talán csökkenhetnének? Csak az által csökkennének, ha az illetők kizárólag a polgári házassággal beérnék, és ha soha sem járulnának az egyház elé ezen házasság megáldása ezéljából; mert mindenki, a ki az állami általános anyakönyvelés eszméjét elfogadja — és ezt elfogadják gr. Apponyi Albert és gr. Szapáry Gyula t. képviselőtársam — kénytelen beismerni, hogy az anyakönyvekből és az anyakönyvi kivonatokból eredő jövedelem egy és más esetben az illető egyház lelkészétől okvetlenül megvonatik. Egyébiránt, t. ház, méltóztassanak a nagy városoktól eltekintve, ezen jövedelmet kiszámítani, és meg fogják látni, hogy annak a kárpótlása az állam által nagyon, de nagyon könnyű lesz és egyáltalában nem felel meg a szükséglet azon mértékének, a melylyel — e törvénynyel vagy e törvény nélkül — az államnak a szegény egyházak gyámolítására mindenkor számolnia kell. (Úgy van ! jobb felől.) A mi pedig a stólákat, az egyházi szertartással járó jövedelmeket illeti, azoktól az illető lelkészek, ha a házasulandó felek az egyház álta megáldatják frigyüket, úgy sem esnek el. És megjegyzem, hogy ha elesnek a kötelező pol gári házasság esetén, elesnének a szükségbeli házasság esetén is. És a szükségbeli házasságnál is fenmarad a vallási csere-bere azon szempontból, hogy az olcsóbb pap elé járulhatnak házasságuknak megkötése végett, mert ki-ki járulhat oda, a hova akar. Azt az állapotot csak nem akarja visszaidézni gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy a házasság előtti vallásváltoztatás egyáltalában lehető ne legyen és hogy a felekre nézve egyáltalában lelkiismereti kényszert gyakoroljunk ? Ha tehát meggyőződésből nem megy valaki a pap elé és meggyőződésből nem áldatja meg házasságát: akkor a szükségbeli polgári házasság esetén is az olcsóbb papot, vagy esetleg a polgári hatóságot keresheti fel. (Tetszés jobb felől.) Azon kisszerű jelentéktelen motívum pedig, a mely a vallási csere-berét tisztán pénzügyi szempontból indokolja, figyelembe nem is jöhet Akármit teszünk ezentúl, fenmarad e lehetőség. De ez oly szűk határok közt mozog, hogy az állami intézménynek mértékére befolyással nincs. Oly jelentősége nincs, hogy állami intézmények megalkotásánál tekintetbe kelljen venni. Ne gondolkozzunk oly alacsonyan Magyarország népéről; arra a színvonalra ne sülyedjünk a nép méltatásában, hogy ilyet tegyünk fel róla? (Helyeslés jobb felöl.) Nem tehetek róla, — nem gróf Apponyi Albert és nem gróf Szapáry Gyula felszólalására czélzok, — de mikor látom egyrészről a nemzeti eszmének azon kiemelését, a nemzeti eszmének azon dicsőítését, mely sokszor párhuzamosan és karöltve jár nem csupán e törvényjavaslatnak, hanem minden liberális házassági reform alapelveinek megtámadásával: eszembe jut az az alak, melyet a franczia halhatatlan költő vázolt abban a szereplőben, a ki a korában uralkodó egyházi fölfogásnak mindenben külsőleg kifejezést adott, mindenben kegyesnek és szentesnek mutatta magát, de midőn magán szenvedélyei úgy követelték, kijelentette : »I1 y a avec Dieu des accommodements« ! »Lehet az Úristennel alkudni.« Itt is halljuk a nemzeti érdek érvényesítésének követelését egy és más irányban, a melyben a mi meggyőződésünk szerint az még nem lehető, vagy egyáltalában nem lehető; halljuk a nemzeti tekinteteknek mindenekfölé helyezését, de miheiyt az illető urak beleütköznek valamibe, a mi érdeküket, vagy valamely megszokott érzelmüket érinti; mihelyt nem az egyház érdeke, nem &z egyháznak, tekintetei, hanem egészen mellékes tekintetekben és kicsinyességekbe ütköznek bele a nemzeti követelmények: akkor rögtön meg lehet alkudni a nemzeti eszmével, akkor le lehet abból alkudni. (Élénk tetszés jobb felől.) Mert ki hiszi, t. ház, azt, hogy ha a jelen javaslat elve a házassági jog reformja jelen alakjában egyáltalában nem érvényesülhet, ezzel a nemzeti eszme bárminő tekintetben is diadalra