Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-299
899. oPSíágos ülés 1894. febrnár 24-én, szombaton. 175 vegyük tekintetbe az erkölcsi tényezőket is, vegyük tekintetbe a felekezetek tradiczióját, a felekezetek múltját, s mi ajánljunk nekik olyan alkut, a mely alku előttünk szükségképen szimoniakus, előttünk szükségképen az erkölcs alapjait megrendítő. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Áttérek a harmadik kategóriára. (Halljuk! Halljuk!) Nem tehetek róla, hogy kissé hosszúra nyúlik előadásom, hanem a kérdés olyan terjedelmes, a kérdés fontosságától annyira át vagyok hatva, hogy azt hiszem, a t. házhoz méltatlanul járnék el, ha nem teljes meggyőződésemet fejteném ki (Halljuk! Halljuk!) s nem iparkodnám minden oldalról megvilágítani, illetőleg megvizsgálni azokat a kérdéseket, melyek felett dönteni hívatva vagyunk. (Halljuk! Halljuk!) Marad a harmadik állítás, hogy a görög egyháznak, a görög felekezetüeknek nem kell azért, mert azoknál az egyházi és a nemzetiségi tekintetek egymással szoros kapcsolatban állanak; nem kell azért, mert e törvénybe nemcsak vallásuknak, hanem nemzetiségüknek is esetleg veszélyeztetését, esetleg sérelmét látják. Ez az argnmentáczió azon fonala, gondolom őszintén és nem eltorzítva adtam elő, mely úgy gr. Szapáry Gyula beszédében, mint gr. Apponyi Albert beszédében található. Engedelmet kérek, t. ház, de ezt a kérdést egy másik kérdéssel kell szükségkép összekapcsolni. (Halljuk! Halljuk!) Ezen okoskodás menetével találkozunk ott is, a hol a szegényebb, elhagyatottabb közsé gekben az anyakönyvvezetők kinevezéséről van szó, a melyekre nézve gr. Szapáry Gyula képviselő úr tegnap kimutatta, hogy a szolgabírákat tulajdonképen nem lehet a hiányzó anyakönyvvezetők létszámába számítani, mert ezek a czentrumokban laknak, már pedig nem a czentrumban, hanem a határszéli községekben, az alsóbb műveltségű, a gyengébb községekben fog hiányozni az elem, a mely az anyakönyvvezetésre hívatva van. és a melyre azt nyugodtan rá lehet bízni, igaz, t. képviselőház, elismerem, hogy nemcsak ezen, hanem bármely adminisztratív feladat megoldása legnehezebb a határszélén levő nagyrészt, nemzetiségek által lakott és kevés intelligencziával rendelkező kis községekben, de hát ez ok arra, hogy az intézményt be ne hozzuk? Vagy nem inkább ok-e arra, hogy épen eme községekre fordítson az állam nagyobb gondot és több figyelmet? (Igaz! Úgy van! jobb fe ! ől.) Az állami jótékonyságból, az állam rendelkezésére álló pénzeszközökből ne oda fordítsunk-e épen töhbet, a hol a saját önkormányzati működés feltételei csekélyebb mértékben vannak meg? (Igás! Úgy van! jobb felöl.) Es kérdem, ha rövid idővel ezelőtt a milleniumi bizottság jelentésében azt olvastuk, hogy 400 állami iskola és községi iskola okvetetlen felállítása vált szükségessé, (Egy hang bal felöl: 3000, nem 400!) mondom, ha az előterjesztésben ezt olvassuk, és másrészről, ha nem a mostani, hanem régebbi beszédjéből a t. belügyminiszter úrnak emlékszem arra, hogy a nemzetiségi kérdés sok tekintetben kenyérkérdés, és hogy ezen elhagyatott, sok tekintetben elnyomott, anyagilag szerényen, sőt rosszul dotált lelkészek állapota sürgős állami feljavítást igényel, — ha ezt összevetjük azzal, hogy ezen községekben az anyakönyvek szempontjából is, akár egyházi, akár polgári anyakönyvek lesznek ott, — mert ott épen az egyházi anyakönyvek a legrosszabbak, — épen a hol a polgári anyakÖDyvvezetés behozatala a legszükségesebb, és a hol az egyházi anyakönyvekről is kell mesterségesen gondoskodni, hogy helyesen és jól kezeltessenek, ott csakugyan rendkívüli intézkedésekre van szükség: akár így, akár úgy, akár kötelező polgári házasság, akár szükségbeli polgári házasság mellett, akár minden polgári házasság nélkül, szükséges állami közeget teremteni és szükséges az állami akarat kifejezésre jutásáról gondoskodni. (Igás! Úgy van ! a jobboldalon.) És oly csekélyre vegyük a kötelező polgári házasság intézményének egy tekintetre való hatását? (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja el.) Gyakran halljuk dicsérni, kiemelni az egyház hagyományos bölcseségét, mely évezredeken keresztül gondoskodott arról, hogy az emberi élet semminemű ténye, semminemű fordulata ne eszközöltessék az egyháznak közbejötte, az egyház áldása, az egyház szolgájának jelenléte nélkül, és a mely úgy a kedély, a szokás, tradiczió és a családi élet minden szálával össze tudta kötni magát a nép érzelmével; összetudta magát kötni a legszegényebb kunyhó legigénytelenebb lakosával is. Ez egy nagy, magasztos gondolat, melynek a kereszténység igen sokat köszön, és melynek sokat köszön az emberiség általában. Es midőn azt látjuk, hogy azon feladatok nagy része, melyek a dolog természeténél fogva az egyházra háramlottak, nemcsak ezen a téren, hanem a népnevelés, a közfelvilágosodás, az anyagi gyámolítás, a szegényügy ellátásának, az elhagyatottak és betegek ápolásának terén az állam kezébe megy át, és midőn ezen feladatok áldásaiban az állam részesíti a lakosságot: vajion nem fontos gondolat-e ez, hogy arra a nép figyelmeztetve legyen? Vájjon nem épen ott, a hol az állammal való érintkezés kötelékeit kevésbbé érzi át az illető, nem épen ott bir-e jelentőséggel az, hogy az emberi sors nagy fordulatainál, hogy az emberi élet nagy fényeinél legyen valami, a mi az embert a hazám, az államra is emlékeztesse? (Élénk helye-lés a jobboldalon.) És vájjon egészen közönyös gondolat-e az, hogy épen nemzetiségi vidékeken, kti-
